Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
UT/TftRS Családi szükség miatt haza kellett mennem néhány napra. Mással nem sokat tudtam törődni. Mégis három élmény feledhetetlen marad. 85 éves anyámat kórházi ágyon látni! Hoszszú élete folyamán ez az első eset, hogy odakerült. S nem tud megbékélni vele. Nem tud mit kezdeni a kórházzal, a betegségével, a tétlenséggel. Világ életében a cselekvés maga volt, a nemtevéstől irtózik és fél. - Olvasom, hogy milyen sok helyen megindult a kórházi ágyon fekvő betegek lelkigondozása. S Hazai ablak milyen jól esett, hogy Orosházán is szolgálatkészen állnak rendelkezésre a helyi lelkészek. * Három évvel ezelőtt ment jó állásából nyugdíjba. A nyugdija akkor igen szép volt, amelyből - férje időközben szintén esedékes nyugdijával eggyütt - meg lehetett élni. Az év elején egykori beosztottja számszerinti 100%-al többel ment nyugdijba. Mert értékben ez a pénz nem több az akkorinál. Két részállásban kell most 3 év után keményen dolgoznia, mert nyugdija mai vásárlóereje szinte a nullával egyenlő. - 3 millió ember él ma - sajtó jelentések szerint - a létminimum alatt vagy éppen annak határán. Igaz lenne ez? Mert 10 millió lakost véve alapul, ez ijesztően rossz arány! ❖ Katonasapkás fejet mutat a plakát - hátulról, a hozzá tartozó, kissé elhízott tarkóval. A katona nemzetisége egyértelműen felismerhető. Fölötte a két cirillbetüs szó: Tovarisi, konec = elvtársak, ez a vég. - A TV-ben mondják, hogy valahol Dunántúl a taxisofőrök biztosították a helyi szovjet katonai parancsnokot afelől, hogy összes katonájával együtt ingyen szállítják el a határig. S még úti elemózsiát is adnak hozzá nekik. De sok mozgás nincs még. Úgy látszik, hogy a keletnémetek és a csehek ezt hamarább fogják megélni, mint a magyarok. A nemzetközi politikai parketten sose voltunk nagyon jó aktőrök,-ez fog most is bebizonyulni? . . . * Külföldön sokszor azt hisszük, hogy Magyarország csak Budapestből áll. Ami tehát gazdaságilag, pilitikailag, kulturálisan Budapesten jó, az természetesen az egész országra is minden további nélkül érvényes. Nos, éppen a mai áttekinthetetlen helyzet mindezt hangosan megcáfolja. Budapesten hullanak a »politikai fejek«, vidéken alig. Ellenben annál több ott az »ejtőernyős«. Levitézlett, leépített megyeijárási pártfunkcionáriusok egyszercsak falusi iskolaigazgatóként tűnnek föl vagy más békés szándékú kisemberként. Csak később derül ki, hogy ezek a »szegények« 50-95 ezer Ft-os végkielégítéssel hagyták oda izgatással, butítással és elnyomással szívesen egybekötött egykori »szakmájukat«. Mire ezek a sorok megjelennek, a magyar nép már új parlamentet választott. Reméljük olyat, amelyben ilyen ejtőernyősöknek vagy »zöld báróknak« (a mezőgazdaság mindenható téeszelnökeit és állami gazdaságok mindenható igazgatóit nevezik mostanában igy . . .) nem jut hely. Három ev. lelkészről tudok, akik indulnak a parlamenti választásokon. Ha bekerülnek, a lelkészi munkát föl kell függeszteniök. Tiszteletteljes kérdésem: szabad ezt vállalni - az egyházban uralkodó, nyomasztó lelkészhiány mellett? . . . folytatás a 2. oldaról Ütitárs: Mik az országos egyház jelenlegi nagy gondjai és problémái? Ráth: Nagy problémákat okoznak az óriási távolságok, amelyek miatt az egyház pásztorainak energiája és ideje hosszú utazásokban merül ki, kevés lehetőséget hagyva igazi, bensőséges lelki kapcsolatok kiépítésére. Nagyobb baj, hogy egyre mélyebb szakadék tátong egyházunk meglehetősen radikális, szélsőséges csoportjai között. Egyik oldalon vannak azok - és az ö hangjuk uralta a LVSZ curitibai nagygyűlését is, - akik főként társadalmi és politikai problémákkal foglalkoznak, szinte félretéve az egyes emberek egyéni problémáit, míg a másik oldalon lévök a személyes megváltás kérdését helyezik előtérbe. A Curitibában a LVSZ elnökévé megválasztott kitűnő lelkész-elnökünknek, P. Gottfried Brakemeiernek eddig sikerült áthidalnia a súlyos ellentéteket és megakadályoznia a teljes hasadást. Az ú. n. »felszabaditási teológia« hívei (főleg a római katolikus egyházon belül, de a miénkben is) odáig mentek a néhány hónapja történt köztársasági elnökválasztás alkalmából, hogy nyíltan támogatták a bevallottan marxista, szélsőbaloldali elnökjelöltet, sőt tudunk esetekről, hogy a szószéken is napi politikával foglalkoztak, a híveket szinte osztályharcra uszítva. A saopauloi magyar ev. gyülekezet új presbitériuma Útitárs: Ha a közeljövőben megint lelkész nélkül marad a gyülekezet, mi miben segíthetünk? Ráth: Elsősorban buzgó imádsággal, kérve az Urat, hogy amiképp a múltban, most is segítsen át minket az efféle nehéz időszakon. És örömmel vennők, ha kaphatnánk, mint már oly sokszor, magyar lelkésztestvérektöl kész, leírt igehirdetéseket, megkönnyítendő laikus prédikátoraink szolgálatát. Bizony 1977 szeptembere óta, tehát valamivel több mint 12 esztendő alatt, kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen már öt éven és kilenc hónapon át »toltuk a szekeret« kápolnánkban saját lelkész nélkül, ám a Szentlélek ereje mindig megsegített bennünket. Természetesen az ideális megoldás az lenne, ha (amiképpen itteni japán lutheránus testvéreinknek már sikerült) egy itt született, magyarszármazású fiatalt küldhetnénk el a saoleopoldói teológiai főiskolára, aki, ha ott végezne, mint brazil lutheránus lelkész, egyúttal a mi magyar gyülekezetünk lelkipásztora is lehetne. Útitárs: Köszönöm a beszélgetést.
