Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 3. szám
ummisik Christianus Adalékok nevünk történetéhez Természetesen keresztyének vagy keresztények vagyunk. Hozzáállásunknak megfelelően erre vagy büszkék vagyunk, vagy ezt »kényszerzubbonynak« tekintjük, amelyhez belsőleg semmi közünk nincsen. Mit tudunk e név eredetéről? Elég sokat. Például azt, hogy a magyar nyelv törvényei szerint (nyelvünk nem szereti a mássalhangzó torlódást) helyesebb a keresztény forma. A szót ugyanis valószínűleg szláv közvetítéssel vettük át, s ott eredetileg krsztjanynak hangzott. A magyarban feloldottuk e-betűkkel az első négy mássalhangzót - kérész -, ugyanúgy kell a továbbiakat is szétszórni. Sajnos, nekünk, protestánsoknak még mindig nehezünkre esik, mert kb. a 17-18. század óta a szó írásformáját felekezeti jelleggé is tettük: a római katolikusok keresztényt, mi pedig keresztyént írtunk. Helytelen volt ugyan az előbbiek érvelése, miszerint a szó a kereszt szótól vezetendő le, ami legfeljebb népieskedésnek mondható -, mégis megmaradtunk a keresztyén szó formájánál, mert benne a szó szláv állomásait is érzékeljük, illetve a mögötte rejlő eredeti latin kifejezést: christianus. De megállapítjuk, hogy az írásforma legfeljebb nyelvi kérdés és semmiképpen nem valami antikatolikus éllel használjuk a keresztyén formát. Inkább csak megszokásból. Honnan jön a christianus szó? Az ókori latin nyelvből, mégpedig melléknévi formában. Ezt érzik ma is sokan, amikor keresztyéni életről, keresztyéni tanításról vagy keresztyéni magatartásról beszélnek. De az i-melléknévi végződés fölösleges, mert már a christianus forma magában is kifejezi a melléknevet az ianus-végződéssel. Teljesen jogos tehát, ha így képezték régen a férfinevet is: Krisztián, Kristjan, Christian vagy magyarosan Keresztély. Ha a végződést elhagyjuk, akkor máris könnyebben fedezzük fel a főnevet, amelyből készült. A Christus származékszó ez a latinban, amelyet a görögből vettek: chrestos a görögben »felkentet«, »felavatottat« jelent. Értelme szerint pontosan megfelel a héber messiah-messiás szónak, amelynek olyan nagy jelentősége van mindmáig a zsidóknál. A zsidók várják egy valaki megjelenését, akit Isten tesz Messiássá, aki az idők végén Izrael népét helyreállítja és Jahve napját elhozza. Király, próféta, főpap lesz egy személyben. Az ókori Izraelben ezeket volt szokás fölkenni. Ha tehát ezt a szóláncot követjük, ezt kell mondjuk: christianus az, aki az Isten Felkentjének, a Messiásnak, Christosnak a követője. Félreértés van mégis a keresztyének ilyen elnevezése mögött. A nyelv logikája szerint ugyanis korabeli pogány szerzők természetesen a név mögött élő személyt tételezték fel, akiről követői vezették volna le a nevüket. A római történetírók CHRESTOS-nak nevezték ezt a személyt. Az ifjabb Plinius például egyik levelében hétszer nevezi így a keresztyéneket. Szvetoniusz pedig azt állítja, hogy Claudiusz császár azért űzte el Rómából a zsidókat, mert azokat egy bizonyos Chrestos lázította volna fel és állandóan nyugtalankodtak. A történelemből tudjuk, hogy Caligula császár (37-41) uralkodása alatt az egész római birodalomban hihetetlen erővel tört föl a zsidók között a Messiás-várás. Álmuk beteljesedését remélték Claudius és Neró alatt. Ennek legbiztosabb jele volt a zsidó lázadás, amely nem volt más - zsidó szemmel nézve -, mint kísérlet az Isten országa eljövetelének fegyverrel való kikényszerítése. Talán ezért is verték le a rómaiak olyan kíméletlen kegyetlenséggel. - Tacitus pedig már pontosabbat tud. Elmondja, hogy Néró az ország bajaiért a felelősséget többnyire fiatalok csoportjára hárította, amelyet a nép »szégyenteljes tettei« miatt különben is gyűlölt és »chrestes«, azaz Chrestos követőinek nevezett. »A név - írja Tacitusz - a Christus-ból származik, akit Tibériás uralkodása alatt Poncius Pilátus helytartó kivégeztetett.« Antióchiai Ignác volt tudtunkkal eladdig az egyetlen, aki a keresztyén gyülekezethez tartozókat christianoi-nak nevezte. De ez a név nemcsak arra való, Ignác szerint, hogy valakit megjelöljenek vele, hanem viselőjének annak is kell lennie, ti. keresztyénnek. S hogy ez mit jelent, annak megértéséhez két fontos adalékot szolgáltat: a) nem elég Jézus Krisztusról beszélni és közben zsidó módra élni; b) a keresztyénségnek a zsidóságban kell hinnie, de a zsidóságnak a keresztyénségre kell eljutnia! Ignác ezzel a véleményével csak megerősíti Lukács evangélista közlését, aki szerint »Antióchiában nevezték először a Jézus követőit keresztyéneknek« (Csel 11,26). - Nem valószínű, hogy a keresztyének önmagukat nevezték volna így. A szó ugyanis ugyanarra a mintára készült, amellyel valakinek a párthíveit nevezték így. Például a Heródes párt tagjai a herodiánusok voltak. A Krisztus-hívők sosem érezték magukat párttagoknak. A zsidók sem nevezték őket így, hanem »nazarénusoknak« (Csel 24,5), azaz a »názáreti szektának«. Lehet, hogy a pogány környezetük nevezte el őket így, s talán eredetileg gúnynévnek is számított?! Antióchiából indult el tehát világhódító útjára a nevünk, a mai Törökország Antakia nevű városából. Évszázadokon át volt az Orinoco folyó partján épült 250 ezer lakosú, a római birodalom Róma és Alexandria után harmadik legnagyobb városa a keresztyénség központja. Pál innen indult el, miután Barnabás Tarzusból idehozta, térítő útjaira. Az ottani Krisztus-követők gyülekezete itt szabadon növekedhetett, mert Kr.u. 37-ben rémes földrengés pusztította el a várost és az átmeneti nehéz időben a hatóságok keveset törődtek a vallási helyzettel, s mert Petróniusz személyében olyan türelmes helytartó irányította innen a szír provincia életét. Ó sokat tett a megbékélésért. Más neveket adtak Krisztus követői önmaguknak s nem a keresztyént. De mégis ez maradt rajtuk. Az ő saját nevükkel foglalkozunk a következő cikkünkben. Gémes István Haifa, Izrael. Öle Ch. Kvarme lelkész becslése szerint az utóbbi két évben 1200-ról kb. 2000-re nőtt a Messiáshívő zsidók száma. Ezek a keresztyének két gyülekezetben tömörülnek: az egyik Názáretben, a másik Rehovofban létezik. Djakarta, Indonézia. 20 év alatt ötezerről nyolcvanezerre nőtt Banggai-ban a Református Egyház tagjainak száma. Egyik gyülekezetének a lelkésze a fővárosban öt asszisztenssel és 100 diakónussal jön össze hetenként, hogy képezze őket a további feladatokra. A lelkész első felhívására egyháztagjai a fővárosban 26 házi istentiszteleti alkalmat szerveztek meg.
