Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 4. szám
UT/TfíRSm Levél konfirmáció ügyében Vékey Tamás: Útravaló »Milyen jó együtt lenni keresztyénekkel, akik szívükben hordozzák Krisztust.« Ez a mondat állt, kedves Testvérem, azon a lapon, amelyet a Kastl-i Magyar Diákgyülekezet konfirmációja után írt, s amelyet így szeretnék megköszönni. Egyszerre nagyot dobbant a szívem, mert rádöbbentett arra, hogy milyen fontos szolgálatot tettünk azon a napon. 5 lányt és 6 fiút konfirmált Ferenczy Zoltán hitoktató, északbajorországi lelkészünk. Öröm volt látni a fiatalokat, hallani bizonyságtételüket, szép magyar nyelven elmondott üdvözléseiket! Pedig közülük már csak négy született Magyarországon, s Jugoszláviától Kanadáig, Svédországtól Venezueláig hat további országból a többi. Volt, akinek nem is lehettek ott a hozzátartozói. Annál nagyobb volt az örömünk, hogy fiúk, hála Istennek, nem volt egyedül a szép napon. Hogy milyen jó érzés együtt lenni, azt megköszönjük a fiatalok fáradhatatlan oktatójának és a Diákgyülekezet vendégszerető tagjainak! Az első sokat fáradt, hogy a múlt hibáit kiküszöbölve, méltó keretet kapjon az ünnepi nap. Az pedig megmelegítette a szívünket, hogy a diákok magukkészítette tortával és kávéval vendégül láttak bennünket. Köszönjük, hogy valamennyiőnk számára széppé és emlékezetessé tették ezt a napot. Megéreztünk valamit (és nem csak a gyomrunkon keresztül!), azok igaz közösségéből, akiket az egy közös hit fűz egybe. Hisszük, hogy mivel »a hit által Krisztus, lakik bennünk«, a sok különbség ellenére is, testvérek vagyunk. Köszönjük a lelkésznek a konfirmációi előkészítést, a vendéglátóknak a kedves szeretetet. Az istentiszteleti igehirdetés arról szólt, hogy a Krisztus-hivőnek jóval kell legyőznie a gonoszt. Elméletileg szép, gyakorlatilag nem mindig könnyen megvalósítható mondanivalója ez Pál apostolnak. Különösen akkor nem, ha elszoktunk a »győzelem« ízétől és már csak sodortatjuk magunkat az árral. Jézus győzelmet aratott. Nem meghunyászkodó beletörődéssel ment a keresztfára, hanem vállalta az áldozatot. Emberi, sőt keresztyén méltóságunk egyik fontos jele az, hogy nem vállalunk és nyelünk le mindent »ahogy esik, úgy puffan« jelszóval, hanem vállaljuk a küzdést, a győzelem érdekében. Elbukni, jó küzdés ellenére, még mindig tisztességesebb és értékesebb, mint minden ellenállás nélkül igába hajtani a nyakunkat. A hit Isten Lelkének ajándéka, de jaj annak, aki soha meg nem küzdött ezért az ajándékért! Jézus Krisztus harcolt és - győzött. Ezt adta tudtunkra sokvendéges úrvacsorában. Jó volt együtt lenni az úrvacsora Krisztusában, akinek áldozatából élünk, mi, a keresztyén gyülekezet. Autóbusznyi gyülekezettel mentünk le Stuttgartból a konfirmációra, mennybemenetel ünnepén. Nem bántuk meg. Hazafelé közeledve, nótázás és beszélgetés közben jöttünk rá arra, hogy mennyire meggazdagodtunk Kastlban. Köszönünk minden ott tapasztalt áldást! Kapsz két pogácsát, egy kancsó vizet, ez útravalód és kenyered. Erőd veszted, egyél. Hited fárad, igyál. Társtalan vagy, nézz az égre, a láthatatlan seregek útjára. Perzsel a Nap, földre vágna, légy szomjazok kiáltása Vándorbotod eltörött, támaszkodj a keresztedre. Kaptál két pogácsát egy kancsó vizet erőd feletti úthoz - kegyelmet. Nagyszeben, Románia. A kolozsvári Protestáns Teológia német nyelvű karára csak két új hallgató felvételét engedélyezte a román kormány. Az erdélyi szász evangélikus egyháznak évenként legalább 8-10 új hallgatóra lenne szüksége, hogy a lelkészutánpótlás fedezve legyen. Még rosszabbul áll az erdélyi magyar evangélikus egyház: csak kétévenként egyetlen egy hallgató felvételét engedélyezték. Róma. Vatikánváros. Csehszlovákiában 20 franciszkánust tartóztattak le a hatóságok. Rendőrség lelkészi lakásokat kutatott át. A rendfőnökség azt gyanítja, hogy a letartóztatások összefüggésben vannak azzal a tilalommal, amely szerint a papok nem lehetnek tagjai a papi békemozgalomnak. Riga, Lettország. A 87 éves apostoli adminisztrátort, Julijaus Vaivodst bíborossá nevezte ki a pápa. A Szovjetunió területén élő összes katolikus (Litvánia kivételével) főpásztora ő, így a kárpátaljai kb. 70 ezer magyar római katolikus hivőé is. Isten áldja meg a konfirmáltakat, családjaikat, lelkészüket és a jól alakuló testvériséget is a diákgyülekezetben. Imádkozunk sokat értük. Köszönettel a szép lapért, sok szeretettel köszönti G. I. A konfirmandusok csoportja