Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7-8. szám
Szépfalusi István: Ahogy lehet? Reményik Sándor „Ahogy lehet" című versének vezérgondolatát az elmúlt években gyakran használták — idézték a legkülönbözőbb európai magyar gyülekezetekben, de sorainkban is —, szórványszolgálatunk adottságaira gondolva. A költő, verse megírásakor, Erdély sajátos helyzetére gondolt. Ott élt, konkrét módon számolt a számára adott lehetőségekkel. Az áttétel — az időbeli eltolódás, a földrajzi hegycsuszamlás —> meggyőződésem szerint ma nem vihető keresztül minden további nélkül; verse vezérgondolatát nem alkalmazhatjuk a magunk szolgálatára gondolva. Helytelen az „ahogy lehet" elv hangoztatása, az „ahogy lehet" magatartás: mert bizalmatlanság húzódik meg mögötte befogadó egyházunk vezetőségével és „új hazánk" államának berendezkedésével szemben. Úgy tűnhet, mintha nem adnák meg számunkra azokat a jogokat, melyeket az egyházi és állami alkotmány minden polgárának biztosít. Seholsem látom munkánkban annak szükségességét, hogy „kis igazságok" elmondásáért vállalnunk kellene bármi „nagy hazugságot". Nem tehetjük meg ezt, mert ránk nem a „nagy igazság", hanem a teljes igazság — úgy is mondhatnánk —, maga az igazság és annak hirdetése bízatott, személy szerint. Jézus mondja: én vagyok az igazság! Amikor Jézus ezt önmagáról elmondja, akkor ezzel egyidőben minden „kis igazság" hirdetése végsősorban hazugsággá válik .. . Az „ahogy lehet" igazságmondás a kis-igazságok útján nem a mi utunk. Nem egyházi szolgálat. Helytelen az „ahogy lehet" elv hangoztatása, az „ahogy lehet" magatartás azért is: mert felelőtlenség húzódik meg mögötte gyülekezeteink tagjaival szemben. Úgy tűnhet, nem vagyunk többre képesek; öntelt önigazságunkban bizakodva menekülünk a felelősség vállalása elől és helyzetadta nehézségekre hivatkozva sokszor önmagunk csökkentjük szolgálatunk súlyát. Valóban nem vagyunk többre képesek? Úgy tűnhet, munkánkat giccselő festőéhez mérjük, aki áruját „ahogy lehet" készíti el és „ahogy lehet" értékesíti. Mintha a legkülönbözőbb oldalakról fellépő igény kiszolgálása lenne feladatunk. Úgy tűnhet sokszor, „fuseráló" munkásokhoz vagyunk hasonlók, akik — sok mindent —, a Mester tudomása nélkül titokban cselekszünk. Az evangélium nem dilettánsok számára való lényegtelen, mellékes üzenet, mely „ahogy lehet" hirdethető, hanem ma is félelmetes, rettegett forradalmi bizonyságtétellé válhat konzekvens krisztuskövetést vállaló és valló tanítványok ajkán. „Léha vigaszok", „verkli futamok" maradjanak hát távol tőlünk . . . „Vétkesek közt cinkos, aki néma" — mondja Babits „Jónás könyvében". „Mert növeli, ki elfödi a bajt" — így mond Illyés Gyula „Bartókijában. A giccselő festők, a fuseráló munkások, a dilettáns népvigasztalók, a fülünkbe léha vigaszokat megrendelők és verkli futamokat húzók útján való járás, „ahogy lehet": távol áll tőlünk. Helytelen az „ahogy lehet" elv hangoztatása, az „ahogy lehet" magatartás végül azért is: mert hűtlenségről tesz tanúságot, könnyelműséget és felelőtlenséget leplez az egyházi szolgálatba állító Úrral szemben. Ügy tűnhet, félvállról elintézhetjük, kiszolgálhatjuk az Egyház Urát, amikor az evangéliumnak magyar nyelven történő hirdetéséről van szó. Az evangélium azonban minden élethelyzetben az egész embert, teljes énünket követeli. Meggyőződésem szerint ez az újszövetségi parancs semmivel sem áll kisebb mértékben az evangéliumnak népünk nyelvén történő hirdetésére. Aligha hiszem, hogy bárki képes lenne mellékfoglalkozásként űzni az igehirdetés és a lelkigondozás szolgálatát és így meg tudna felelni az igényeknek. Az egyházi szolgálatban állóknak végre tudomásul kellene venniük, hogy a gyülekezetek tagjai egyre nagyobb igényekkel lépnek fel, a gyülekezet építésénél lehetetlen embereket „futamokkal" kiszolgálni, lehetetlen a lelkigondozó munkában begyepesedett társadalmi formákkal helyettesíteni személyes igehirdetési alkalmakat. folyt. köv. old. Ahogy lehet — Reményik Sándor — Fogcsikorgató türelemmel, összeszorított szájjal — Krisztus-követő bús próbálkozással, Majd daccal, lobbanóval, Fojtott igével és visszanyelt szóval, Tenyérrel, mely sima örökké, Csak a zsebben szorul ököllé — Keserű, tehetetlen nevetéssel Békülni meg akármi rendeléssel — Nem csodálkozva már — és csodálkozva mégis, Hogy rajtunk ez is, az is megesett: Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan, Kínszenvedést virágzó életet. Ahogy lehet. . . Megalkuvás zsoltárát énekelve, Végtelen rabmenetben csak megyünk, Nincs semmi fegyverünk, Fegyvertelen a lelkünk lázadása, Pedig a vérünk minden csöppje vágyik Vágyik a Péter vad mozdulatára, Amikor Istenének védelmében A Málkus fülét hirtelen levágta. Kik vagyunk mi? Ó nem az Alázat, Csak a megalázottság fiai. Nemzedékek büszke hídfői közt Görbülő ív, görnyedő átmenet: Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, Nem apáinknak tetsző életet. De aki máskép tehetne helyünkben, Az vesse reánk az első követ! Minden percünk kínzó kiegyezés: Ahogy lehet. . . Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse, Félbenmarad, megmásul mondatod? Egy szikra talán mégis zengve pattan Lángörvényből, mely benned kavarog. Dagadnak benned árvizes erők, Zúdulna niagarás zuhatag: Elégedj meg, ha megtölthetsz belőle Kristálytiszta vízzel egy poharat. Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább, És amit hagynak, egyre kevesebb: Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz, S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet, Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, A töredéket eltört mondatodból, Minden megmaradt árva keveset: Ahogy lehet. .. Láttad a Karsztok szirt-sivatagában a liliputi termőföldeket? Pár négyszetméter — amit a lavina, A kőgörgeteg könnyen eltemet. S a Karsztok boldogtalan magvetője, A földművelés madárijesztője Ezt a kis humuszt mégis szereti, Kicsi kőkerítéssel keríti. Pedig szinte sírjának is kevés. Ó karszti sors, ó karszti temetés . .. Te is, testvérem, karszti sorsodat Fogadd el, s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi helyet, S azt a fölséges isten-lábnyomot, Mit a lavina minden rohama Eltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered! De azt azután foggal, tíz körömmel, Démoni dühvei és őrült örömmel — Ahogy lehet. . . Ahogy lehet . . . 1935, április 11 z
