Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 3. szám

ÚT/TfíRSm 4 BEKEBEKEBEKEBEKEBEKEBÉKEBEKEBÉKEBÉKEBÉKEBÉKEBÉK Gondolatok az emberiség legmerészebb álmához 1945. máj. 8-a óta hallgatnak Európá­ban a fegyverek. Béke van. Aktív béke. Országok kihasználták ezt a békeidőt és elnyárspolgáriasodott, kényelmes gazdagságra tettek szert. Ismét mások még mindig nyögik két világháború kö­vetkezményeit, de legalább nem dörgő fegyverek zajára és bombatámadások­ra ébrednek a lakóik. Béke van szerte Európában? A látszat sokszor csal; mert ennek a sokat szenvedett, öreg kontinensnek a testét áthághatalatlan határvonalak osszák ketté, amelyeknek megerősítésére és fenntartására mil­­liárdokat költenek tulajdonosaik. S mert ennek a kontinensnek lakosai csak an­nyira bíznak egymásban, hogy állan­dóan ébren kell tartsák népeikben az »ellenség« gonosz, gyűlölendő és el­pusztítandó képét; s mert ezen az öreg kontinensen még mindig azt tanítjuk, hogy a sajátunk csak akkor van bizton­ságban, ha állandó készenlétben állunk a másik, soha ki nem számítható táma­dásával szemben. De a világ nemcsak Európából áll. Becslések szerint 1945 óta kb. 12 ezer kisebb-nagyobb háborút viseltek vagy viselnek a föld valamelyik pontján. Cse­tepatéktól kezdve mások dühödt egy­másnak feszüléséig igen-igen tág itt a skála. Az »eredményei« ennek megfe­lelők: lehet, hogy csak az utolsó né­hány ezer keresztyént irtják ki Törökor­szágban a muzulmán hatóságok (»a vallás nem oszthat meg bennünket« - nacionalista jelszóval), vagy kényszerí­tik emigrálásra őket, lehet azonban, hogy négy-öt ország próbálja meg együttesen egyszerre egy egész nép kiirtását, amint az a kurdok esetében történik. Lehet, hogy két országban vi­sel egyoldalú és kilátástalan hadat egy elnyomott nép, mint azt a baszkok te­szik; lehet, hogy amerikai, orosz vagy kubai csapatok »tanácsolják« a helybe­lieket mindenki kiirtásában, aki mást mer gondolni, vélni, tenni, mint a támo­gatottjaik. 37 év során megszűntek törzsek, eltűntek régi és keletkeztek új határok, tiltakoztak kisebbségek, majd reményvesztetten beletörődtek sorsuk­ba, fölháborodott a világ közvéleménye s aztán sürgősen felejtett, újságírók szánkba adták, hogy melyik felet kell szimpátiával kísérni, melyiket kell utál­ni, majd - megcserélték a szerepeket. Álmodtunk a béke végső napja felkelté­ről, de beletörődtünk, hogy harcot látott a lemenő nap; békéről beszélt kivétel nélkül minden delegátus, minden kon­ferencián s rá kellett jönnie, hogy egé­szen másról beszél, mint saját tárgyaló partnere. Béke, béke - kiáltják milliók - és mégsincs béke! Tömegek kezdik egyszerre a békét éltetni és követel­ni: Párizs, London, Róma, Bonn, de New York és Washington utcáit is idő­ről időre százezres tömegek lepik el. És nem lehet sem az egyes polgárnak, sem az uralkodó rétegeknek úgy tenni, mintha nem hallanák a tömegek béke­követelését. Az indítórugók is áttetsző­­ek és minden épkézláb gondolkozó számára világosak. Milliárdokat nyel el évente a fegyverkezés és ennek a spi­­rálszerűen emelkedő folyamatnak nincs vége. Kiszámították, hogyha a fegyver­kezésre könnyű szívvel kidobott össze­geknek csak egytizedét a föld katasz­trofális ütemű elsivatagosodásának a megfékezésére fordítanák, kb. 10-15 millió éhezővel lenne kevesebb éven­ként a földön. A háború vége óta két nagy katonai tömb néz farkasszemet egymással és a reálpolitikusok örülnek ennek. Az állan­dóan egyensúlyra törekvő felek kölcsö­nösen bosszantják, de kordában is tart­ják egymást. De ez a politika - úgy látszik - a csődbe viszi az egész embe­riséget. Egyrészt azért, mert pontosan a két leggazdagabb tömb, amely a tu­datlanság, a betegségek, a gazdasági elesettség ellen annyit tehetne, ezt a feladatát elhanyagolja, mert csak a fegyverkezésben látja kimeríteni leg­főbb feladatát; másrészt pedig - a had­technológia fejlődése ezt mutatja - a világ állandóan a katasztrófa peremén mozog. Hiszen egy jövendő világhábo­rút nem a fegyverek tökéletessége fog­ja eldönteni, hanem egy-két neutron­­bomba. Sokan rémképeket látnak: mi lesz, ha egy őrült ül a pult előtt, amelyen csak egy gombnyomás elsza­badíthatja az emberiséget teljesen el­pusztító démonokat? Receptekben nincs hiány, amelyekkel a békét meg lehetne va­lósítani. Kezdjük el mi a leszerelést, mondjunk le a fegyverek védelméről - önként és egyoldalúan. Ha valaki el nem kezdi egyszer, akkor a verseny automatikusan tovább fokozódik. De rögtön felhorkan a nagyipar, mint az amerikai Seattleban, ahol a Boing-mű­­vek munkásait egy rk. érsek felszólítot­ta, hogy ne dolgozzanak többé a bom­bagyártásban, keressenek más mun­kát. A mű igazgatósága a szakszerve­zetekkel karöltve tette nevetségessé az egyházfőt, a munkások pedig nem ér­tették őt. .. Kelet-Németországban pe­dig kabátjukra varrták a fiatalok Mikeás próféta jövendölését: »Ekét a fegyve­rekből« - s milyen nagy volt a csaló­dás, amikor az államaparátus, amely 30 év óta a világbékét propagálja, ádáz dühvei fordult e »békeharcosok« el­len ... Még mindig nem döbbentek rá a békestratégák, hogy a béke globális egész kell legyen, vagy nem az! Őrült tiltakozás tört ki, amikor az USA had­ügyminisztériuma a »Corpis Christi (=Krisztus teste) nevet akarta adni egy atommeghajtású tengeralattjárónak. (Különben van az USA-ban egy ilyen nevű város és azt kapta volna a hajó!) És teljesen zavarba jött a keleti kor­mány, amikor az egyházak a Mikeás­­jelszót viselők diszkriminálása és üldö­zése ellen tiltakoztak. Van-e keresztyén válasz a béke kér­désére? A kérdés fölösleges, ha tudjuk, mi­lyen központi helyet foglal el az Ószö­vetségben a salóm, s hogy az őske­­resztyénség az Urat a Békesség Feje­delmének nevezte. Jézus vagy Isten nevében nem igenelhetünk tehát sem­miféle fegyverhasználatot. Az ölés, a parancsra történő is, egyértelmű vétség az ötödik parancsolat ellen; Jézus bol­dogoknak nem a béke élvezőit, hanem a béke szerzőit nevezte; az ellenség megértése, sőt szeretete pedig egysze­rűen kitörölhetetlen Jézus mondaniva­lójából. És mégis sok nehézség merül fel, amelyek megoldása szinte emberfeletti feladatok elé állít bennünket. Soroljunk föl néhányat, mielőtt - túl gyorsan - pacifisták vagy a béke megvetői, lené­­zői leszünk! 1. Békére nevelni kell az embereket! Ez pedig, mint minden nevelés általá­ban, leküzdendő akadályokba ütközik. Hiába nem veszek pisztolyt a 3-4 éves (folyt, a 8. lapon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom