Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)
1971-05-01 / 3. szám
ÚT/TRRS .. elküldelek téged a Fáraóhoz.. Az eviani evangélikus világgyűlés eredményei és tanulságai Az Evangélikus Világszövetség ma hasonló krízist él át, mint az Egyesült Nemzetek Szövetsége (UNO). A Világszövetség alapvető nyilatkozatokban elkötelezte önmagát és tagegyházait. Csakhogy ez a szövetség kezd bizonytalanná és ingadozóvá válni, mihelyt az egyetemes közösség az egyes egyházak önállóságát bizonyos összefüggésekben kérdésessé teszi. A „belső ügyekbe való beavatkozás" sajnos az egyházak közötti viszonyban is igen kényes kérdés. Sőt a vád formáját is magára öltheti, főleg ha a Világszövetség keretében egyik vagy másik helyi egyház felé különösen is kérdések irányulnak; olyan kérdések, melyekben a helyi Fáraóhoz — s nem a távollevőhöz — való viszonyról érdeklődik a világban élő testvéri közösség. Ezek a problémák nem hiányoztak Evianban. Maga a brazíliai egyház is a vádlottak padján érezte magát és nem hallgatta el tiltakozását. Sőt egyéb, a harmadik világból való egyházak is igyekeztek magukat kivédeni a hagyományos nagy egyházak sokszor túlságosan természetesnek tűnő paternalisztikus gondolkodásával és magatartásával szemben. Hogyan tudják az egyes egyházak megőrizni sajátos ajándékaikat s hogyan tudják saját életüket is úgy élni, hogy az ökumenikus testvéri közösség szavára akkor is hallgassanak, ha benne nemcsak elismerő szó van, hanem nyugtalanító lelkiismereti kérdések is? Ez a problóma régóta ismerős. Régebben a Kelet-Nyugat viszonylatban éleződött ki, ma viszont Észak-Dél irányba tolódik el. A világgyűlés elhatározta, hogy testvéri vizitációt fog tartani olyan országokban, ahol a faji probléma különösen is égető. Ez az első lépés abban az irányban, hogy az egyes egyházak életét kiemeljék az elszigeteltség és sokszor önelégültség állapotából. A keresztyén meggyőződés ezen területeken való alkalmazása lényeges ökumenikus probléma. Valószínűleg már régen esedékes lett volna, hogy hasonló szociáletikai problémáknál a világkeresztyénség hangja és a testvéri alkalmazkodás megvalósulhatott volna. Mert maradandó kérdés az egyházak számára, hogy hitbeli közösségüket kifejezésre tudják-e juttatni a mindenkori fáraók beavatkozása nélkül. Sokszor ezek a fáraók annyira befolyásolják egyes egyházak életét, hogy szinte már észre se veszik a keresztyének, hogy mennyire III. meg vannak elégedve az egyiptomi húsos fazekakkal. A világgyűlés sok határozatában az egyházak közötti közösséget nehéz próbák elé kellett állítani, hogy Isten vizsgáló szeme elvégezhesse a maga munkáját. Hajlandók-e azonban az egyházak az ökumenikus közösség kérdéseit is meghallgatni? A válaszból fog kitudódni, hogy az egyházak végső fokon kinek tartoznak hűséggel. Sajnos a világgyűlés azt a benyomást adta, hogy az EVSz munkája az egyes egyházak életét lényegesen nem befolyásolja. így hát nehezen történik meg a különböző lelki ajándékok kicserélése is az egyházak között. Egy megfigyelést persze nem lehet elhallgatni: a világgyűlés kiküldöttei keveset vagy alig tudtak azokról a problémákról, melyeket a világgyűlésnek meg kellett tárgyalnia, s melyekre megoldást kellett keresnie. Sajnos mindez csak azt mutatta, hogy a delegátusok kellemetlen tudatlanságban voltak az előkészítő dokumentumok felől s azon mélyebb távlatokról, melyek ezekben a dokumentumokban fel voltak dolgozva. Az egyik csoportvezető azért panaszkodott, hogy minden együttlétet „Ádámon és Éván" kell elkezdenie, vagyis elemi dolgokról kellett tájékoztatni. Ez persze nem először tűnik fel egy ökumenikus világgyűlésen. Sajnos azonban hasonló jelenségek egy világi parlament életében elképzelhetetlenek vagy legalábbis felelőtlenségnek számítanak. Az meg kimondottan elgondolkoztató volt, hogy a világgyűlés nem vett tudomást azokról az előkészületekről, amelyek kivételesen egyes egyházakban történtek. így például a magyar evangélikus egyház két nyelven is megjelent jelentős hozzászólása a három alapkérdéshez sose került szóba, pedig otthon nagyszámú teológuscsoportok készítették elő. Aligha történt hasonló felkészülés más egyházban. Ilyen körülmények között a világgyűlés inkább egy nagyszabású rögtönzés jellegét öltötte magára. Természetesen fontos az, hogy maga a világgyűlés valami újat jelentsen az előkészítés mellett. Miért lenne különben szükség még az összejövetelre? Mégis a jövőben talán jobban össze kell majd hangolni az előkészítés szorgos munkáját és a világgyűlést. Az utóbbi években sok fáradságot és időt vett igénybe a Világszövetség főtitkárságában a szervezet kérdése. Persze a mondottak alapján egy másik szervezeti kérdés az, amely a helyi egyházakat mint tagegyházakat különösen is érintené. Ti. a genfi szervezettel való együttműködés kérdése. Amíg a világgyűlések határozatai csak az egyes delegátusok jótetszésétől függnek abban a viszonyban, hogy mi kerül egy-egy egyház életébe, nem jutottunk tovább, mint az ENSz dolgaiban. Ott ugyanis sokszor a legfontosabb határozatok maradnak csupán papíron, mert pontosan az érdekeltek nem hajlandók keresztülvinni őket. Az egyházak világszövetségében azonban éppen a közösség követelménye lenne, hogy határozatokat komolyan vegyenek, a tagegyházakban magukban is megtárgyaljanak és a maguk körülményeire alkalmazva végrehajtsák. Egy ilyen módszer a Világszövetség erősödése mellett a tagegyházakat is erősítené, hiszen sok minden létrejöhetne, amire különben egy-egy egyház nem lenne képes. így válnának a világgyűlések az egyes egyházak organikus funkciójává is. „. . . elküldelek téged a Fáraóhoz!" Sokan azt vélték, hogy az EVSz nem volt eléggé felkészülve az e világba való küldetés nagy feladatára. Mózes is kétségben volt e felől. Ö azonban megtudakolta Isten nevét és nekivágott a küldetés keresztülviteléhez. Nem kellene-e az eviani világgyűlés történetéből nekünk is azt a tanulságot levonni, hogy többet kell törődnünk az elküldő Istennel, mint magunkkal, akikkel a küldetést végre akarja hajtani? A fáraók a hatalmi székben ülnek, bárhova menekülünk is. Nem a mi erőnk fogja ledönteni őket, hanem azé, aki a mi oldalunkon van. így hát Evian története nemcsak arra tanít, hogy a fáraók ott vannak, ahová mi küldetünk, hanem arra is, hogy Isten jelen van ott, ahol a világba való küldetésünkről szó van. Ez a vigasztalása és öröme az egyház küldetésének. Vajta Vilmos HANNOVER, Németország. A göttingeni Dr. Eduard Lohse teológiai professzort választotta november végén püspökké a hannoveri területi zsinat nemnyilvános ülése. Ezzel ő lesz H. Lilje utóda, aki egy évvel ezelőtt bejelentette lemondását és felszólította a zsinatot, hogy a jelenlegi törvényhozási időszak lejárta előtt (márc. 31.) döntsenek a püspöki hivatal betöltéséről. Az egyházi tanács Lohse professzort nevezte meg, mint egyetlen jelöltet, kinek választása az első szavazat lefolytatásánál megtörtént. — Lohse 1964 óta az Üjtestamentum 3. tanszékének a professzora a göttingeni egyetemen. 1970-71-re az egyetem rektorának választották.
