Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-11-01 / 11-12. szám
Hittestvérek között Krisztus Urunk szülőföldjén — Hosszú percekig kellett köröznünk Tel-Aviv felett, míg gépünk engedélyt kapott a leszállásra. Alattunk 2—3 gép „állt sorban", s mire a földet érintettük, még egy bukkant fel a láthatáron. De igaz is, hogy virágvasárnap volt, s a húsvéti ünnepek alkalmából különösen is nagyszámú túrista szokott érkezni a Szentföldre. Az idén pedig hozzá még egyidőre esett a keresztyén és a zsidó húsvét. Csend volt a kabinban, s mikor a kerekek megérintették a repülőtér betonját, valaki hangosan elkiáltotta magát: „Izrael!" Ezzel feloldódott a várakozás, kiki a szomszédja felé fordult, keresztyén és zsidó zarándokok szedelözködtek, hogy lábuk — legtöbbjük számára szemmelláthatólag először — megérintse a Szentföldet. Hogy Izrael földrajzi helyzete szerint Közép-Kelet ugyan, de egész struktúrája szerint Nyugat, annak hamarosan más jeleit is láttuk, mint a repülőtér nagy forgalmát. A repülőtérről széles műúton suhantunk be a városba. A Tel-Avivból Jeruzsálembe vezető úton mindkét irányban három autó számára méretezett szélességben kanyarog az új autóút. Közép-Kelet legmagasabb építményében, a Tel-Aviv-i Shalom Tower-ben 32 emelet magasra repít fel a lift. S a legeldugottabb falvakban is észreveszi az ember, hogy a legmodernebb tudomány segítségével igyekeznek valóra váltani a próféta szavát, hogy „termőfölddé lesz a puszta" és „tóvá lesz a délibáb". De e sorok íróját sem a zarándoklás kegyes hagyománya, sem az Ázsiából Európává váló ország lüktető életével való megismerkedésnek a vágya nem vezette Izraelbe. Az út célja az volt, hogy közelebbi ismeretséget kössek Izraelben élő evangélikus hittestvéreinkkel. Már megérkezésem utáni estén bibliaórán vettem részt Tel-Avivban, s a bibliaórát, nagy meglepetésemre, egy magyar testvérünk tartotta a 25—30 résztvevőnek. Erdélyben született és nevelkedett fel, és zsidó származású feleségével együtt vándorolt ki 10—12 éve Romániából Izraelbe. Az evangélikus gyülekezetnek az egész család hűséges tagja, s aznap este ő volt a soros, hogy megtartsa a bibliaórát. Románul beszélt, amit a gyülekezet legnagyobb része jól ért, de németre tolmácsolták igemagyarázatát. Az izraeli két evangélikus gyülekezet története szorosan összefügg a második világháború utáni zsidó kivándorlással, amikor többszázezer zsidó hagyta el Romániát, s legtöbbjük Izraelbe vándorolt ki. Norvég izraelmissziós munka révén akkor már több zsidókeresztyén gyülekezet volt Romániában. Mikor a norvég missziói lelkészeknek 1948-ban el kellett hagyniok Romániát, egyiküket „felderítő útra" Izraelbe küldte a misszió, s ott nagy meglepetésére gyülekezetének tagjait egymás után fedezte fel Názáretben, Tel-Avivban, Haifában és más helyeken. A gyülekezeteket fáradságos munkával újraalakították, s ma evangélikus gyülekezetek vannak Haifában is, Tel-Avivban is. Ez utóbbi helyen egy volt német templomot bocsátott rendelkezésükre a Lutheránus Világszövetség, míg Haifában eddig az anglikánok temploma látta őket vendégül. De ép most építenek önálló gyülekezeti központot, egy 1000 négyzetméteres emeletes épületet, s ebben lesz a templom, a gyülekezeti terem, ifjúsági szoba, olvasóterem, biblia-raktár, papiak és asszisztensi lakás. Mindkét gyülekezetnek norvég lelkésze van, az istentiszteleteket felváltva német, román, angol és héber nyelven tartják. A gyülekezeti munkában erősen érvényesül a laikus elem, s a lelkészi utánpótlás kérdése is erősen foglalkoztatja a gyülekezeteket. Tagjaik, egy-két kivételtől eltekintve, csak zsidókeresztyének. Nagycsütörtök este a haifai gyülekezetben vettem részt úrvacsorái istentiszteleten. A közel negyven főnyi istentiszteleti gyülekezetben olyanok is voltak, akik a 40 km-re levő Názáretböl jöttek be erre az ünnepélyes alkalomra. Két napra rá németül hirdettem az igét a gyülekezet húsvéti istentiszteletén, s ezt követően „széder-estet" rendezett a gyülekezet. Ezen oly sokan voltak, hogy hetekkel előtte el kellett kezdeni a résztvevők előjegyzését, s aki nem biztosított magának előre helyet, nem számolhaltott azzal, hogy bejusson. Az asztalok körül egy sereg országból érkezett, vegyes összetételű gyülekezet foglalt helyet. Jómagámat gondosan ahhoz az asztalhoz ültetett a lelkész, melynél a társalgási nyelv magyar volt. Melna»n »juiiI »nVnji iáin fn LUTHERAN COMMUNITY CENTER HAIFA Épül a haifai evangélikus gyülekezeti központ A Tel-Aviv-i evangélikus templom lettem egy budapesti asszony ült leányával. A beszélgetés során hamarosan megismerkedtem élettörténetükkel. A háború kezdetén az egész család megkeresztelkedett, abban a hiedelemben, hogy ezzel elkerülhetik az üldöztetést. Azt nem kerülték el, s mikor a háború és a koncentrációs táborok borzalmaiból élve kerültek haza, az egész keresztség feledésbe ment. A férfi 1950 körül kivándorolt Izraelbe, de az asszony és egyetlen lányuk 13 évig vártak a kiutazási engedélyre. Közben kapcsolatba kerültek egy keresztyén bibliakörrel, s ebben tudatos keresztyénekké váltak. — Csak úgy tudom ezt értelmezni hogy Isten akarata volt, hogy oly sokáig kellett otthon várnunk, — mondta az aszszony. Ha férjemmel mindjárt Izraelbe jöttem volna, aligha lennék ma az a boldog keresztyén, aki vagyok. — Leánya helyeslőleg bólintott az asztal másik oldalán. Néhány napra rá a Tel-Aviv-i gyülekezet húsvéti összejövetelén egy idős erdélyi asszonyka mellett ültem a kávésasztalnál, aki a magyaron kívül semilyen nyelvet nem beszél. De hűségesen eljár a gyülekezetbe, hogy együtt dúdolhassa a többiekkel az ismert egyházi énekeket. Az istentisztelet után aztán felnőtt fia, aki több nyelvet is beszél, számol be róla, miről is szólt a prédikáció. A két izraeli evangélikus gyülekezet nem alkot önálló egyházat. így nincs meg az a lehetőségük sem, hogy részesei legyenek annak a nagy lelki közösségnek, mely a világ lutheránus egyházait összetartja, s amely az utóbbi húsz év alatt oly hatalmas fejlődésen ment át. Talán épen ezért kell hogy felfigyeljünk rájuk, s imádságainkban is figyelemmel kövessük azt a keresztyén bizonyságtételt, melynek felelősségét zsidó környezetben helyezte rájuk az Egyház Ura. T. L. 5
