Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-08-01 / 4. szám
/by z£(//W f MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xix. évfolyam 4. szám 1975 augusztus Lelki, magyar élmény Az idei nagyheti, wilhelmsfeldi konferencia egyik résztvevőjének két kérdést tettem fel: 1) mit jelentett neked a konferencia és 2) mire hívnád fel a jövő konferenciásainak — rendezőknek és nem rendezőknek — a figyelmét? A megkérdezett válaszolt, ilyenképpen: 1) Ha fontossági sorrendet kellene felállítanom, elsőül ezt mondanám: a legnagyobb élmény, a legmaradandóbb emlék a hívő, hitben tapasztalt emberekkel való találkozásom volt. A velük való beszélgetések, a tőlük hallott előadások és megnyilatkozások több kérdésemre adtak választ. Hogy hitemben erősödhettem, elsősorban nekik köszönöm. A konferencia legnagyobb ajándékának a hitbeli erősödést tartom. Másodikul ismerős és nem ismerős konferenciásokkal való találkozásomat említeném. Nem gondoltam volna, hogy a társakkal való beszélgetések során ennyi segítséget lehet kapni és adni. Rádöbben az ember, hogy ebben a humánusabb légkörben milyen könnyen feloldódnak ránk erőszakolt álarcok, gesztusok, gátlások s hogy itt alkalmasabbá válunk ennek az emberibb közegnek a megvalósítására. — Harmadikként az előadásokat említeném meg. Mindegyikből sokat tanultam. Azt is, hogy a különböző tudományok művelői különböző irányból jőve is megtalálhatják a közös nevezőt: a világ és az ember mögött és fölött álló Istent. Negyedik pontnak az úgynevezettérdeklődő konferenciások ama készségét venném, hogy komolyan foglalkozzanak a Bibliával. Felvilágosult és kritikus korunkban mindent, amit bírálni akarunk, először — helyesen — töviről-hegyire átvizsgáliuk s csak utána utasítjuk — vagy fogadjuk — el. A ma embere, aki saiát bevallása szerint előítéletek nélkül él, a Bibliát annak ismerete nélkül elutasítja: különös eljárás, elgondolkoztató. Következőül azt írnám: jó volt magyarokkal együtt lenni, magyarul beszélni. Ez az a közeg, ez az a nyelv, amelybe beleszülettem s amely éppúgy elidegeníthetetlen s megmásíthatatlan tulajdonom és jellemzőm, mint például a kezem vagy a szemem, akár akarom, akár nem. 2) Valamennyi konferenciás várakozással, elképzelésekkel, bizonyos célokkal jön a konferenciára (különben nem jönne). Valamennyi konferenciás így vagy úgy feletetet vár. Elsősorban persze életének valamely kérdésére. Konkrét válaszokat. Ezért a konferencia minden előadásának, rendezvényének legyen befejezése, válaszadással egybekötött lezárása. Az is válasz, ha megmondjuk, ezt vagy azt nem tudjuk (egy példa az idei konferenciáról: nem ad a Biblia sem pontos felvilágosítást a halál utáni életről). Csak nyitva ne hagyjunk fontos kérdéseket. Ezek a konferenciák úgynevezett evangéliumi konferenciák. Az evangélium-központúságot feltétlenül meg kell tartani! Az élet, a természet, az ember problémáiról más megvilágításban mindenütt a kelleténél jóval gyakrabban hallhatunk, olvashatunk. Tegyünk egyszer kivételt. Evangéliumi szempontú állásfoglalásokat adjunk a résztvevőknek! Sok szó esett a fiatalokról és „öregekről". Az a javaslat is elhangzott, hogy külön csoportokban foglalkozzunk a fiatalabbakkal. Ehhez csupán annyit: a fiatalok mindig többet tanulhatnak az idősebbektől, mint fordítva (ez megváltoztathatatlan törvénye az életnek, akár tetszik nekünk, akár nem). Ezt a lehetőséget elvágni a konferencia egyik legnagyobb pedagógia baklövése lenne. Jó lenne szorgalmazni a személyes tapasztalatok elmondását, a személyes hitvallásokat — a szó legszorosabb értelmében, ahogy az utolsó este történt vagy ahogy néhány előadó tette. Gyakorlati dolgokban is javulhatunk még. A konferencia előtt körlevélben vagy az Útitársban a fő témához kapcsolódó „szakirodalmat“: néhány színvonalas, de könnyen érthető könyvet kellene megadni, rövid összefoglalásokat. Aztán meg kellene szabni a hozzászólások ideiét is, nemcsak az előadásokét, arra a ieles mondásra gondolva: aki húsz mondatban mondja el azt, amit tíz mondattal is el lehet mondani, az egyéb aljasságokra is képes. — Jó lenne a reggeli áhítatokat akkor tartani, amikor a társaság már fölkelt, például a reggeli után, röviden, velősen, mérsékelve az éneklés idejét. Minden este kellene az egész napot lezáró, az aznapi kérdésekre, témára reflektáló áhítatot tartani. Kik legyenek az előadók? Hivő emberek. Korra, nemre, állampolgárságra való tekintet nélkül. Tiltakozom az ellen, hogy a „régieket“ bármilyen formában is kiszorítsuk vagy hogy alapot adjunk arra, hogy fölöslegesnek érezzék magukat. A rendezőség éljen bátran jogával és lehetőségeivel és ne engedjen cél- és parttalan liberalizmusoknak, mert az előbb-utóbb zűrzavart eredményez. Szerintem a konferencia nincs válságban, új résztvevők jönnek, új kérdésekkel és igényekkel. Ez természetes. A konferencia mint olyan azonban megmarad annak, ami: szívünket-fejünket gazdagító és nemesítő nagy lehetőségnek, hitet adó és erősítő húsvéti ajándéknak. S még ha el is tekintenénk a konferencia egyéb adományaitól, őszintén meg kell mondanunk: csak hálásak lehetünk — s azok is vagyunk. Érthető hát, hogy örömmel várunk minden eljövendő konferenciát! — —.
