Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-09-01 / 5. szám
6 Egy rákbeteg naplójából Harald W o 11 s t a d Göteborg környéki iskolaigazgató 1967 őszén húnyt el. Mindössze 46 évet élt. Betegsége idején naplót vezetett, amit később, saját kívánságára nyomtatásban is kiadtak. Hosszabbra tervezte, de alig száz oldal lett belőle. A napló megrázó dokumentum az élet múlandóságáról, de arról is, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják az embert, amikor a nem-szeretem napok elérkeznek . . . 1966. dec, 15, csütörtök A főorvos a vizit során közölte, hogy a részvizsgálatok eredménye megérkezett. Valószínűleg rákom van. Délután konzultációt tartanak rólam s utána majd többet tudok. „Istenem, segíts, hogy megőrizhessem emberségemet. Segítsd Sárámat, aki olyan jó hozzám és lánykáimat, akiknek felnövekedését talán már nem láthatom ...“ Sógoromék látogattak meg váratlanul. Hetven kilométert utaztak, hogy találkozhassunk. Azt mondták, hogy egészségesnek látszom. Hát az is vagyok. Amikor itt voltak, hívatott a főorvos. — Hát az lett, amitől tartottunk. Daganat. — Rákos? — Igen, egy fajta; de sajnos olyan rossz helyen van, hogy nem lehet megoperálni. Kémiai eljárásokat fogunk alkalmazni. — Meg lehet állítani? — Azt nem ígérhetjük. — A karácsonyt szeretném otthon tölteni. Lehet? — Minden valószínűség szerint. Beszéljen holnap a professzorral . . . December 16, péntek Reggel nyolckor lementem és beszéltem a professzorral. — Milyen sokáig élhetek? — Azt nem lehet tudni. Sejti talán Igazgató úr, hogy évekről nem lehet szó. — Egy év? — Nem ígérhetem. — Nagyon fájdalmas lesz? — A tüdőráknak ez a fajtátja nem szokott túl fájdalmas lenni. S azonkívül annyiféle csillapítószerünk van. — Megváltozik az ember személyisége? — Nem, nem szokott megváltozni. Ma hazamehetek, majd az ünnepek után kezdik meg a sendoxan kezelést. A diagnózis: hörgőrák. December 19, hétfő „Az orvosok már tévedtek máskor is. Élhetsz te még sokáig" — mondják az emberek, hogy vigasztaljanak. De én annyira szeretem az életet, hogy nem akarok olyan reménységekbe kapaszkodni, melyekről tudom, hogy hamisak. Azok a hónapok vagy évek, amik számomra hátra vannak, a búcsú és előkészület idejét kell hogy képezzék, amikor lényeges dolgokra összpontosíthatom magam. Hogy hamarosan meghalok, azt hiszem rövidesen természetesnek fogom találni. Csak a barátaim és ismerőseim is ezt tennék . . . Mélységben Mélységben, hol vigasz nem derít, vigasztaljon örök hűséged! Éjszakámban, ha elhagy a hit, ne hagyjon el kegyelmességed! Úton, melyen senki nincs velem, s imádságra nehéz szót lelnem, csak sötétség kísér, félelem: ínségemben Te találj meg engem! Ha megfogni nem bírom kezed, Te ragadd meg, Uram, az enyémet! Fogadd irgalmadba lelkemet, s boldog célba útam Te vezéreld! ford. T. E. December 23, péntek Résztvettem a karácsonyi előkészületekben és fontos dolgokkal foglalkoztam: a gyerekekkel beszélgettem és Sárával. — „Legyen meg a Te akaratod.“ Nehéz ez az imádság és biztosan még nehezebb lesz majd, amikor jönnek a fájdalmak. — Boldog vagyok mégis, hogy a gyerekek olyan vidámak és gondtalanok. Számukra normális, boldog karácsony várható, s úgy érzem, hogy Sárának és nekem is az lehet. A nehéz nyugtalanság mintha alábbhagyott volna, mióta megkaptam az orvosok világos válaszát. Úgy érzem most, hogy a halál árnyékának völgyében is lehet napsütés. December 27, kedd Amikor rengeteg volt a dolgom s úgy éreztem, hogy semmit sem végeztem el alaposan, gyakran kívántam magamnak egy pihenőévet, amikor ífíőm lenne tanulni, gondolkodni, utazni. Most kaptam egy ilyen pihenőévet, Szombatévet, hogy előkészülhessek a nagy Szombatra. Bárcsak jól felhasználhatnám! Az utóbbi időben intenzív vágy ébredt bennem az úrvacsora után ... Én aztán nem vagyok kegyes, és a hitem is ingadozó, ezért van szükségem a Krisztussal való objektív találkozásra az úrvacsorában . .. 1967. január 8, vasárnap . . . Ami nagy és fontos volt, az kisebb lehet és ami korábban jelentéktelen volt, egyszerre csak lényegessé válik. — Érdekes megfigyelni, hogy súlyos betegség során hogyan összpontosulhat a figyelem az örömforrásokra. Hirtelen felvillan az ember előtt, hogy az élet legbelső lényege mégis csak az öröm. Persze hogy jönnek felhős napok Amikor kevés ideje van az embernek, csak olyat olvas, amit lényegesnek tart. Április 6, szerda Ma húsz éve volt az esküvőnk . . . Többet nem adhat egy házasság, mint amit a mienk adott: szeretetet, összetartozást, munkaközösséget, örömöt, biztonságérzetet, ösztönzést. A legnagyobb ajándék, amit valaha is kaptam, az Sára . . . Május 27, szombat ... A legkisebb akadály is nagynak tűnik... Ha felülök, hogy írhassak, összecsuklom a kibírhatatlan fájdalomtői. Akkor fáj a legjobban, ha a baloldalamra fekszem . . . Július 2, vasárnap Gyermekeim valószínűleg megérik a 2030-as éveket. Egy egész más világ lesz az, mint az enyém volt. Látni fogják, hogyan változnak, alakulnak az emberről alkotott teóriák. Boldog lennék, ha tudnám, hogy olyan alapokat kaptak tőlem, melyekre egy erős, megtartó hit épülhet; . . . hogy mégis Isten képmásai vagyunk. Egy emberiséget teremtett az Isten. Neki nincs kedvenc bőrszíne, kedvenc emberfaja, sőt talán még favorit-teológiája sincs neki. Júl. 31, hétfő — aug. 5. szombat Nehéz, mellkasi fájdalmak. Nehéz megfordulnom az ágyban, csak halkan, súgva tudok beszélni. Hosszabb mondatoknál erősödik a fájdalom. A csillapító szerek hatása már nem tart olyan sokáig . . . Sárát kértem meg, hogy írjon a naplóba és én súgva diktáltam. Aug. 6, vasárnap (utolsó bejegyzés) Sárával úrvacsorát vettünk betegágyamnál. Méltatlanság azt mondani, hogy maga Isten jött a szobámba? De nem viharban jött, hanem halk szellőben.
