Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-07-01 / 7-8. szám

jelentős számmal németeket is! — sok vendéget vonzott. A nyilvános templomi vizsgán, konfirmációi szertartáson és közös úrvacsorán a 16 konfirmanduson és 5 magyar lelkészen kívül az összese­­reglett gyülekezet is szívvel-lélekkel részt vett. A magyar református egyházat Szeke­res László és Nagy I. Ernő, az evan­gélikus egyházat Kótsch Lajos és Bor­­csiczky Imre lelkészek képviselték. Vargha Sándor vallástanár és helyi lel­kész ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy a mai ifjúságot nem lehet mind egy kalap alá venni. A 16 konfirmált értelmes magyar fiatalnak van „anten­nája" az örökkévalóság üzeneteinek meg­­hallására. Üj felnőtt egyháztagjaink sok értékes ajándékkönyvet kaptak, de talán legjobban örültek a mindegyiknek jutta­tott, közszeretetnek örvendő Otravaló c. meditációs kötetnek. A hegyen épült Berghof éttermében 57 magyar gyűlt össze közös étkezéshez, ahol a két nemzedék együtt örvendezett a magyar protestánsok előtt a külföldi szétszóródottságban is „kitárult ajtó­nak". SVÉDORSZÁG A skandináviai magyar protestáns egyháztanács pünkösdkor Tánggarde­­ben tartotta évi rendes ülését, i960 óta a kilencediket. Az elmúlt esztendő egyházi króniká­ját, a gyülekezet életének kiemelkedő eseményeit és a gyülekezeti aktivitás számadatait Balogh Zoltán országos gondnok foglalta össze jelentésében. A gyülekezet pásztora, Koltai Rezső, lel­­készi jelentésében a papi szolgálat és a gyülekezet korunk meghatározta sajátos helyzetével foglalkozott. Valamikor a pap mint az egyház képviselője a társa­dalom középpontjában állott: a vallás, az erkölcs, a szellem és a kultúra meg­testesítője volt. Civilizált világunkban szerepét a szakember vette át, a pap szinte kívül rekedt a társadalmon. Az egyház szolgái — a hívek is — idegennek érzik magukat ebben a világban és félén­ken keresik, hogyan értessék meg magu­kat korunk emberével. De valóban kívül áll a pap a társadalmon? „Titokban és bensőleg a legtöbb ember ki van zárva a társadalomból! Igaz ugyan, hogy a sze­metesnek meg az újságírónak is megvan pontosan körülírt feladata és ezzel a tár­sadalmon belüli meghatározott helye, de nem támad-e fel bennük — és minden hivatás betöltőjében — mindig újra a kér­dés: Nem pocsékolom el az időmet? Ad-e értelmet életemnek, hogy mások szemetét hordom, vagy tudósításokat írok mások ostobaságairól? ... A mai ember előtt evilági módon kell Istenről beszélni, bele kell rántani — itt és ma — az Isten akció­jába." Természetesen szó esett a gyülekezet anyagi gondjairól is, melyek valójában az áldozatkészség gondjai. Az elmúlt költségvetési évben több mint 10.000 koronát termett a gyülekezet saját áldo­zatkészsége. A következő évre 16 ezret kérnek a hívektől. A tavaly beindított „Heti 1 korona egyházadért" akcióban a hívek 7.6 %-a. vett részt. Hozzájárul-e a fennmaradó 92.4 százalék a közös te­herviseléshez? A malmöi presbiterek már maguk látogatják a családokat, hogy le­hetőleg mindenkit beépítsenek a gyüle­kezet közösségébe. Most határozat szüle­tett, hogy a többiek is követni fogják példájukat. Új Egyháztanács Ausztriában A május 25-én megtartott ünnepi is­tentiszteleten, melynek keretében az ausztriai magyar evangélikusok új egy­háztanácsát iktatták hivatalába, Oskar Sakrausky egyházfőtanácsos, az Auszt­riai Evangélikus Egyház nemrég megvá­lasztott új