Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 4. szám
Ezen a címen kellett a Svájci Magyar Prot. Gyülekezetek Szövetsége pünkösdi konferenciáján előadást tartanom. Ha, kérésre, az ott elmondottak vázlatát leírom, abban a reményben teszem ezt, hogy továbbgondolkodásra késztetek. 1. Első reakcióm: nem elég vallásosnak lenni - ma? Mai világunk amúgysem kedvez nagyon a vallásnak. Legalább azt kellene érvényre juttatni! A vallásban van kétségkívül valami a függőség érzetéből és ezt ma nem szeretjük. A vallás olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek azt a kedvenc (és megtévesztő!) tételt kérdésessé teszik, miszerint minden csinálható. Csak vonakodva vagyunk hajlandók egyáltalán kérdésekkel foglalkozni, amelyek áttekinthetetlenek és a laboratóriumainkban elismert módszerekkel nem vizsgálhatók. Áll persze mindennek az ellentéte is: hatalmas sikert lehet elérni az abszolút (folytatás a 2. lapról) Jézus azt mondta a Hegyi Beszédben (Máté 7,20): »Gyümölcseikről ismeritek meg őket«. Az »őket« szó itt az igazi, ill. a hamis prófétákra vonatkozik, a »gyümölcs« szó pedig a Lélek jó gyümölcseire, amelyek Pál apostol szerint a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (Gál 5,22). Az előadó mondanivalóját a következő szavakkal fejezte be: »Nem elég az, ha védekezni tudunk a korábban megemlített mozgalmak hódítási szándékai ellen, nem elég bölcsességre szert tenni, hogy helyesen tudjunk dönteni. Tudnunk kell azt, hogy ilyesmire csak Isten segítségével vagyunk képesek és ezért az Ő megvilágosító Leikéért kell szüntelenül imádkoznunk. Ha azután idáig eljutunk, fel fogjuk fedezni, hogy van pozitív feladatunk is: még inkább kell keresnünk az alkalmakat, amelyeken a Szentírásban magát kinyilatkoztató Istent és az Ő akaratát jobban megismerjük; erősítenünk kell közösségeinket, ahol ez megtörténhet meg kell tanulnunk bátrabban bizonyságot tenni hitünk felől. Ugyanis egy olyan világban élünk, amely sóvárog lelki táplálék után. Minderre az késztessen, hogy nagyon hálásak vagyunk a minket szerető Urnák. irracionalitással, amennyiben annak bizonyíthatatlanságát bizonyítani tudjuk! Elburjánzó modern kultuszok virágzása a legjobb bizonyíték erre! Ugyancsak egyszerűbb lenne a helyzet, ha a mai ideológai élethalálharcban leegyszerűsítetten, egyszerűen képviselhetnénk a »vallási ideológiát«. Globális stratégiára van szükség, s ebben minden vallásnak össze kell fogni az ateizmus és a vallási közömbösség ellen. Minimum sokak vágya, amelyben meg lehetne egyezniök az összes vallásoknak. Ilyen minimum lehetne: hit egy felső lényben, a világ egységében, egy lélekben, a vallási rítusok teljes szabadságában. Ezen a háttéren kell néznünk a világvallások közeledésének mai folyamatát is. 2. Nem elég tehát Istenhívőnek lenni? - ez a második reakcióm. Istenben kell hinni, aki teremtett, aki kormányoz, aki a világot élteti (esetleg lényegében azonos vele). - A keresztyénségen belül is ennek a tág elvnek kellene maradéktalan érvényt szerezni. Egyszerű embereink nem látják át teológiai érveléseink labirintusait! Egyszerű érvük ez: hát hiszen úgyis egy az Isten vagy nem? Ezzel még a protestantizmusban amúgy is fenyegető »jezuanizmusnak« is ellene lehetne állni. Római katolikus barátom mondta éppen csodálkozva, hogy szerinte mi már - Jézus árnyékában - teljesen megfeledkezünk Istenről! Amire csak jó példát szolgáltat az ifjúság. Tapasztalatom, hogy órák hosszat el tudnak vitázni Jézusról, a názáretiről, a szegények barátjáról, a szelíden megbocsátóról, az akkori társadalom kritikusáról, az életeszményről. De nem lehet vagy csak nagyon korlátolt mértékben velük Istenről vitázni! Ha azt mondom el nekik, ahogy Luther az 1. parancsolatot magyarázta: Istent féljük és szeressük és csak őbenne bízzunk! - akkor csak fejüket csóválják. 3. A harmadik reakcióm ez: tudomásul kell vennem, hogy ha arról beszélek, hogy Krisztusban vagyok, vagy hogy Krisztus van bennem -, akkor itt Pál apostol sajátságos, valószínűleg maga alkotta gondolatvilágában mozgok. Ez a kifejezésfordulat Pál előtt ismeretlen. (Ezen nem kell megütköznünk, mert ő sem használt egyenlő intenzitással fogalmakat, amelyek esetleg kortársainál a központban álltak. Pl. csak kevesen tudják, hogy összes ÚT/WRSm LÁTOMÁS Láttam magam elődeimben, egyik ősömben, vérpadon - vérpadra Bibliával mentem, s egy angyal csókolt homlokon. E nagy ősömben benne voltam - nem hittem azt, hogy meghalok - utódok során meg nem holtam - századok múltán itt vagyok. ... Rokon vagyok a vértanúkkal: szép örökélet-dallamú - s hiába hangzik rám ma gúnydal: vagyok ma is isten-tanú. Kutas Kálmán ránkmaradt levelében a megbocsátás csak kétszer fordul elő!!! Más kifejezéseket viszont »favorizált«.) 4. A negyedik válaszom már kiegyensúlyozottabb: Jézus sokat beszélt arról hogy Ő az övéiben, s az övéi őbenne vannak, ill. maradnak. Gondoljunk a szőlőtő és szőlővesszők példázatára (Jn 15). Hogy a benne való maradásra kéri őket, az mutatja ennek a szerves összefüggésnek a fontosságát és elengedhetetlenségét. Persze ehhez a Szentlélek segítségére van szükségünk (Jn 14,20). 5. Új teremtésnek csak azt lehet nevezni azért, aki Krisztusban van (2Kor 5,17), s nem azt, aki általában vallásos. Őbenne van mindenre erőnk (Fii 4,13), Őbenne jelenünk meg majd dicsőségben (Kol 3,4). Az ebből következő feladat, hogy mindent meg kell »öldökölni«, ami Krisztustól eltávolítana (Kol 3,4-5). Ugyanilyen nagy isteni titok az is, ha Krisztus van bennünk (Kol 1,27) és »kiábrázolódik« rajtunk (Gál 4,19). Mindez elkötelezéssel is jár: aki Krisztusban van, vagy Krisztus benne, az nem élhet e világ »sémája« szerint, hanem a Krisztusé szerint (Róm 12,2), amelyre el kell változnia. Mert Krisztus egységet akar velünk, ahogyan Ő az Atyjával egységet alkot a Lélek által (Róm 12,5). Csak így érthető Jézus sokat emlegetett és sokszor félreértett mondata: hogy mindnyájan egyek legyenek (Jn. 17,21). Nem vallásoskodásról beszélünk tehát, ha Krisztussal való közösségről szólunk! Hanem olyan szükségszerűségről, amely nélkül nincs igaz keresztyénség. Gémes István Krisztusban lenni - ma?
