Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1972-03-01 / 2. szám

úT/mns A legkorszerűtlenebbet GYÜLEKEZETEK ÍRJÁK SVÉDORSZÁG. A strängnäsi dóm­ban Dr. G. Lundström püspök lelkésszé avatta Csáki Istvánt. Első szolgálati helye Eskilstuna. Isten gazdag áldását kérjük életére, szolgálatára! HOLLANDIA. Oude Weteringben lel­késszé avatták Czíria Jánost s ebben a gyülekezetben kapott parókus lel­­készi megbízatást. Gyülekezete a hol­land ref. egyház „szigorú“ ágához tar­tozik. — Az Úr áldása legyen életén, szolgálatán! STRÄNGNÄS, Svédország. Ake Kast­­lund stockholmi dómprépostot nevez­ték ki püspökké. Annakidején ő vezette az országos segélyszolgálatot s a me­nekültek közti lelki munkának is egyik irányítója volt. Svédországi magyar gyülekezetünkkel igen jó kapcsolata volt. Hazánkban is többször megfor­dult. — Sok áldást kívánunk új, fele­lősségteljes munkájához. BUENOS AIRES, Argentína. Pár évi szünet után Hefty László lelkész vette át újra a Buenos Aires-i „Krisztus ke­resztje“ magyar evangélikus gyüleke­zet vezetését. BIEL, Svájc. Az egyetemes imahét — „Az egyház egységéért“ — alkalmából református istentisztelet keretében egy katolikus lelkész két gyermeket ke­resztelt rk. liturgia szerint. Az egyik gyermek szülei protestánsok, a másiké vegyes vallásúak voltak. Ezzel a cselek­ménnyel ki akarták fejezni, hogy a kü­lönböző kér. egyházak kölcsönösen elismerik a keresztséget. Mint ismere­tes, jelenleg tárgyalások folynak Svájc­ban a keresztyén egyházak között a keresztséggel kapcsolatos közös tétel kidolgozására. MÜNCHEN, Németország. A XX. Olimpiai játékok idejére — a „Talál­kozás elősegítése“ céljából az egyhá­zak felajánlották segítségüket. — Az olimpiai faluban levő ökumenikus köz­pont részére a két nagy egyház kere­ken négy és félmillió márkát fordított. Családi hir Az elmúlt év novemberében 88 éves korában elhúnyt Amerikában Rúzsa Ist­­vánné, a volt clevelandi lelkész öz­vegye. Feltámadunk! kell hirdetine a keresztyénségnek hús­vét táján, ami egyáltalán csak létezik. Arról kell beszélnie, hogy a legnagy­szerűbb emberinek is valahol határa van, amit nem hághat át. Kell-e ennél korszerűtlenebb a tudomány már-már vallásos imádata, a mindenséget át­­meg átszelő, embernyitotta utak vilá­gában? Van-e még határa emberi ké­pességeinknek? Gondolkodásunk legújabb jellemzője a horizonttalanság. Csak időben és tér­ben még el nem értet ismerünk, amely­nél még egy kicsit a tér és az idő kö­rül kell valamit babrálnunk. De jön a nap, amelyen végzünk a babramunká­­val és minden megoldódik. A még meg nem oldott már megoldottá válik. Talán éppen e vak fanatizmus miatt tudunk aztán legkevesebbet kezdeni ott, ahol mégis valami áthidalhatatlan­­ra és megoldhatatlanra bukkanunk. Ha valaki mégis legalább az emberi határ­talanságban megrendülteket akar látni, menjen el egy családhoz, ahol éppen meghalt valaki. Csodálatos felfedezés­ben lesz része. Egy sereg embert talál ott, aki abszolút tanácstalanul fejét csóválja, kezét tördeli, sír és nem tudja, nem akarja felfogni, hogy aka­dály elé került, amely áttörhetetlen, amelyen véresre zúzhatja a fejét, még­sem változtathat rajta. * * * De még ennél korszerűtlenebbet kell mondjon a keresztyénség húsvét tá-BÉCS, Ausztria. 1972. febr. 6-án sze­­retetvendégség volt, amelynek kereté­ben Galavics Sándor lelkész, Kunz László operaénekes, Nagy László gimn. tanuló, Vas János és Virágh Marianne egy. hallgatók és Tubák Csaba mér­nök kerekasztal-beszélgetést folytattak a következő címen: „A kisebbségi lét keresztje, értelme és feladatai." „Az 1970. január 1-én megkezdődött családlátogatási körút Bécsben, Graz­ban és Salzburgban befejeződött. Tudo­másunk szerint e három városban nem lakik egyetlen hívünk sem, akit az el­múlt két esztendő során legalább egy­szer nem látogatott volna meg a lel­kész, vagy ne tett volna 3 látogatási kísérletet. 1972-ben Alsóausztriában és Steiermarkban kerül sor látogatások­ra. “ * ján. Mégpedig ezt: ahol az emberi te­hetetlenség siratófala előtt véresre zú­zott koponyával állunk és nincs tovább, ott valaki ajtót nyit. Ami nekünk kép­telenség, az még távolról sem az az Istennek. Ott ajtó nyílik, zár pattan, sír­nak a köve hengeredik el. Ott valami ÚJ kezdődik, új életlehetőség nyílik. Sokat vitáztak és vitáznak az „üres sír“ körül a szakemberek, s lassan már se vége, se hossza ennek a vitának. Mégsem tudja senki „megragadni“ ma már azt a valóságot, amit a tanítványok akkor éreztek és tapasztaltak. A sirató­fal előtt véres koponyával állva, össze­törtöknek érezték és tudták magukat. S a fonák az a dologban: Emmaus felé haladtukban el sem tudták képzelni, hogy ajtó nyílt számukra. * * * Mért nem csak ezt mondjuk húsvét­­kor? Mért annyi a pótlék, amellyel az EGY FONTOSAT helyettesíteni akar­juk? S mért elégszünk meg pótlékok­kal? Mért várjuk még, hogy még több ko­ponya zúzódjék véresre a „konok fa­lon“? Hadd forogjon levében ez a hi­tetlen világ! — mondjuk? De nem rossz politika ez? Mért nem kiabáljuk házte­tőkről az új lehetőségét? Mint a húsvét igazi üzenetét! Mert időszerűtlen? Korszerűtlen? Van-e még megkergült világunkban bárminek is nagyobb lehetősége, mint az abszolút időszerűtlennek? ÚT/TfíR5\X\ Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Skogstuvn. 14.N-1322 Hovik, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-3451 Deensen, Deutsch­land. Szerkesztőbizottság - Redaktions­ausschuß: L. Kótsch, D-7 Stuttgart 50, Elbestr.73, Deutschland; Dr.C.dePándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. J. Tóth, 12 Ch Castelver, CH-1255 Vey­­rier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England. Druck: St.-iohannis-Druckerei, 763 Lahr. 12167/1972

Next

/
Oldalképek
Tartalom