Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-05-01 / 3. szám
ÚT/TRR5 Brandenburgi György két arca Ez a német őrgróf a mohácsi vész előtti Magyarország történetének húsz évi főszereplője volt. Ulászló király akaratából egyik gyámja és nevelője a trónörökösnek, II. Lajosnak. Három nevelőt és erősnek vélt gyámot rendelt a kis főherceg mellé a haldokló király: Bakócz Tamás bíbornok, esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és Brandenburgi Györgyöt. Őreá családi alapon került a választás: anyja Ulászló nővére, így az öreg királynak unokaöccse, az ifjú hercegnek pedig nagybátyja volt. Akkor már magyar főúrnak számított, hiszen elvette feleségül Korvin János, Mátyás király fia özvegyét, Frangepán Beatrixot, s vele kezére szállt az óriási Hunyadi-vagyon. Ennek a központja Gyula volt. Német jószágkormányzóval, az akkori fogalmakhoz képest modernül gazdálkodott. Az övé volt az a vár, amely néhány éve híres szabadtéri játékok színhelye, az a város, amelyben született Erkel Ferenc. S a birtokhoz tartozott Ajtós falu, ahonnan Nürnbergbe költözött a XVI. század festőzsenije, Albrecht Dürer, akinek a neve is „ajtósit“ jelent. A három gyám a korabeli történészek szerint nem valami nemes módra fogta fel a hazára nézve oly fontos feladatát. De főként Brandenburgi Gyögynek tulajdonítják a királyfi oly gyengén sikerült nevelését. Erről ezt a két mondatos, krimibe illő jellemzést idézem egyik történelemkönyvből: (folyt, a 7. oldalról) A nő mintha hinné is először Júdás önámitásának ezt a hamis beállítottságát, s nagy és csodálatos férfiút vél felfedezni benne. De az éjszaka vad tébolya után felébredve már eltűnik szeme elől a „hős“. A mámor elmúlt és utóíze olyan fanyar, hogy megvetését az alvó Júdás arcába köpi. Faképnél hagyja, még a pénze se kell, viszszateszi Júdás álomban lihegő mellére, aki felébredve, már csak a teljes csődöt tudja bevallani önmaga előtt is. Még a cédának sem kellett. Júdás kivánszorog a kőbarlangból. Visszamegy a városba, hogy tanúja legyen az ott történteknek. Az áruló így kerül szembe a kereszthordozó Mestert sirató asszonyokkal, majd pedig vele is az elárúlttal. „Csókkal árulod el az Ember Fiát?“ A szenvedő arc szótlanul is ezt kérdi tőle, s ő zokogva roskad össze múltjának terhe alatt, melyet többé nem tud elviselni; „A gyámok (különösen György) teljesen elhanyagolták a király szellemének kiművelését és a gyönge ifjút pusztán semittevésre vagy testet és lelket rontó pazar mulatságokra szoktatták. Az udvar esztelen fényűzése, a királyi javak elzálogosítása, a kincstartók és pénzügyi kezelők hallatlan hűtlensége, a Fugger cég és a velük szövetkezett Thurzó testvérek káros visszaélései, a hivatalosan folyó hamis pénzverés az országot pénzügyi nyomorba sodorták." Brandenburgi György, mint a család képviselője, nem annyira a magyar királyi család érdekében „gyámkodott" és „nevelt", hanem inkább a német érdekek javára. (Mert már Ulászló gyermeke születése előtt megkötötte a Habsburgokkal az örökösödési szerződést). A gyámoknak teljhatalmuk voit a király felett, hiszen két-hároméves volt, amikor megkoronázták, tízéves, amikor eljegyezték Habsburg Máriával, tizenhat, amikor nagykorúvá nyilvánították és megnősült. Király helyett bábbá nevelték. A fenti idézetben az „udvar esztelen fényűzése" kifejezés azt takarja, hogy Brandenburgi György mellett még sok német pompázott Budán. Azt a pénzt élték fel, amit II. Lajos jegyajándékul kapott az osztrák hercegnővel. És azt a fényes udvart utánozták, amilyenné Mátyás király tette Budát. Az új királyi udvar lakóinak azonban nem volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy méltóképpen töltsék be élettel a palotát, ezt a múltat nem tudja eltörölni. Nem lát többé más utat: vissza a pénzzel, szemükbe vágva azoknak, akik az árulás feladatát rábízták: „vétkeztem, elárultam az igaz vért." Most már ő kiáltja, amit a Mester csak titkon mondott: „Josuah bar Joszif a Fölkent, az Ember Fia!" Most érti meg eltévelyedését s egy utolsó önigazolásként, mint aki szabad elhatározásból, félelem nélkül szolgáltat igazságot, felakasztja magát. De mintha Kodolányi értelmezésében a kétségbeesés ezen cselekedete az áruló visszatérését jelentené ahhoz, akit elárult. Mintha szabadon választott halála az egyetlen még lehetséges út lett volna arra, hogy bizonyságot tegyen Róla és egyesülhessen az Elárulttal, aki megbocsátott neki. Júdás utolsó vonaglása mintha az életbe, az igazi életbe, a számára is elkészített életbe való visszatérést jelentené. Vajta Vilmos ______8 így a Mátyás korabeli „fényes" udvari élet zajos és kétes hírű mulatozásokká süllyedt. E süllyedést a magyar köznemesség Brandenburgi Györgynek és a többi udvaronc németnek tulajdonította. Érthető, hogy a német szellem újabb terjedésének vélték az első években a reformáció jelenkezését is. Ezért született már 1523-ban olyan törvény, hogy a lutheránusokat le kell fejezni. Kemény küzdelem után sikerült elérni, hogy a németek száma az udvarban megritkuljon. Brandenburgi György is hazatért. Ha tovább figyeljük az élete útját, Németországban már egészen más embert ismerünk meg benne. A nagy protestáns fejedelmekkel együtt védelmezi a reformációt. Részt vesz minden jelentősebb megmozdulásban, aláírója annak az okmánynak, amelyről „protestánsoknak" nevezik a reformáció híveit. E szolgálataiért a német történelem „kegyes vagy hitvallónak“ nevezte el. Valóban két arca volt? Mindenesetre felér egy Moháccsal, hogy Magyarországon a csúnyábbikat viselte vagy csak azt mutatta. Reformátusok Lapja; Bottyán János ÚT/TRR5 Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Előfizetési ár egy évre: US $ 4.— ill. annak megfelelő más valuta Norddeutsche Landesbank (Bankleitzahl: 27251329) „ÚTITARS“ Konto-Nr. 29 366 879 Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Morells vei 25, Oslo 4, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-7 Stuttgart 50, Sodenerstr. 43, Deutschland. Szerkesztöbizottság- Redaktionsausschuß: L.Kótsch, D-714 Ludwigsburg, Friedrichstr. 104, Deutschland; Dr. C de Pándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. J. Tóth, 12 Ch Castelver, CFI-1255 Veyrier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England. Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 Lahr. 13442/1974
