Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-09-01 / 5. szám
úm/íHsm_________________________________6 A hazai reformáció nyomában Vándorprédikátorok a Körös-Maros közén A rohamosan fejlődő, egyre intenzívebben gazdálkodó Tiszántúlon még 100-150 évvel ezelőtt óriási legelők, puszták terültek el. A vendégmarasztaló sár, vagy a kőkeményre szikkadt kátyú csak lassan engedte tovább utasait. Nagy távolságra volt egy-egy falu, csárda. Az újra megélénkülő ásatások itt is, ott is sírokra, templomromokra bukkannak (Csabacsüd, Fehéregyház). Határnevek jelzik az egykori települések nyomait: Káka, Décs, Halásztelek stb. A 150 éves török uralom, gyakori harcok változtatták ezeket pusztasággá. Békés, ez a szépnevű megye, nemhogy békés lett volna a 16—17. században, de teljesen meg is szűnt a szervezete, úgyhogy a 18. század elején készült térkép meg sem említi; Torontál neve szerepel a helyén. Itt kevés volt a védett vár, vagy székhely. Emberek azonban éltek, dolgoztak és éreztek, ha sokszor nehéz is volt eligazodni a társadalmi, politikai útvesztőkben. 1514-ben itt vonultak el Dózsa hadai s megtorlásként Werbőczyék röghöz kötötték a jobbágyságot. — Az urak a Jagello-házi királyokkal szemben Zápolyához húztak s a német érdekeltségű politikával szemben valami magyar hatalomról ábrándoztak. Ám időközben az ország középső részét elfoglalta a török s ezzel elválasztotta a királyi befolyástól a Tiszántúlt, mely egy időre majd erdélyi hódoltság lesz (1590— 1660). 1566-ban elesett Gyula s ezzel Békés megye is a török uralma alá került. Ez inkább adóval, haráccsal törődött s szabadabban hagyta a vallás kérdéseit. A földesurak elmenekültek, a jobbágyok nem tarthattak papot, templomot, vallásuk a vándorprédikátorok hatásától függött. A kevés és nem is mindig egyértelmű adat szerint eleinte e vidék is a lutheri szellemű, vagy legalábbis a wittenbergi egyetemen tanult tanítók és prédikátorok tanításán tájékozódott. Tessedik írja a „Memorabilia“-ban az 1561-es évnél: „A mai szarvasi Détsepusztán már iskola volt s ahhoz ez évben rektorul Bellényi Tamást hívták meg Wittenbergből, Németországból.'' Hellebranth, Szarvas első történetírója kiegészíti: „Ugyanez időben itten a Lutheránus Evangélikusoknak könyvnyomtató Műhelyek is volt Tót Ferenc hisztóriája szerint." (Zsilinszky bírálja, hogy összetéveszti Détsét Déssel!) Haan Lajos pedig ezt írja: „Ozorai Imre békési pap már a reformáció híve. 1530 táján kiment Wittenbergbe is." Ozorairól a mai kutatás is úgy emlékezik meg, hogy főleg megyénk reformátora lett. Tehetséges, képzett ember, aki írásban, könyv alakban is rendszerezte a magyar reformáció tanításait. Utóda Szegedi Kiss István lett. Egyes források említik Gálszécsi Istvánt és Sztáray Mihályt is Gyulán. A békési diákok a krakkói egyetemen tanultak, 1530-tól azonban már Wittenbergben találjuk őket. Markovitz Mátyás szarvasi lelkész (1734—1762) kéziratban levő „Commentariolus“-a szinte oknyomozó módon szól a lutheri reformáció tényéről. Hanerus történetíróra hivatkozva említ bizonyos Anna úrnőt, Jaxit Péter özvegyét, aki elfogadta a reformációt s így a Körös-Maros közén gyorsan fellángolt és követőinek száma jelentőssé nőtt. Ez az asszony 1529-ben Lutherhez adományt küldött Wittenbergbe. Pápai Páriz is tanúsítja — írja —, hogy a Tiszántúl 1554-ig Luther tanításához fordult. A mai kutatás egy másik asszonyt is számontart, aki pártfogolta a reformációt: Pathóczy Ferenc gyulai várkapitány felesége, Thurzó Margit. Az ő révén hirdette az igét nyíltan e vidéken például Szegedi Kiss István. E vidék védelmezői közül az ellen reformáció lutheránusokként említi Perényi Pétert, Török Istvánt, Petrovicz Pétert, a Nadányi, Massai, Drágfi családot. Idézi Markovitz „a híres doktorokat, Kopácsy István és Sziklosi Mihály sárospataki és újhelyi lelkészeket‘‘.akik kimutatják, hogy a Tiszántúl reformátorai előbb lutheránusok voltak s csak az 50-es években csatlakoztak a helvét irányhoz. Ezek között említi Ozorai Imre békési és Szegedi István gyulai, békési, túri lelkészt. — Hivatkozik azután az „igazi lutheri zsinatokra", mint a temesvári (1549 és 50) és szatmárcsengeri (1554-ben), ahol a 12. cikkely az úrvacsora lutheri értelmezéséről szól. Csak ezután a tarcali (1562—63), majd a debreceni zsinat (1567) Zwingli táborához csatlakozik s aláírják a résztvevők a helvét hitvallást, nem utolsósorban az energikus Méliusz Juhász Péter debreceni szuperintendens hatására. A debreceni zsinat Szarvast is a makói helvét esperességben említi. Megvolt ennek a tömörülésnek a politikai háttere is. A megye Zápolya érzelmű, de Brandenburgi György, a gyulai uradalom földesurának szigorú rendelete Ferdinánd pártjára parancsolta a gyulai várnagyokat s így a megyét is. 1530-ban Czibak Imre váradi püspök révén Zápolya megszerzi. A török terjeszkedés miatt azonban Fráter György 1549-ben Ferdinánd követével Nyírbátorban egyezséget kötött, hogy Magyarországot egy uralkodó alatt egyesítsék. — 1552-ben Pathóczy Gyula várát Ferdinánd kezére adja. A keleti rész urai bizonyos politikai egységet is kerestek a közös hitvallásban. 1566-ban azután a török lett az úr, akit felingerelt ez a pártoskodás. Markovitz e tényben Isten büntetését látja az igaz hittől való eltérés miatt. Zsilinszky csodálkozva jegyzi meg: Különös, hogy oly értelmes férfi, mint Markovitz, ezen török pusztításokban Isten büntetését látja azért, hogy a szarvasi lutheránusok kálvinistákká lettek." Nyilván nem ilyen egyszerű az összefüggés, de tény az, hogy a keleti rész urai elmulasztották a török elleni, időben való közös fellépést, minek következménye lett a még több mint egy évszázadig tartó török uralom, a portyázások, csatározások, aminek következtében szinte teljesen elnéptelenedett e vidék. A 18. század elején új telepítésekkel kellett benépesíteni. Ekkor települtek a mai nagy evangélikus gyülekezetek Békésben. (Evangélikus Élet) Családi hír Varga László nyug. evangélikus lelkész, életének 79. évében hosszú szenvedés után június 22-én elhunyt. Az Egyesült Államokban, Shenestadyban temették el június 25-én. A korábbi abaújszántói lelkész a második világháború után New Yorkban a magyar evangélikus gyülekezet lelkésze volt. „Tudom, hogy az én Megváltóm él."