püspöke végezte az igehir­detés szolgálatát. A püspök igehirde­tésében többek között külön is kiemel­te a kicsinyek, elesettek, megfáradtak, megtörtek és elhagyottak között vég­zett munka szükségességét az egyházi szolgálatban. A beiktatást követő közgyűlésen Ba­logh Zoltán gondnok a Skandináviai Ma­gyar Protestáns Egyháztanács, dr. De­mel István főlelkész a Bécsi Magyar Római Katolikus Egyházközség, valamint Székely Balázs az Ausztriai Református Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatá­nak bécsi körzete nevében köszöntötte az új Egyháztanácsot. Szépfalusi Ist­ván lelkész pedig átadta Otto Blaha, Bécs hetedik kerületi lelkésznek, a Lel­kigondozó Szolgálat ajándékát — vö. a mellékelt fényképen közölt szószéket —, amelyet abban a kápolnában helyeztek el, ahol vasárnaponként az istentisz­teleteket tartják. Az új Egyháztanács május 25-én és 26-án kétnapos ülést tartott. Tanács­kozásai során foglalkozott időszerű kér­désekkel és tájékozódott az Ausztriai Evangélikus Egyház 7. zsinata számára elkészített hatévi összefoglaló jelentés­ből. (Ez a jelentés többek között megálla­pítja, hogy a magyar presbitérium az elmúlt 6 esztendő során összesen 37 gyűlést tartott, 617 alkalommal tartottak magyarnyelvű istentiszteletet és az úr­vacsorával 1566-án éltek, a lelkész 939 családlátogatást végzett, a szeretetven­­dégségek és egyéb kulturális rendezvé­nyek látogatottsága kielégítőnek mond­ható.) A zsinat számára készített írásbeli jelentést a zsinaton a lelkész rövid szóbeli felszólalása vezette be. Ennek kapcsán Szépfalusi István lelkész meg­állapította, hogy a gyülekezet tagjait csak részben sikerült a kívánt módon az egyházi sajtóval elérni. A család­­látogatások megmutatták, hogy a gyüle­kezet tagjai a lelkész személyében ba­rátot, ismerőst akarnak látni elsősor­ban és nem valamilyen szervezet vagy egyesület funkcionáriusát. Az emberek barátokat keresnek, esetleg a régi há­ziorvosoknak megfelelően „házilelkészt". Az intézményekkel és a különböző irány­ban ható magyar egyesületekkel szemben a gyülekezetek tagjainak túlnyomó több­sége bizalmatlan. Az írásbeli jelentés részletesen foglal­kozik az idegenmunkások lelkigondozása kapcsán az elmúlt években elsősorban a jugoszláviai magyar evangélikus gyüle­kezetekkel kialakult baráti jóviszonnyal. A közelmúltban ez a kapcsolat több ma­gyarországi lelkészi hivatallal is megerő­södött. A jelentés a továbbiakban megállapít­ja, hogy az ausztriai Egyháztanács ta­pasztalata szerint a vallási érdeklődés a Kelet-Európából érkezők között a Nyu­­gat-Európába történő beilleszkedéssel egyenes arányban csökken. Ugyanakkor kiemeli a beszámoló, hogy az egyházi élettől régebben elidegenedtek és érdek­telenek, sőt gyakran volt párttagok kö­zött is többek érdeklődését sikerült fel­kelteni és őket az egyházi életbe bekap­csolni. Az ilyen hívek természetesen azt várják a lelkésztől, hogy az ne múlt idők hátramaradt követe legyen, hanem az evangéliumot legyen kész szembesíteni élő szellemi mozgalmakkal, közben azon­ban ne váljon az evangélium árulójává, avagy eleink örökségét megvető újítóvá. A régi ausztriai Egyháztanács össze­foglaló jelentése annak megemlítésével zárul, hogy a következő esztendők rend­szeres és céltudatos lelkigondozó mun­kát várnak az új Egyháztanácstól és a lelkésztől a családlátogatások fokozását kérik. i. n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom