Útitárs, 1980 (24. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
ÚT/TRRS Finn mozaik (III.) "Kedves magyar testvéreim" Hogy a finnek nemzeti eposzát, Kalevalának hívják, azt minden magyar iskolásgyerek tudja. De egy kicsit meglepő, mikor az ember „Kalevala gyülekezet “-re vagy „Kalevala városrészére akad. Ez történt Tampere városában, ahol az egyik modern városrész ezzel a névvel dicsekedhet s templomát Kalevala templomnak hívják. A „magyar“ meglepetés akkor következett be, mikor kalauzunk az egyházfival hangszalagot tétetett fel a templom magnetofonjára s arról a következő szöveg hangzott fel, hibátlan, ízes magyar nyelven: „Kedves magyar testvéreim! Én Viljanen Pál finn evangélikus lelkész vagyok, ennek a templomnak a lelkésze“ — s erre következett egy ötperces tájékoztató a templom építéséről, az épület és díszítése szimbolikájáról s a gyülekezet életéről. Azok számára, akik nem tudják: Viljanen Pál egyike volt annak a 12 finn lelkésznek, akik a második világháború előtt egy-egy évet töltöttek Magyarországon, a soproni evangélikus teológiai fakultáson. Attól kezdve népünk és egyházunk iránt olthatatlan szeretettel viseltetett, melyet semmiféle esemény vagy akadály nem győzhetett le. Az 50- es és 60-as években évenként járt el Magyarországra, s legendák járnak arról, hogyan estek hanyatt a magyar vámtisztviselők, mikor a ferihegyi repülőtérre megérkezve — ez még a tömegturizmus beindulása előtt volt — ékes magyarsággal magyarázta meg nekik, hogy az ő kofferját aztán nem szükséges ám megvizsgálni, „mert én Viljanen Pál finn evangélikus lelkész vagyok“ — s ezzel már ment is a kijárat felé. Paavo bácsi már hat éve halott. De még megérte azt a nagy örömöt, hogy a Kalevala templomot, mely éppannyira az ő tervezése, mint a finn építészé, még felavathatták, s ő még bemondhatta a hangszalagra a templomról szóló ismertetést. De nem ez az egyetlen emlék Viljanen Paavo bácsi után. Magyarországról s a magyar evangélikusságról több könyvvel gazdagította a finn irodalmat. Magyar nyelvű rádióadásaink hangszalagtára pedig kegyelettel őrzi egy áhítatát, melyet a 60-as évek közepén mondott be, éppen egyik magyarországi útja után. özvegye szerény büszkeséggel mutatja a magyar kézimunkák tömegét s vendégkönyvüket, melyben tucatszámra — ha nem százszámra — található magyar ismerősök és ismeretlenek kezeírása, akik az évtizedek folyamán megfordultak otthonukban. Legyen áldott emlékezete! * Helsinki legszebb elővárosa, Tapiola, a finn városépítésnek kiváló példája. Az erdőbe szerteszét szórva helyezték el a várostervezők a házakat. Nagyvárosban lévén is, az az ember benyomása, hogy a finn erdők mélyén van. Itt találjuk meg Anna-Maija Raittila költőnő —és szintén volt ösztöndíjas teológus — otthonát. Eddig 4-5 magyar versgyűjteménye jelent meg; mára következőn dolgozik. Túrmezei Erzsébet evangélikus diakonissza és költőnő ötvenegynehány versét 1976-ban ültette át finnre. Az Ady-évre 1977-ben egy 60 Ady-verset magába foglaló kötetet jelentetett meg, férje ugyanakkor a gályarabokról szóló „Negyven prédikátor“ című történelmi regényt ültette át finnre. Nem szükséges nyers-fordításokhoz folyamodniok, mert mindketten úgyszólván hibátlanul beszélik nyelvünket. Két évvel ezelőtt magas magyar kultúrális kitüntetésben Is részesültek. * Lapuét már Észak-Finnországnak számítaná a magyar amatőr, pedig innen még mindig 800 kilométert kell utazni, ha az ember az északi határt akarja elérni. Véletlen játéka, hogy a templom falán magyar címeres emléktáblát fedezünk fel. 1940-ben Lapua városában volt a hadiszállása egy magyar önkéntes zászlóaljnak, mely a „téli háborúban“ jött a finnek segítségére. Bevetésükre már nem került sor, mert le kellett tegyék a finnek a fegyvert a szovjet túlerő előtt. De a finnek nem felejtették el, hogy a testvérnép egy maroknyi képviselője ilyen módon is kifejezésre akarta juttatni a velük való testvéri kapcsolat tudatát. Magyarországon ma már nemcsak az 1950-es évek, de a második világháború története is új kritikai kivizsgálás alá kerül. (A finnek ezt már 30 évvel ezelőtt elintézték.) Talán egyszer magyar történelmi dolgozatokba is bekerül valami — jó vagy rossz — ezekről az önkéntesedről, akik tettel akarták kifejezésre juttatni, hogy „kedves magyar testvérei“ a finneknek. Terray László Újévi meditáció Jerikó falai ledőltek a trombiták hangjára. De ki hisz közülünk még ma abban, hogy falukat, városokat, országokat, hivatalokat, családokat és szakmákat elválasztó falak ledőlhetnek, hogy számunkra szabaddá váljék az út? Kürtölésnél elfogy a lélegzetünk. De Te adj Urunk kitartást és hosszú lélegzetet, hogy fáradhatatlanul meneteljünk a falak mentén, amelyek elválasztanak, amíg csak meg nem találtuk a kövek között a nyílást, amely a fal ledőltének első jele lehet. Kérünk Téged, kezdd el velünk kegyelmed új esztendejét, mert sokan közülünk még mindig rabjai az ó-nak és cipelik múltbeli fájdalmaikat szomorúságukat, kiábrándulásukat és be nem teljesedett reménységeiket. Ezek falként veszik őket körül. Add, hogy ez az új év kegyelmed új esztendeje legyen, azok számára is, akik kételkedve és terhekkel lépik át a küszöbét. — Kérünk egyházadért, s hogy világunk sok gonddal megtömött szállásaiban jusson még hely evangéliumodnak. Kérünk gyülekezeteinkért, adj nekik is reményteljes új évet, hogy segíteni tudjanak a megterhelteknek, bátorítsák a félénkeket, s a vakoknak is utat mutassanak a Te jövőd felé. A Jézus nevében kérünk! Ámen. (németből) Lukátsi Vilma: Szőnyegcsomózás Leterítette Isten az Időt életünk elé, mint egy szőnyeget, tudatosan vagy öntudatlanul szövögetjük belé az éveket, mert ahogy a percekből az órák, órákból napok, hetek, hónapok megismétlődő ábrái közé egy-egy történés élénk színt rakott, úgy alakul rajza életünknek a sok csomóból gyors egymásután kusza esztendők vetületein az Isten felénk fordult oldalán! Mert ő mindig az egészet látja, nem a részletekben elveszendőt, élet-mintánk szövögetéséhez Ö ajándékoz egy-egy esztendőt, míg a sok csomó és bog között is — bárhogy dúl a motívumok harca — Ő látja már, hogy ábrázolódik az ember fiának Krisztus-arca. (Áldjad lelkem az Urat c. kötetből)
