Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-09-01 / 5. szám
ÚT/TÁR5 Túróczy Zoltán: ÖRÜLJETEK! „örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek“ (Fii. 4,4). A gondolkodó ember számára olyan ez az Ige, mint valami lélektani képtelenség. Hát lehet az örömöt kikényszeríteni? Nézd, az apostol azt üzeni: lehet! Mindenkor lehet. Istennek nincsenek lehetetlen követelései. Ha ő felszólít az örömre, akkor a lehetőséget is megadja hozzá. Lehet tehát örülnöd, mert az örömhöz nem pénz, munka,- egészség, meleg családi kör, siker vagy dicsőség kell elsősorban. Ezek mind meglehetnek s életünk mégis örömtelen lehet. Ezek mind hiányozhatnak is, az életünk mégis tele lehet örömmel. Az örömhöz legelsősorban szem kell. Látó szem, amelyik meglátja a teremtett világ szépségeit. Hidd el, a világban annyi szépség van, amitől ujjongó extázisba törnél ki, ha meglátnád. De milyen sok szépséget nem lát meg az ember! Jézusnak minden példázata abból a természetszemléletből született meg, amely képes volt minden időszakban meglátni Isten teremtett világának szépségét. Szem kell az örömhöz, hogy lássuk a múlt áldásait is. Mindnyájunk életébe helyezett el Isten örömöket. Mi múltról, jelenről és jövőről szoktunk beszélni. Ez nem Isten életszemlélete, mert Isten az életet mindig egységesnek látja. Örök jelenben nézi az életet. Ami volt, a múlt, neki még megvan, ami lesz, a jövő, neki már megvan. Azt akarja, hogy így nézzük, ilyen egységesen lássuk az életet mi is. Hiszen azért adta az emlékezés képességét, hogy jelenné tudjuk tenni a múltat és jelenné tudjuk varázsolni a jövőt is. De kell az örömhöz olyan szem is, mely meg tudja látni a jelen boldogságát is. Aki a fenti Igét írta, Pál apostol, a római börtönben volt. Nem elegáns íróasztal mellett írta ezt a levelet, nem jól temperált barátságos szobában, hanem sötét, dohos, földalatti börtönben, kezén-lábán súlyos bilinccsel, mellette felfegyverzett katonák őrködtek, mintha ő volna e világ legnagyobb gonosztevője. És mégis azt írja: „örüljetek! Ismét mondom, örüljetek!“ És ez nemcsak vigasztalás, hanem bizonyságtétel is akar lenni, hiszen azt írja: „Az én dolgaim, azok, amik rajtam estek, inkább előmenetelére szolgáltak az evangéliumnak" (Fii 1, 12). „Nézzétek — írja —, így eljut az evangélium a császár testőreihez, mert azok vigyáznak rám. Közéjük különben soha nem tudott volna bejutni.. Nézzétek, egész Róma tele van az evangéliummal, mert mindenki az én peres ügyemről beszél. Meg nekem magamnak is jó ez a csendesség. Olyan zaklatott volt eddig az életem, nem volt időm a halállal foglalkozni. Jó nekem ez a csendes előkészület, hiszen nemsokára megáldoztatom.“ — Nehéz helyzetben van, de mert van szeme, amelyik a nyomorúságban, a nehézség takarója alatt is meg tudja keresni és találni a szépet, azért tudja mosolyogva írni: „örüljetek! Ismét mondom, örüljetek!“ Ezt a tekintetet azonban nem lehet másutt megszerezni, csak Istenben, „örüljetek az Úrban mindenkor!" Ezt a tekintetet csak az találja meg, aki a golgotái kereszt alatt áll. Ott tanulja meg az ember, hogy szeret az Isten. Úgy szeret, hogy a Fiát sem sajnálta tőlünk, s értünk feláldozta. A kereszt tövében szerez az ember bizonyosságot afelől, hogy Isten minden útja kegyelem és hűség, hiszen „aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?“ Ez a meggyőződés emeli kutató tekintetét az élet múltjának és jelenének szépségei és örömei után. Itt is igaz, hogy aki keres, talál és a zörgetőnek megnyittatik. Az örömhöz érző szív is kell. Nem érzékeny szív, mert az csak boldogtalanná tesz, az mindig mindenből sérelmi politikát csinál, minden tűszúrást tőrdöfésnek érez. Érző szív kell az örömhöz, olyan, amilyent hálás szívnek nevezünk. Lehet, hogy azt gondolod: igaz, kell a hála a boldogsághoz, de azoknak, akik kapják. Pedig mindig többet kap belőle az, aki adja, mint az, aki kapja. Nekünk magunknak van szükségünk arra, hogy hálásak legyünk. Nem lehet örvendező ember hála nélkül, mert akkor irigy lesz. A hálás ember nem azt nézi, hogy mije van másnak és mije nincs neki, hanem azt nézi, ami neki van és a másiknak nincs. A hála örömmel tölti el a szívet, mert mindent ajándéknak érez. Egy mosolygó tekintetet, egy meleg kézszorítást is. Az ajándék felett való örömnek van egy csodálatos háttere: az, hogy szeretnek engem. És közülünk senki nem mondhatja el, hogy őt senki nem szereti, mert Isten szeretet. Az Ő szeretete mindenkit körülfog — téged is, kedves testvérem. Az örömhöz a látó szemen és érző szíven kívül kell még élő lelkiismeret is. Élő lelkiismeret? — kérdezed. Hiszen az éppen boldogtalanná szokta tenni az embert! Nyugtalanít minket. Lelki problémákat csinál. És mégis azt kell mondani, hogy élő lelkiismeret nélkül nem lehetséges örvendező élet. Miért boldogtalan ugyanis a legtöbb ember? Mert abban a meggyőződésben él, hogy az az életforma, amelyben él, méltatlan hozzá. Az ember boldogtalansága tehát mindig egyenes arányban van az igényekkel, az élő lelkiismeret pedig megtanít az igénytelenségre. A látó szem mindent szépnek lát, az érző szív mindent ajándéknak tekint, az élő lelkiismeret mindent kegyelemnek érez, Azért olyan boldog és örvendező. Hát nem lehet neked, kedves testvérem, örülnöd? Talán könnyes a szemed, kifosztott, magányos az életed, nyugtalan a lelked. Nincs megértő társad, megfelelő állásod, egészséged s még ki tudja mid nincs, amivel elmehetsz Jézushoz panaszkodni. De lehet látó szemed, érző szíved, élő lelkiismereted, mihelyt az Úrban élsz. Akkor megérzed, megérted, hogy igaza van az apostolnak, mikor azt kívánja, hogy mindenkor örülj. Mert lehet örülnöd! UTRECHT, Hollandia. Augusztus óta új vezetője van az Egyházak Világtanácsának a jamaicai Philip A. Potter személyében. Potter az amerikai E. Blake utóda lett és mint az EVT főtitkára, nehéz feladatot kapott. A nyugatindiai szigetek egyikén, Dominicán született 1921-ben, katolikusból lett metodista. 1965 óta vezette az EVT-nál a Világmissziós és Evangélizációs Osztályt. LONDON, Anglia. Elsőízben az anglikán egyház története folyamán, nem anglikánok is vehetnek úrvacsorát nyilvános úrvacsoraosztások alkalmával. OSLO, Norvégia. Cappelen norvég külügyminiszter kijelentette a parlamentben, hogy a keleti államokban észlelhető keresztyénüldözés olyan téma, amellyel az Egyesült Nemzeteknek foglalkoztok kellene.
