Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1975-03-01 / 2. szám

ÚT/TftfíS

„Mária halála"

Idősb Holbein emlékezetére

Négyszázötven esztendeje, 1524-ben halt meg Hans Holbein, az apa. Az utókor megfeledkezett róla, csak hasonló nevű fia, a nagy Holbein tündökölt a reneszánsz festészet egén, európai ívű pályafutásával elérve a londoni királyi udvarig. Az öreg Holbeint később fedezték fel. Élete abba az időbe vezet el bennünket, amikor a középkor fordul át az újba. Utolsó éveit már a reformáció hajnalpírja festi meg körülötte.

Augsburg városa — hazai evangélikusságunk Ágosta néven ismeri —, ahol született és életét töltötte, éppen az 1500-as években emelkedett a német reneszánsz kibontakozásának színhelye, Nürnberg fölé és lépett be a művészettörténetbe. Miksa császár kedves városa az első bankházak kialakulásának színtere Németországban. Itália felé vezető út kiindulópontja volt, az északolasz, velencei művészi hatások első felvevője és közvetítője északra.

Holbein apja cserzővarga, tímár, a tehetős mesteremberek közé tartozott. A mi Holbeinünk 1465 körül születhetett, a kilencvenes években már ismert művész. 1494-ben lesz mester, aki inasokat is foglalkoztathat. Az augsburgi mesterek

— a festők is az iparosok céhébe tartoztak—szoros barátságban álltakegymással. Ebben a körben és a festő műhelyében nő fel két fia, akik közül az ifjú Hans jutott később európai hírnévre. Holbein élete utolsó vagy utolsó két esztendejét már Bázelben tölti, ahová fiai költöztek. Az ifjú Holbein Erazmus humanista baráti körének volt tagja. Az apa, akire most emlékezünk, valószínűen ott halt meg.

Az idősebb Holbein festményei még a hagyományos középkori egyházi témákat ragadják meg. Nem is lehet másképpen, ha tekintjük a helyet és az időt, ahol és amikor élt, s a képek megrendelőit, melyek főképpen augsburgi kolostorok voltak. De a témák csak alkalmul szolgáltak festői tehetsége kibontakozásához, művészi fejlődéséhez.

Egyik korai képe, első főműve, a „Mária halála“, mely 1886-ban tűnt fel Augsburgban, hazai kincsünk: ajándékként került a Szépművészeti Múzeum birtokába századunkban. Bárki felkeresheti a Régi Képtár XV. századi némettermében. Mária fiatal nő korabeli ruhában

— ahogyan a középkori Mária-ábrázolásokon általában a festő nőideálja jelenik meg — , egyedül arcszínének halotti sápadtsága jelzi a véget. Körülötte az

apostolok csoportosulnak, egyikük a halotti misét olvassa. Az arcuk még nem jellegzetes, de éppen az arcok lesznek kiindulópontja a művész további fejlődésének.

A témát később is többször megfestette.

Vajon az arcábrázolás tökéletesítése vonzotta e csoporttémához — elképzelhető, hogy élő arcokat használt fel az apostolokéhoz — vagy az a festői ellentét nem hagyta nyugton, ami Mária és a többiek között érződik: a képekből Mária arca, alakja sugároz elő, noha a bőre viaszsárga, és az élő apostoli arcok, alakok elhomályosodnak, megfakulnak mellette — ki tudja? A jelenet ünnepi méltósága ma is megfogja a szemlélőt.

Mindenesetre az idősebb Holbein művészete az arcábrázolással tört utat a múltból a jövőbe, alkotott legnagyobbat s ezt hagyta művészi örökségül műhelyében tanuló fiára, aki ezeken a nyomokon haladt a csúcsra. Az öreg Holbein készítette a német művészet első portrésorozatát rajzban. Nagyszerű portrék sorakoznak, reneszánsz ízű alkotások: az embert ábrázolják a külön sajátosságában, jellemét és sorsát tükrözően.

Noha festői úton, de ezzel érkezett el a maga módján a reformációhoz. Nem tudjuk, hogy gondolkozásában és hitében elsajátított-e valamit az élete utolsó éveiben fellépő Luther tanításából. Hogy közvetlenül találkozott a reformáció lüktetésével, az bizonyos, hiszen a város színhelye volt 1518-ban Luther kihallgatásának: a pápa küldötte, Kajetán bíboros hiába fenyegette Luthert egyházi átokkal, a reformátor sziklaszilárdan állt a Szentírás alapján. Erről az eseményről a mai fogalmak szerint kis város céheiben, baráti összejövetelein folyt a beszélgetés, Holbeint sem kerülhette el a történtek híre. Nem lehetett újdonság számára Luther kiállása: egy évvel azelőtt a 95 tétel wittenbergi kibocsátása hetek alatt szárnyra kelt és végigfutott Németországon, sőt messzebb. Augsburgban is tárgyalták a sörmérésekben. S tapasztalnia kellett Holbeinnak a városban töltött utolsó idejében valamit a készülődő istentiszteleti reformról, amely azután halála évében ment végbe Augsburgban. De minderre a festő belső válaszát a történelem homálya fedi. Ellenben ahogyan a reformáció az embert felfedezte, mint akire ráhull Isten kegyelme — itt dől-4

Jézus testét sírba fektetik

Több szó ne essék köztünk.

Menjetek haza mindnyájan.

Eltemették. S helyén áll a nagy kő.

A család zokog s a barátok húsúinak. Ezúttal valóban mindennek vége van.

*

De nincs vége, Uram!

Jól tudom, hogy haláltusád az idők végéig tart;

A nagy keresztúton egymást váltják az emberek,

S a föltámadas csak a világ útjának a legvégén lesz teljes.

Ez az én reményem, Uram és legyőzhetetlen bizodalmám.

Nincs olyan parányi szenvedésem, amelyet Te ne éreztél volna és nem váltottál volna át a végtelen megváltás során.

Ha hosszú az út és monoton,

S ha ez az út a kősírhoz vezet,

Tudom, hogy a síron túl majd dicsőségedben vársz reám.

Segíts, Uram, hogy hűséggel járjak utamon, ott, ahol helyemet kijelölted az emberiség életében. Leginkább pedig arra segíts, hogy mindig felismerjelek s testvéreimben a zarándokúton mindig segítselek; Mert hazugság lenne csak sírni hideg képmásod előtt, ha nem követnélek Téged, az örökké Élőt, az emberi élet ösvényein.

(Quoist: itt vagyok, Uram!)

HANNOVER, NSZK. A Hannoveri Tartományi Egyházban több mint ezer azoknak a laikusoknak a száma, akik — egyetemi kiképzés nélkül — önálló lelkészi, prédikátori szolgálatot teljesítenek.

HELSINKI, Finnország. A finn fővárosban nagy sikerrel mutattak be egy, a magyarországi evangélikus egyházról készített 45 perces filmet.

gozott eléje idősebb Holbein az ecsetjével, rajzeszközeivel, miközben megjelenítette az egyes embert a maga valóságában. Az arc az élet és a lélek tükre.

/Evang. Élet/ Veöreös Imre