Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-07-01 / 4. szám
ÚT/TftfíS Meditáció Ján 15, 1—9 Az út, az ajtó és a világosság példázatán át eljutottunk mai témánkhoz, a szőlőtő és szőlővessző hasonlatához. Az igazság és az élet útja a szabadulás nyitott ajtajához vezet, s az ajtón túl annak a fénye ragyogja be életünket, aki maga az út, az ajtó és a világosság. Mindez személyes kapcsolatba jutást, személyes kapcsolatban levést feltételez. Ez most ebben a képben jut el a csúcsra: szőlőtő és szőlővessző — Krisztusba oltott élet. A hasonlat jelentésgazdagságából emeljünk most ki egy pár feltételt és tegyük mai elmélkedésünk alapjává. Az első versek hármas kapcsolatra utalnak. Amikor a mi Krisztusba oltott és gyümölcstermő életünkről — tehát Krisztus és a mi kapcsolatunkról — van szó, Jézus először az Atyáról, a Gazdáról beszél. Mi csak később, a 3. és az azt követő versekben jelenünk meg. Ebben a példázatban a Gazda saját szőlős kertjéről, Isten új világáról van szó, amit Isten a Krisztusban újjárendezett! Isten Krisztuson keresztül lát bennünket — jaj, ha ez nem így lenne, ha nem lenne köztünk Ő, akinek a fénye, kegyelme ránk hull! A Gazda szeme a Tőke vesszőit nézi. Senkinek se jusson eszébe ezzel a textussal kapcsolatban azonnal a saját (jó vagy rossz) gyümölcseit szemlélgetni. A mi kapcsolatunk Krisztussal ott dől el, azon a döntő, első kapcsolaton, Atya és Fiú, a Gazda és Tőkéje között: amikor Ők elhatározták, hogy az ember megmentetik, beoltatik, a Gazda új kertet telepít ebben a bűnpusztította világban. MIT TESZ A GAZDA? Sok munkával munkálja, tisztogatja kertjét. A „ti már tiszták vagytok" (3. vers) az első nagy, döntő megtísztíttatásra utal: az úton járókra, az ajtón átlépettekre, akikre már ráhullott a kegyelem fénye. S a továbblépés, a folyamatos állandó kezelés, hogy gyümölcs teremhessen (4. vers): Isten naponkénti — kerülöm a szót, hogy állandó, pedig így lenne igaz — karbantartó munkája Igéje által. „A beszéd által, amelyet szóltam nektek“ — ami szívenütött, ami feléje fordított, ami életednek új irányt adott. Ami szólít, szólongat naponkénti üzenetként, nyeseget ahol kell és folyamatosan táplál. Az Ige, A • • VI V Az igazi szoloto mindenekelőtt az Ige, ahogy és ahol csak ér. „Maradjatok bennem“ — maradjatok ebben a folyamatban, az Atya, a Gazda kegyelmes karbantartó munkájában, ebben a belső, életerőt átadó kapcsolatban! Isten újjárendezi világát, a Gazda ott áll kertje felett, tudja, hogy mit tervez vele. Hagyd, hogy erre a célra munkáljon, hogy teremjél te is az Ő számára, teremjél vele együtt. MIT TESZ A FIÚ? Az első áhítatban hallottuk a döntő szót, ami az út-ajtó-világosság hasonlatain át a mai csúcsra vezet: kizárólagosság. Ezt mondja nekünk a Fiú: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek!“ Ó, de nyomorultul reagálunk erre! Mi ez tiltás? Ezt sem szabad, azt sem szabad?! Milyen nagyon szükséges az Atya Igével való felvilágosító munkája, hogy esetrőlesetre megértsük: nem tiltás ez, hanem egy óriási lehetőség: Vele, Jézussal mindent! „Kérjetek, amit csak akartok“ (7. vers). Milyen felfoghatatlan az isteni mindent-adásnak ez a gazdagsága! Értjük-e már, világosodik-e már számunkra, hogy micsoda teljesség vár a nyitott ajtó mögött? Látjuk-e, hogy milyen szép az Atya kertje? Vagy legalább bűnbánattal valljuk: ó, bár gyakrabban, bár naponként, rendszeresen kitárnánk magunkat az Ige tisztogató, erősítő munkájának, a Tőke, a Fiú erejének, ami állandóan rendelkezésünkre áll ebben az ígéretben: „Kérjetek amit csak akartok!“ MIT TESZELTE? Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy ti sok gyümölcsöt teremtek és az én tanítványaim lesztek (8. vers). Kié a gyümölcs? A tőkén, a vesszőn marad? Nem, hanem másoké. Teremni kell — mások számára. S ebben a mások számára való termésben ott a végcél: az Atya dicsősége. Húzd be nyugodtan jó cselekedeteid, keresztyén öntömjénezésed lobogóját, mert az Atya dicsőségének lobogója leng feletted diadalmasan. A te dolgod beállni a menetbe és lépést tartani azokkal, akiknek a léptei nyomán, bizonyságtételei által az Istennek új, diadalmas elgondolása válik valóra ebben a világban. S mi ez az elgondolás? Maradjatok meg a szeretetben! A szeretet, az örök, a Gazdáé; a kapott s a Krisztusban megújult, értelmet, feladatot nyert emberi a tovább adott. „Maradjatok meg az én szeretetemben“- a tőle való vevés és továbbadás életáramlásában. Mennyivel jobb és szebb benne maradni és teremni, mint elszáradni és elégni. Milyen lenyűgözően drága kérés ez, milyen gazdag ígéret! Egy kép rezonál bennem, az édenkerti jelenet képe. Egy hang, az Úr hangja, amikor „Ádám, hol vagy?“ával keresi az ember életében megjelenő bűnt. Milyen áldott „újra“-változása az ősi képnek ez a mai: a Gazda keresi az új termés jeleit a megváltott ember életében. Urunk, légy áldott, hogy mi is ott lehetünk kerted szőlővesszői között! Add hogy ezzel az örömmel fordulhassunk konferenciánk témája felé: „Hogy mondjam el mindezt?“ K. Sz. József Attila: Nem emel föl Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva. Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg minden szükségemben. Tudod, szívem mily kisgyerek — ne viszonozd a tagadásom; ne vakítsd meg a lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson. Kinek mindegy volt már a kín, hisz gondjaid magamra vettem, az árnyékvilág árkain most már te őrködj énfelettem. Intsd meg mind, kiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám.
