Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 3. szám
UT/mns^E, •• •• 1 • • 1 • • Gyönyörködöm »Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg« (Zsolt 119,16). Azt hiszem, mi keveset gyönyörködünk. Két okból is. Az egyik ok az állandó sietség. Nem érünk rá, hogy csodáljuk a lemenő napot, hallgassuk a madarak énekét, elnézzük a játszó gyermekeket. A másik ok az, hogy felszínesek lettünk, nem tudunk vagy nem akarunk gyönyörködni. Nem engedjük magunkban mélyre a külső hatásokat. Milyen fontos nevelési feladat megtanítani a gyerekeket észrevenni és értékelni a szépet, mert aki gyönyörködni tud, az boldog. Hát még, ha valaki mélyebbre néz! Mint ez a zsoltáríró, aki az Isten házirendjében gyönyörködik. Abban a törvényben, amely uralkodik a természetben és megszabja az emberek életét. Ez a kettős törvény teremt életteret a számunkra, ahol jól és boldogan élhetünk. Ezt kevesen látják így, mert minden törvényben, legyen az csak egy házirend is, inkább a követelést, mint a gondoskodást látják. Ha pedig Isten törvényéről hallanak, akkor még a hátuk is borsódzik, mert teljesíthetetlen követelések, szigorú tiltások és a büntetés jut eszükbe. Talán azért, mert így nevelték őket. Pedig gyermekeink szívébe nem félelmet kell csepegtetni, hanem beleplántálni és erősíteni a bizalmat Isten iránt. Nemcsak az egyháztól elidegenedettek lehetnek így Isten törvényével. Az Isten háznépeként élők is érezhetik szűknek és terhesnek a házirendet. Valahogy úgy, mint a mi gyerekeink, akik nem akarnak lefeküdni, mikor a többi gyerek még kint játszik a ház előtt. Magyarázatunk nem győzi meg őket és csak kényszeredetten engedelmeskednek. Nekünk, felnőtteknek sem könnyű belátni, hogy mi van javunkra. Nem könnyű észrevenni, hogy Isten rendje elsősorban ajándék és csak azután követelés. Hogyan juthatunk el arra a látásra, mellyel a zsoltáríró gyönyörködik Isten parancsolataiban? Csakis a vele való személyes kapcsolat, az atya-gyermek viszony létrejöttével. Hozzá kell megtérnünk, hogy újra kapjuk a fiúságot. Ez magával hozza a vele való összhangot, az együttgondolkozást, a szíves együttmunkálkodást. Ezt az összhangot élte elénk Jézus, aki ismerte az Atya tervét, magáévá tette és maradéktalanul teljesítette. Az volt a kenyere, élete értelme, hogy annak akaratát kövesse, aki elküldte. Igazán elmondhatta: Én és az Atya egy vagyunk. Számára így nem volt üresjárat, nem volt céltalanság. Menetrendszerű pontossággal végezte, amit Isten rábízott. Gyönyörködtek is az emberek a tetteiben, és mi is csodálhatjuk. Jézus magához gyűjtötte kortársait és minket is hív, hogy az ő segítségével Isten gyermekei legyünk, akik az Isten rendelkezéseit mindennapi feladatként szívesen végezzük. Nincs most idő sorravenni Isten házirendjét. Csak utalok a tíz parancsolatra és annak lutheri magyarázatára a Kis Kátéban. Minden idők minden embere számára jó rendet és emberséges életet kínál. A tíz parancsolat összefoglalható és jól megjegyezhető a szeretet kettős parancsában: Szeresd Istent mindennél jobban és szeresd embertársadat, mint magadat. Ki adott nekünk ennél tisztább és egyszerűbb, minden helyzetre alkalmas erkölcsi normát? Nem csodálatra méltó ez? Hát még, ha valaki meg is tartja! Az észreveszi, hogy Isten tisztító, gyógyító, megújító munkáját végzi rajta keresztül. Az Isten parancsolata mint a templomablak, belülről nézve lesz gyönyörű. Valahogy összeáll a kép és az ember csodálatos összhangban érzi magát Istennel, embertársaival és a természettel. Ez a tisztánlátás*és boldogság az engedelmesség jutalma. Egyik énekünk így szól erről: Mily édes cselekedni, Atyám akaratod, szent Isten a te képed énrajtam így ragyog! (Kér. Ékv. 446,6). (Joób Olivér) Stuttgart, Németország. A múlt év decemberében ünnepelte az itteni Magyar Katolikus Misszió munkájának 35. évfordulóját. Jelenleg két lelkész gondozza a Württembergben élő magyar katolikusokat: Fejős Ottó (Stuttgart) és Gyúrás István (Weingarten). Bécs, Ausztria. Az 52 éves gráci esperes, Dieter Knall, lett Sakrausky püspök utódja az Osztrák Evang. Egyház élén. Knall nagyszebeni születésű, hosszú évekig volt a Gusztáv Adolf Egyesület főtitkára az NSzK-ban. A galamb Megszoktuk, hogy a keresztyén szimbolikában a galamb a Lélek jelképe. A galambra nem a keresztyénség figyelt föl először. Tudjuk, hogy udvarló szárnycsattogtatása és turbékolása miatt már az ókorban fontos szerepet játszott a vallások életében is. Keleten mindig is szent állatnak tekintették ott, ahol a szerelem istennőjét tisztelték (Istár, Astarte, Afrodite). Ugyanakkor Indiában a sötét tollú galambot a halál hírnökének tekintették. Turbékolása miatt a lélek madarának is nevezték, s a régi szírek szívesen építtettek sírjuk fölé galambdúcot. A Bibliában is fontos szerepe van ennek a kedves madárnak. Nőé háromszor bocsátotta ki a bárkából, mire friss olajágat hozott a csőrében. Azóta a béke szimbóluma a galamb: Isten megbékélt népével. Különösen a szegényebbek galambot hozhattak az oltárra áldozatul, mégpedig leginkább párosával: az egyik égő - a másik engesztelő áldozatnak számított. Képletes nyelven a galamb a szépség, a gyorsaság s az Istenbe vetett bizalom képe, különösen a zsoltárokban. Az evangélisták arról tudósítanak, hogy Jézus megkeresztelésekor Isten Lelke, mint egy galamb szállt le rá. Szinte megtestesítette a Fiúhoz szóló isteni szózatot: Ez az én szerelmes Fiam . .. János evangéliuma szerint Jézus még a templomtisztításnál is különbséget tett a galambárúsok és a többi kereskedők között. Utóbbiakat »két kezével ostort fonván, kihajtá őket a templomból« (Kodály, Jézus és a kufárok) - míg a galambárúsokat csak intette! Az egyházatyák is szerették a galamb képét magyarázni és használni. Jusztinusz mártír azt mondta, hogy a keresztség az özönvíz megismétlődése, Krisztus pedig az új Nőé; Nőé galambja ezért a Szentlélek előképe. Később a galamb megjelent a képeken, amelyek az angyali üdvözletét ábrázolták vagy a pünkösdi csodát, sőt a teremtés képein is. Templomokban gyakran látni a galambot a szószék fölött, s mutatja, hogy Isten Lelke tanítja nekünk az igazságot. Origenész egyházatya szerint a hivők a galambok. Hiszen már Jézus megmondotta tanítványainak, hogy legyenek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. (németből)
