Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1975-03-01 / 2. szám

ÚT/TRRS Tisztázzuk a fogalmakat í. Isten Igéje Minden protestáns lelkész ajkán vala­hogy magától értetődően ott ez a ki­fejezés. De mit is jelent? Megpróbáljuk „nem-templomosok" és „hittanóra nél­küliek" részére is érthetővé tenni ezt a kifejezést. 1. Amit mi Isten igéjeként az egyház­ban használunk, azt számunkra a Biblia foglalja magában. A Bibliát ezért kizáró­lagos jelleggel használjuk az egyház­ban. Nem lehet Luther vagy Kálvin bölcs és jó mondásait a Biblia mellé vagy an­nak helyére tenni. A Biblia egyedülálló jelleggel különleges helyet foglal el ná­lunk, s ma is a legtöbbet olvasott köny­ve a világnak; mintegy 1450 nyelven ol­vasható. Középpontjában annak leírása áll, hogy emberek hogyan szereztek ta­­pasztalokat az Istenről. Ennek továbba­dása és annak megértése lesz szá­munkra Isten Igéjévé. Nyugodtan mond­hatjuk, amit sajnos, mai keresztyénsé­­günk elfelejtett, hogy keresztyénségünk a Bibliával áll vagy bukik. Keresztyén­­ség Biblia nélkül elképzelhetetlen. 2. Istennek kell megszólalnia ahhoz, hogy mi emberek, normális életet éljünk. Hogy ő szól, azt a legnagyobb csodá­nak tekintjük. Modernkori betegségeink legsúlyosabbika, hogy önmagunkba zár­kózunk és önmagunkkal — monológizá­­lunk. Isten tudja ezt a veszélyt és maga Jézus Krisztus elküldése is azért jelent „üdvösséget", mert Ő ebből a veszélyes önmagunkkal való társalkodásból sza­badít meg elsősorban, hogy figyelni tud­junk arra, amit az Isten mond, az ő Igé­jére. 3. Ha Isten Igéje megszólal, akkor mi kimozdittatunk a kényelmesen hallgató helyzetéből és döntésre kényszerítte­­tünk. Amíg magammal folytatok mono­lógot, mindig is egyesség van. De ha Isten megszólal, mérlegre teszi a saját gondolataimat, mondanivalómat s bi­zony azt könnyűnek és csak viszonylagos értékűnek találja. A Biblia leír élethely­zeteket, amikor egyesek vagy közössé­gek magukba zárkóztak és monologizál­­tak. Mégis úgy írja le őket, hogy azok „a saját zsírjukban sültek" és bele­pusztultak abba, hogy nem „beszélt ve­lük az Isten". Rémes, hogyha Istennek „nincs kijelentése" egy kor számára, és életet, üdvösséget jelent mindig a megszólalása. — De egyúttal ez jelenti Isten Igéje veszélyes voltát is. Isten beszéde előtt nem takargathatok el semmit: Ő ismer engem és tudnom kell, hogy engem állít a mérlegre. 4. A Biblia azt mondja, hogy Isten a mindenséget szavával, Igéjével terem­tette, János evangélista pedig azt mondja, hogy ez a SZÓ, ez a BESZÉD Jézus Krisztusban öltött testet és tu­lajdonképpen az egész Biblia Róla beszél: jövendölések, ígéretek, beszá­molók, tudósítások formájában. Jézus tudta, hogy számunkra milyen veszé­lyes az Isten beszéde, mert az éle tőr­ként hatol bele az emberbe. De Ö mé­gis kétélűvé tette ezt a „tőrt", miközben Istent mint a szeretetet, irgalmat, ke­gyelmet állította hallgatói elé. Ezt azon­ban nemcsak mondta, hanem tette is. Hirdette a Szót, az Igét és ezt úgy tet­te, hogy emberek felszabadultak a nyo­más alól, fellélegzettek és új életbe kezdtek. Ezt a csodát figyelhetjük meg ma is mindenütt, ahol igazán hirdetik az Isten beszédét. Ahol tudomásul veszik, hogy Isten nem a pusztulásunkat, ha­nem a megmentésünket akarja, s hogy ez a bocsánat révén jön létre, ott egyszerre rájövünk arra, hogy Isten Igé­je megmér, megítél, de főképpen felol­doz bennünket. Az erről szóló „jó hír“, melyet az Ige közöl velünk — görög szóval —, az evangélium. 