Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 4. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAT XXVII. évfolyam 1983.4. szám A veszélyes szoba 1 Mózes 12,1-9 Hogy a konferenciai szót és címet használjam, azt mondhatnám, hogy Ábrahám, akkor még Ábrám, belső szobájában valami nagy dolog történt. A belső szobákban nagy dolgok történhetnek. Ahol az ember csendben van Isten előtt és ahol Isten szól, ahol Isten szava elér. Utolér, azt is lehet mondani. Sokszor a Biblia nem is azt mondja, hogy szólt az Isten, hanem hogy »És lön az Úr szava« - valakihez. Nem is szólt, hanem lett az Úr szava, ez már nem beszéd, ez már megragadás. »És lön az Úr szava« - szólt Ábrámhoz, úgy hogy abban a belső szobában úgy érezte: most megfogtak! Hallottam egy hanglemez felvételt, dramatizált formában Ábrahám elhivatását és történetét. És mikor Isten szólt, csodálatos mély basszus hang, akkor Ábrahám válasza hangzott: itt vagyok Uram, tessék, mit akarsz? S előtte egy nagy, mély sóhajtás volt, egy mélyről jövő sóhajtás. Mert ahol az Úr szól, ott valaminek lenni kell, ott történik valami, azt nem lehet többé visszacsinálni, ott válasznak kell elhangzania - így vagy úgy. És az mindenképpen sorsdöntő válasz, akármilyen választ adok. Egy nagy, mélyről jövő lélegzet: itt vagyok Uram, mindenre el vagyok készülve, mert ha Te szólsz, ott minden történhet velem. A belső szoba nem veszélytelen hely. Ebben a belső szobában kezdődött az üdv története. Itt kezdődik Ábrahám új életútja. Külsőre, belsőre, tartalmában, feladatában, ígéret, elhívás küldetés, szövetség, feladat. Perspektíva - hatalmas távlat. »Benned megáldatnak a föld minden nemzetségei.« Ki bír elviselni egy ilyen megbízatást a belső szobában? »A föld minden nemzetségei tebenned áldatnak meg.« Lehet erre nemet mondani? Lehet ez elől kitérni? Isten a nagy tervek, hatalmas öszszefüggések, a hatalmas vállalkozások Istene. A hatalmas nyitások Istene. Hatalmas rendező az Isten, aki a drámát és annak szereplőit előkészíti és aki már a végét látja az egésznek. Ábrahám nem látja még, de egy nagy perspektívát megnyitott előtte Isten. Itt kezdődik az üdvtörténeté. Itt kezdődik egy embernél! Istennek ez az egy láncszem elég, hogy az egész világot megáldja. Neki egy ember elég, hogy hatalmas tervét elkezdje. S lett belőle egy család, egy nemzetség, 12 törzs, választott nép és - a megígért Messiás. S lett belőle 12 és 70 tanítvány, és missziói parancs: Menjetek el a föld végső határáig, tegyetek tanítvánnyá minden népet, kereszteljétek meg őket, tanítsátok őket; tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. - És ahol én leszek, ti is velem lesztek. Isten nem személytelen eszközt ragad a kezébe, hanem szövetséget köt, személyes kapcsolatot, amelyet a Biblia - és mi sem tudunk más hasonlatot találni - a szerelmi kapcsolathoz hasonlít. Olyan bensőséges, olyan közvetlen, olyan személyre szabott és érzelemmel telített kapcsolat ez, mint a szerelmi kapcsolat, az Istennel való szövetség. Nem úgy akar használni embereket, mint sok politikus, mint sok ideológa: fölhasználom és azután eldobom, hanem azt mondja: eljegyeztelek téged magamnak, jegyesemmé tettelek, a szívembe zárlak, a markomba metszettem föl a nevedet, megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Istennek legalább annyira fontos az az ember, akihez a belső szobában szól, mint az a terv, amit rajta keresztül végre akar hajtani. És az az ember belekerül az összefüggésbe, belekerül egy hosszú láncsorba: »Megáldom a föld minden nemzetségét.« Helyére kerül az ember, az Isten nagy áldásláncolatába, az Isten nagy küldetésébe, tervébe. Szerepet kapott a darabban. Beépült, értelmet nyert. És Ábrahám, aki ezt a nagyon szép, de nehéz ígéretet és feladatot kapta, igent mondott. Milyen egyszerűen van itt leírva: »És kiméne Ábrahám, amint az Úr mondta neki«. Most csak arra gondoljunk, hogy Isten mivelünk, mindnyájunkkal szövetségre lépett. Amikor megkereszteltek, azt mondta: »Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.« Mirajtunk múlik, hogy ezt menynyire vesszük komolyan. Mirajtunk múlik, hogy ez a kincs mennyire kincs a számunkra. Meg vagyok keresztelve! Isten szövetségébe fogadott engem, szerelmes szeretettel markába metszette nevemet. Kitörölhetetlenül ott van a nevem, szívébe zárt, terve van velem. Áldást adott és áldássá akar tenni sokak számára. Bele akar építeni a tervébe! Hogy el ne kallódjam, hogy ne legyen értelmetlen az életem. Hogy ne keressem tétován, mivégre élek itt? Miért szaladnak el az évek a fejem fölött és talán visszafele megy minden. Előre is mehet minden! Előre, az Ő terve szerint, akkor is, ha külsőleg talán nem is látszanak eredmények. Aki a szövetséget komolyan veszi, az az Isten tervében halad előre. Hívása, biztatása, ígérete a mienk is. Nem kevesebb az ereje, a fantáziája, a terve, amit velünk el akar végeztetni, mint volt annakidején. A terv ugyanaz, mint Ábrahám idejében, csak szélesebb a folyam. A mi számunkra is ez a nagy kérdés: mi a válaszunk Isten szövetségére? Igen Atyám, itt vagyok; Uram, mindent odateszek a kezedbe, cselekedjél velem, használj föl; nem magamnak akarok élni, hanem neked. Nem magam akarom megszabni, hanem tőled várom életem értelmét. - Ez mindnyájunknak szól. Isten csodálatosan tud nyitni, indítani, újítani, újat kezdeni, áldást osztani, erőt kiárasztani és egy emberrel is sokakat megáldani. Talán mi is sóhajtunk most vagy közbe-közbe, ha a belső szobában vagyunk. Mélyről jön a sóhajtásunk, mert érezzük, ez nem veszélytelen dolog. De mégis: az igen-ben van elrejtve az életünk értelme, a feladatunk, helyünk és egyúttal az Istennek a terve velünk és azokkal, akiket meg akar áldani rajtunk keresztül. Joób Olivér
