Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-03-01 / 2. szám
úT/mns A legkorszerűtlenebbet GYÜLEKEZETEK ÍRJÁK SVÉDORSZÁG. A strängnäsi dómban Dr. G. Lundström püspök lelkésszé avatta Csáki Istvánt. Első szolgálati helye Eskilstuna. Isten gazdag áldását kérjük életére, szolgálatára! HOLLANDIA. Oude Weteringben lelkésszé avatták Czíria Jánost s ebben a gyülekezetben kapott parókus lelkészi megbízatást. Gyülekezete a holland ref. egyház „szigorú“ ágához tartozik. — Az Úr áldása legyen életén, szolgálatán! STRÄNGNÄS, Svédország. Ake Kastlund stockholmi dómprépostot nevezték ki püspökké. Annakidején ő vezette az országos segélyszolgálatot s a menekültek közti lelki munkának is egyik irányítója volt. Svédországi magyar gyülekezetünkkel igen jó kapcsolata volt. Hazánkban is többször megfordult. — Sok áldást kívánunk új, felelősségteljes munkájához. BUENOS AIRES, Argentína. Pár évi szünet után Hefty László lelkész vette át újra a Buenos Aires-i „Krisztus keresztje“ magyar evangélikus gyülekezet vezetését. BIEL, Svájc. Az egyetemes imahét — „Az egyház egységéért“ — alkalmából református istentisztelet keretében egy katolikus lelkész két gyermeket keresztelt rk. liturgia szerint. Az egyik gyermek szülei protestánsok, a másiké vegyes vallásúak voltak. Ezzel a cselekménnyel ki akarták fejezni, hogy a különböző kér. egyházak kölcsönösen elismerik a keresztséget. Mint ismeretes, jelenleg tárgyalások folynak Svájcban a keresztyén egyházak között a keresztséggel kapcsolatos közös tétel kidolgozására. MÜNCHEN, Németország. A XX. Olimpiai játékok idejére — a „Találkozás elősegítése“ céljából az egyházak felajánlották segítségüket. — Az olimpiai faluban levő ökumenikus központ részére a két nagy egyház kereken négy és félmillió márkát fordított. Családi hir Az elmúlt év novemberében 88 éves korában elhúnyt Amerikában Rúzsa Istvánné, a volt clevelandi lelkész özvegye. Feltámadunk! kell hirdetine a keresztyénségnek húsvét táján, ami egyáltalán csak létezik. Arról kell beszélnie, hogy a legnagyszerűbb emberinek is valahol határa van, amit nem hághat át. Kell-e ennél korszerűtlenebb a tudomány már-már vallásos imádata, a mindenséget átmeg átszelő, embernyitotta utak világában? Van-e még határa emberi képességeinknek? Gondolkodásunk legújabb jellemzője a horizonttalanság. Csak időben és térben még el nem értet ismerünk, amelynél még egy kicsit a tér és az idő körül kell valamit babrálnunk. De jön a nap, amelyen végzünk a babramunkával és minden megoldódik. A még meg nem oldott már megoldottá válik. Talán éppen e vak fanatizmus miatt tudunk aztán legkevesebbet kezdeni ott, ahol mégis valami áthidalhatatlanra és megoldhatatlanra bukkanunk. Ha valaki mégis legalább az emberi határtalanságban megrendülteket akar látni, menjen el egy családhoz, ahol éppen meghalt valaki. Csodálatos felfedezésben lesz része. Egy sereg embert talál ott, aki abszolút tanácstalanul fejét csóválja, kezét tördeli, sír és nem tudja, nem akarja felfogni, hogy akadály elé került, amely áttörhetetlen, amelyen véresre zúzhatja a fejét, mégsem változtathat rajta. * * * De még ennél korszerűtlenebbet kell mondjon a keresztyénség húsvét tá-BÉCS, Ausztria. 1972. febr. 6-án szeretetvendégség volt, amelynek keretében Galavics Sándor lelkész, Kunz László operaénekes, Nagy László gimn. tanuló, Vas János és Virágh Marianne egy. hallgatók és Tubák Csaba mérnök kerekasztal-beszélgetést folytattak a következő címen: „A kisebbségi lét keresztje, értelme és feladatai." „Az 1970. január 1-én megkezdődött családlátogatási körút Bécsben, Grazban és Salzburgban befejeződött. Tudomásunk szerint e három városban nem lakik egyetlen hívünk sem, akit az elmúlt két esztendő során legalább egyszer nem látogatott volna meg a lelkész, vagy ne tett volna 3 látogatási kísérletet. 1972-ben Alsóausztriában és Steiermarkban kerül sor látogatásokra. “ * ján. Mégpedig ezt: ahol az emberi tehetetlenség siratófala előtt véresre zúzott koponyával állunk és nincs tovább, ott valaki ajtót nyit. Ami nekünk képtelenség, az még távolról sem az az Istennek. Ott ajtó nyílik, zár pattan, sírnak a köve hengeredik el. Ott valami ÚJ kezdődik, új életlehetőség nyílik. Sokat vitáztak és vitáznak az „üres sír“ körül a szakemberek, s lassan már se vége, se hossza ennek a vitának. Mégsem tudja senki „megragadni“ ma már azt a valóságot, amit a tanítványok akkor éreztek és tapasztaltak. A siratófal előtt véres koponyával állva, összetörtöknek érezték és tudták magukat. S a fonák az a dologban: Emmaus felé haladtukban el sem tudták képzelni, hogy ajtó nyílt számukra. * * * Mért nem csak ezt mondjuk húsvétkor? Mért annyi a pótlék, amellyel az EGY FONTOSAT helyettesíteni akarjuk? S mért elégszünk meg pótlékokkal? Mért várjuk még, hogy még több koponya zúzódjék véresre a „konok falon“? Hadd forogjon levében ez a hitetlen világ! — mondjuk? De nem rossz politika ez? Mért nem kiabáljuk háztetőkről az új lehetőségét? Mint a húsvét igazi üzenetét! Mert időszerűtlen? Korszerűtlen? Van-e még megkergült világunkban bárminek is nagyobb lehetősége, mint az abszolút időszerűtlennek? ÚT/TfíR5\X\ Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Skogstuvn. 14.N-1322 Hovik, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-3451 Deensen, Deutschland. Szerkesztőbizottság - Redaktionsausschuß: L. Kótsch, D-7 Stuttgart 50, Elbestr.73, Deutschland; Dr.C.dePándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. J. Tóth, 12 Ch Castelver, CH-1255 Veyrier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England. Druck: St.-iohannis-Druckerei, 763 Lahr. 12167/1972
