Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 4. szám

UT/TftRS^, TANÍTÓINK VOLTAK Augusztinusz - a kegyelem doktora Valaki a legnagyobb keresztyén lángésznek nevezte ezt, a mai Algériá­ban született és a mai Tunéziában meghalt nagy tanítónkat. Északafrika akkor virágzó keresztyénség hazája volt, s az ottani Hippo (mai Boné) városkának volt püspöke Auguszti­nusz, míg csak a betörő vandálok véget nem vetettek igen hányatott, de min­denképpen változatos életének: a vá­ros ostroma közben, 430 augusztus 28- án halt meg, 76. évében. Jó feltételekkel indult az élete. Bár apja, Patriciusz, vallásilag közömbös középosztálybeli volt, Augusztinusz sorsává mégis hívő keresztyén édes­anyja, Monika lett. így már kiskorától megismerte a Szentírást, naponként együtt imádkozott édesanyjával, ott­honos volt a keresztyén gyülekezetben és saját bevallása szerint az üdvözítő Jézus nevét már az anyatejjel együtt szívta magába. Ám a felnövő ifjúban minden más helyet kapott később, csak a keresztyén hit nem. Augusztinusz okos, sikeres és gazdag akart lenni, hogy teljesen kiélvezhesse az életet. Igaz, hogy tizenkilenc évesen már a szónoklat tudós tanára, de tizennyolc évesen már egy, később is 15 évig tartó viszonyából született fiú édesapja. A pályája egyre fölfelé ível: Karthágó­ban, majd 383-ban már Rómában ta­nít, később Milánóban, de keservesen kell megtapasztalnia, hogy bár diákjai bámulják a tudását, ám a tandíjjal ha­bozás nélkül adósai maradnak. Okos, felvilágosult akart lenni, de az első alkalommal belekavarodott a perzsa Mani vallásába, s ha belsőleg sose lett a híve, de misszionáriusa igen. Életében a nagy fordulatot Ambró­­ziusz milánói püspökkel való találkozá­sa jelentette. Az ókor legnagyobb ke­resztyén szónokához azért zarándokolt el, hogy beszédművészetét csodálja. Azt figyelte, hogy milyen szépen be­szél, s arra jött rá, hogy milyen igazat mond. A nyugtalanság jelei egyre erő­sebben jelentkeztek Augusztinusznál. S ebben a feszültségben hallja, kertjé­ben sétálva, a szomszédben játszó gyermekek mondókáját: »vedd és ol­vasd!« Ő ezt felszólításnak vette, hogy a Szentírást vegye kézbe és olvassa. »Á bizalom és a bizonyosság fénye áradt a szívembe, amely a kételkedés éjszaká­ját elűzte« - írta később erről a döntő fordulatról. Nagy tanítója és példaké­pe, Ambróziusz milánói püspök ke­resztelte meg, fiával együtt, 387 húsvét éjszakáján. Barátaival hazautazott Afrikába és tudós szerzetesi közösségben akart viszszavonultan élni. Útközben meghalt az édesanyja, boldogan, hogy imádságai fiáért nem voltak hiábava­lók. Augusztinusz visszavonult életé­ből azonban nem lett semmi. A hippói gyülekezet egyhangúan pappá nevezi ki a helyi püspök mellé, amikor pedig püspöke, Valeriusz meghal, 40 évesen ő lesz az utóda. Hippo akkor északafri­ka másodlegfontosabb városa, püspö­ke pedig hamarosan az egész egyház tanítójának címét nyeri el. Auguszti­nusz az egyház embere. Számára az egyház a szemmel látható, hierarchiku­san fölépített, üdvözítő intézmény. Ugyanakkor vallja, hogy ebben a lát­ható egyházban van elrejtve a »hívők közössége« vagy az »elrendeltek gyüle­kezete«, amelyet szem nem láthat. Ezt az egyházat véli védeni és erősíteni, Reményik Sándor: SZERESD AZ ISTENT S TÉGY, AMIT AKARSZ Fölény - de nem bánt. Nem héjázik fent. Derű - de égi. Józanság - de szent. Bent a világban, Mégis kívül rajt: Hódítni lelket Jézusnak óhajt. De tapintattal Tágasságot ád - Lélek ne hordjon Semmilyen igát. Mikor búcsúzik: Nincs szemébe könny - Egyszer mindenki Úgyis visszajön. Advent idején Temetőbe jár - Sírok közt röpköd Mint a fénybogár. Az új halottól Vidám-kedvesen Kérdi: hogy aludt Első éjjelen? S szól az Élethez: Engem nem zavarsz - Szeresd az Istent, S tégy, amit akarsz! amikor a tanítást mindenféle tévtaní­­tók ellen képviseli és hirdeti. Nagy feltűnést kelt persze, amikor püspöktársainak azt vési a szívébe, hogy a püspök nem az elnöklés, hanem a szolgálat végett áll a gyülekezetek élén. Ezt megkövetelhette tőlük, mert ő maga is, hihetetlen munkabírással, jó példával járt elől. Rengeteget prédi­kált, íráshagyatékának legnagyobb ré­sze prédikációkból áll. Kb. 113 iratát ismerjük, amit ránk hagyott, és 218 levelét. Szinte nincs az emberi életnek olyan kérdése, amellyel Augusztinusz ne foglalkozott volna irataiban. Hogy mit kell tudnia egy keresztelendőnek, s mit tegyen egy elnyomott keresztyén, az ugyanúgy foglalkoztatta, mint a hadvezér kérdése, hogy aki fegyvert visel, lehet-e Jézus hű követője? O, aki megtapasztalta a kívánságokból megszabadulás fölötti örömöt, szíve­sen segít, hogy ebben másoknak is része legyen. Senki a reformáció előtt olyan világosan nem tanított az egyház­ban az isteni kegyelemről, amely egye­dül képes emberek kívánságokból való megszabadítására. Nem véletlenül kapta az utókortól a »doctor gratiae«, a kegyelem doktora címet. Ezt a tanítását is az általa nagyon szeretett Szentírásból vette. Papi, majd püspöki teendői mellett, amelyek »csaknem agyonnyomták«, megma­radt a Biblia szerelmese, tudós ma­gyarázója és üzenetének hirdetője. Nagyon fontosak a zsoltárokhoz írt »jegyzetei«, János evangéliumáról mondott prédikációi és a »traktátusai«, valamint a 1. János féle levélről tartott beszédei. Valahogy vonzotta őt, az igen érzékeny lelkű embert, Jánosnak a szeretetről szóló üzenete. Azt vallot­ta, hogy az örök isteni szeretetnek kell odaadnunk magunkat (adherere deo), amely a bűnöst megmenti. S ha ez a szeretet megragadta az embert, akkor birtokba is veszi őt. Elannyira, hogy most már tehet, amit akar, minden megengedett és sikerül. Fontos, hogy az örök szeretet öléből fogant.

Next

/
Oldalképek
Tartalom