Útitárs, 1985 (29. évfolyam, 5-6. szám)
1985 / 5. szám
2 ünmim____ Célkitűzés A megválasztott és frissen beiktatott lelkésztől nyilván programmegjelölést, célkitűzést vár el a gyülekezet és mindenki, aki ennek a lelkigondozói munkának a sorsát szívén viseli. A programot nem én adom meg, az már régen adva van. Keresni sem kellett, hiszen a mai vasárnap (amely egyben lelkésszé avatásom 22. évfordulója) vezérigéje készen adja elénk Lukács evangéliuma 19. fejezetének 10. versében: »Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.« Az a fontos, hogy lelkész és gyülekezet ezt a programot megértsük és magunkévá tegyük. De mit is jelent ez a célkitűzés? Három pontban igyekszem összefoglalni: 1. Isten keres Isten nem tétlen visszavonultságban él, nem hagyta a világot és az embert magára. Teremtő, gondviselő munkáját folytatja és a saját képére, vagyis gyermekének teremtett embert keresi, mert az elfordult tőle, elhagyta. Isten tudja, hogy nélküle mi elveszettek, célt tévesztettek és pusztulásra ítéltek vagyunk, ezért lázasan, fáradhatatlanul keres. Mentő szándékkal és szeretettel keres, mint a bányaszerencsétlenség áldozatait keresik a mentők, vagy mint a szülő az eltűnt gyermekét. Bibliai képpel szólva, mint a pásztor az eltévedt juhot vagy az asszony az elgurult pénzt. Mi, akik minden másért elhagytuk Őt, akik magunknak akartunk szabadságot, élvezetet, anyagi dolgokat, nagy árvaságra, céltalanságra jutottunk így. Akik azt néztük csak, hogy mi kell nekem, végül egy kérdésünk marad: kinek kellek én, kinek vagyok én értékes? Ki törekszik, áldoz, harcol értem? Ady Endrével együtt mondhatjuk: Ezért minden önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié. Isten egyszülött Fiát küldte a mi keresésünkre; Jézus ezt a megbízatást hűen teljesítette. »Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek - mondta -, nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam megtérésre, hanem a bűnösöket« (Luk 5,31-32). Milyen régen keres Isten minket és milyen fáradhatatlanul! Hányféleképpen hívott, hányszor szólított embereken, élethelyzeteken keresztül. Itt, az idegen országban is elér hívó szava, mégpedig anyanyelvűnkön. Hív és gyűjt Szentlelke által gyülekezetébe, maga köré. Vajon nem kell-e Jézusnak mi fölöttünk is sírnia, mint annak idején Jeruzsálem felett, mondván: »Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok!« (Mt 23,37). Az elgurult pénzzel és elveszett juhhal szemben nekünk meg kell adnunk magunkat a keresőnek, a megmentének. Ki kell szolgáltatnunk magunkat, ahogy a tékozló fiú sebeivel, rongyaival, üresen átadta magát atyjának. Erre a lépésre az atya kereső, elénk jövő szeretete, könyörülete bátorít. 2. Isten megment Isten nemcsak keresi az elveszettet, hogy megtalálja, hanem hogy meg is mentse. A bajba jutott sebét be is kötözi, mint az irgalmas samáriai és magával viszi, biztonságba helyezi. Jézus a mi betegségünket, fájdalmunkat, bűnünket magára vette, hogy az O sebei által gyógyuljunk meg. A saját igazságát, tisztaságát adja ránk, mint egy fehér ruhát. A tékozló fiú a legszebb ruhát kapta rongyai helyett, sarut a lábára és a fiúságot jelképező gyűrűt. így lett igazán megmentett, új ember. Ez az Isten célja velünk. Ez az Ő öröme, a megtalálás öröme. A mi örömünk a megtaláltatás öröme, amely a keresztyén élet és egyáltalán az Isten országának legjellemzőbb vonása. Az örömöt az ember meg akarja osztani másokkal. Az öröm úgy teljes, ha mindenki együtt örül. Isten is együtt akar örülni velünk és ezért az elveszettekért érzett felelősséget is belénk oltja. 3. Isten együttmunkálkodásra hív Akiket Isten megmentett, azoktól elvárja, hogy mentő szándék legyen bennük, könyörület és buzgóság a keresésre. Hogy el ne felejtsék, hogy ők is kegyelemből tartattak meg. így lehetek én, mint lelkész és a gyülekezet Túrmezei Erzsébet Kérdések a Luther-szobában Madách falanszterének »kazánfűtője«, mondd, hogyan fűtöttéi, hogyan hevítettél, amikor Wartburg »György lovagja« lettél, s az erdő csendje hűs ölére vont? Wittenberg és Worms mögötted maradt. Tételek, viták . . . elhagyott világod . . . Mondd, hogyan szítottad tovább a lángot a kényszerű csend órái alatt? Nézem szobád vén tölgyfaasztalát. Rajta nyitottan vaskos bibliád. Míg a wartburgi csendben fordítottad, tüzet szítottál vele szüntelen. Szent tüzével a Lélek volt jelen! Isten Lelke! S a lángok fellobogtak. minden tagja Isten munkatársa. Jézus az aratás képét is használja ezzel kapcsolatban. Az érett mag az emberélet. Az aratás munkája sürgős, hogy a mag ki ne peregjen, veszendőbe ne menjen. Ezért hív Isten minket: Gyűjtsetek velem! A Sátán másik neve diabolosz, ami azt jelenti, hogy valaki szanaszét dobál, széthány, de ugyanakkor azt is, hogy vádol. Ez a tevékenység éles ellentétben áll a kereséssel, gyűjtéssel, könyőrülettel és helyreigazítással. Vajon mi magunk melyik oldalon állunk, kinek leszünk munkatársai? Gondoljuk el, hányszor váltunk a Gonosz eszközeivé vádaskodásunkkal, pártoskodásunkkal, a gyülekezet megosztásával. Jézus figyelmeztet: »Aki velem nincs, ellenem van, aki nem gyűjt velem, az tékozol« (Lk 11,23). Arra hív minket Isten, hogy az Ő szeretetével nézzük egymást, az Ő mentő szándéka mozgasson. Engedjük ezért, hogy Ő gyűjtsön minket az Ő kegyelme szárnyai alá, igéjének hallgatása, az úrvacsora vétele, a testvéri közösség által, hogy magunk is keresőkké, gyűjtőkké válhassunk. Ez nemcsak ünneplésből áll, hanem hétköznapi, fárasztó és fájdalommal is járó munkából, de amelynek jutalma az Istennel való együtt örvendezés már itt és majd a mennyben. Erre segítsen minket a kegyelmes Isten! Joób Olivér (Beiktatási igehirdetés Zürich, Grossmünster, 1985. jún. 23.)