2. A feltámadás Az Újszövetség nem beszél a lélek halhatatlanságáról, hanem a halottak feltámadását hirdeti. (Vagy ha a görög kifejezést pontosabban lefordítjuk: az újrakeletkezését.) Az Újszövetség előtt az ismeretlen, hogy az egyén „lelke" valami általános „világlélekkel“ egye­sül. Krisztus és apostolai egyöntetűen beszélnek az ember személye Isten rendelése szerint újrahelyreállításáról. Újra kell támadni az ember egészének és nem csak, mondjuk, a lelkének vagy szellemének. Az Újszövetség előtt nem ismeretlen, hogy nézték le a görögök a testet, ezért tanítja a test tiszteletét, hiszen az az Isten teremtménye. A teremtés kezdetén a test nem volt a lélek börtöne, hanem a lélekkel együtt az isteni dicsőséget példázta (ez az értelme 1 Móz 1, 26-nak). A test eszköze és kifejezési formája a belső embernek, s az emberekből álló gyüle­kezet Isten Lelkének temploma és háza (1 Kor 3, 16). Mostani testünk ugyan ha­landó, a teljességben mégsem marad az ember test nélkül. Dicsőséges új testtel fog majd a halálból feltámadni. Nem az fog továbbélni, amit itt az ember kifejlesztett magából, nem is az, ami az itteni helyzetben belőle lett, ha­nem úgy kell újjáélednie, ahogy Isten kezdetben megteremtette őt. Ennek az isteni kezdetnek kell a feltámadásban újra visszaállnia, sőt még dicsőségeseb­ben, mint azon az első napon. A fel­támadott embert Isten dicsőséges fé­nye övezi majd körül (1 Kor 15, 25). Az isteni eredeti, amelyet minden ember ábrázol, akkor lesz csak igazán töké­letes. Minden ember olyannak látszik majd, mint amilyen. A mai állapotunk­kal való összehasonlításnál kiderül, hogy akkor teljesen át kell alakulnunk, ill. újra kell születnünk, mint valami új teremtésnek (1 Kor 15, 51). Ezt feje­zik ki az apostoli igék: „Romlásra ve­tik el — romlatlannak támad föl. Dics­telenül vetik el — dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el — erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el — szellemi test támad föl" (1 Kor 15, 43). Hírek röviden PÁRIZS, Franciaország. A párizsi Ma­gyar Református Gyülekezet 1974. nov. 24-én ünnepelte lelkipásztora, Kulifay Imre negyvenéves lelkészi szolgálatá­nak évfordulóját. Az ünnepi istentiszte­leten testvére, Kulifay Gyula, a Nord­­rhein-Westfáleni Magyar Prot. Gyüle­kezet lelkésze hirdette az Igét. Isten­­tisztetelet után, nagyszámú hívek kö­rében, a gyülekezet főgondnoka, dr. Mester László professzor, a francia protestáns egyházak, a párizsi skót református egyház, valamint a Rajna­­vidéki Evangéliumi Egyház és Diakó­­niai Intézete, a Westfáleni Evangéliumi Egyház és a franciaországi római kato­likus egyház kiküldöttei köszöntötték Kulifay Imre lelkipásztort. Életére és további szolgálatára mi is Isten áldását kívánjuk. MILWAUKEE, USA. A Missouri Egyház egyik Németországból visszatért lel­késze megállapította, hogy Német­országban erős „evangélikus-ellenes szél fúj". A német egyházaknak „fel­hígított lutheranizmust" vetett a szemé­re. GENF, Svájc. Az Evangélikus Világszö­vetség női munkával foglalkozó bizott­sága januárban ülésezett először. A tár­gyalásokat Zabolai-Csekme Éva lelkész vezette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom