Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)
1970-05-01 / 5-6. szám
rezsi KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XIV. évf. 5—6. szám Megjelenik havonként 1970. május—június Szentlélek Ő a hatalom bennünk, de nem belőlünk, aki alkalmasakká tesz bennünket az Üj Valóság szolgálatára. Ez sokaknak értelmetlenül csenghet egyházon belül és egyházon kívül. Hiszen ez a kifejezés, „Szentlélek", a keresztyén nyelv legérthetetlenebb és legkevésbé megértett kifejezése. Ritkán is prédikálnak róla, a vallásoktatásban általában hallgatnak felőle. Ünnepét Amerikában csaknem teljesen elfelejtették, Németországban pedig a természet és szépsége ünnepévé züllesztették. Ha az istentisztelet rendjében említjük a Szentleiket, úgy érezzük, értelmünk és gondolkodásunk számára valami teljesen idegent mondtunk. Pedig a Szentlélek megtapasztalása valóságos, éppen úgy, mint a szereteté vagy a levegőé . . . Mert az isteni Lélek mindenekelőtt hatalom, amely az emberi lelket önmagán túlra űzi, amire önmagától nem lenne képes: ti. a szeretetre, amely a lelki ajándékok legnagyobbika; az igazságra, amelyben a lét titka kitárul előttünk; a szentre, amelyben a meghatározatlan jelenléte jut kifejezésre. Csendes, de erőteljes szavával emlékeztethet bennünket a Lélek arra, hogy üres és értelmetlen az életünk s hogy ez az üresség és értelmetlenség megszüntethető. Vágyat ébreszthet bennünk a Magasztos után a mindennapok közönségességével szemben. Ez a Lélek adhat kedvet, hogy minden rontó hatalommal szemben igeneljük az életet. Arra is emlékeztethet bennünket, hogyha valakit mélyen megbántottunk s megadja a helyes, találó szót is, hogy ezt a sebet meggyógyítsuk. Ő segíthet, hogy egy embert igazán szeressünk, bár minden tiltakozik bennünk ez ellen. Lerombolhatja bennünk a lustaságot, hogy felismerjük és kövessük életünk célját. Erőt adhat a hamis félelmek leküzdéséhez és az igaz félelem magunkra vállalásához. Hirtelen megismertethet bennünket azzal a móddal, ahogy a világgal találkoznunk kell s megnyitja szemünket igaz fények meglátására. Örömet hozhat a sápadt hétköznapokba és a szenvedések mélységébe. Isten Lelke elűzheti a bennünk és körülöttünk uralkodó hidegséget. Erőt és bölcsességet adhat ott, ahol a mi emberi szeretetünk már csődöt mondott. Belevethet bennünket az önmagunk fölötti kételkedés poklába s azt a bizonyosságot adhatja, hogy az élet a mienk lesz, amikor pedig már teljesen elvetetteknek és kitaszítottaknak éreztük magunkat. Erőt adhat az imádkozáshoz s ezt csak tőle MEDITÁCIÓ kaphatjuk. Mert minden imádság, ti. újra egyesülés emberi létünk isteni alapjával, az isteni Lélek munkája, aki bennünk és általunk beszél benne. Az imádság a véges lény végtelen vágyakozása saját végtelen eredete után. Milyen a Lélek által ajándékozott élet? Azt mondhatnám, hogy a törvénytől bennünket megszabadító Lélek munkája szabadság. Vagy hogy Ő ajándékoz meg bennünket hittel és reménységgel, de mindenekfölött, hogy szeretetet nemz bennünk. Szeretetet, amely minden törvényt megerősít, betölt, de meg is halad. Ha azonban így beszélek, rájövök, hogy bizonyos helyzetünkből kifolyóan ezt nem mondhatom. Ui. az a veszély fenyeget bennünket, hogy a szabadságot mint szabadosságot értjük félre; a hitet mint az abszurdum tudomásulvételét; a reménységet mint tárgytalan várakozást és a szeretetet mint szentimentális érzést. Maga a Szentlélek kell hogy megajándékozzon új kifejezésekkel, vagy a régieknek új erőt kell adjon, hogy azok újra éljenek. Üj szavakra kell várnunk, azokért imádkoznunk, mert ki nem kényszeríthetjük őket. De életünk bizonyos pillanataiban megtapasztalhatjuk, mi az élet: hogy az szent és hatalmas, mély és gazdag, eksztatikus és ugyanakkor szerény, az időbe beleállított és korlátozott, de az örökkévalóságban kiteljesedő. S ha Isten távollétében nincsenek is meg a megfelelő szavaink, csendben mégis ARRA tekinthetünk, akiben az élet és az Isten Lelke tökéletesen kifejezésre jutott. P. Tillich
