Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7-8. szám
UTjTXKf Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Glatz József 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz i A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Terray László. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Uppsala 1968 július 4-19 Az Egyházak Világtanácsa ezen a nyáron (július 4—19) Uppsalában tartotta negyedik nagygyűlését. 232 tagegyház 730 hivatalos küldötte, — a megfigyelőkkel, vendégekkel, tanácsadókkal, rendezőkkel és sajtótudósítókkal együtt a világ minden részéből több mint 2000 ember gyűlt össze erre a hatalmas találkozóra. A nagygyűlés vezérmondata a Jelenések könyvéből vett ige volt: Imé mindent újjáteszek. Az egyházak képviselői ennek az igének a fényében kívántak szembenézni az emberiség nagy kérdéseivel. Ha most megkérdezne Jézus — mondotta dr. Niles a konferencia megnyitó istentiszteletén —, hogy mit kérnénk tőle, mit mondanánk neki? Igazságot az emberek között! Igen. Félelemtől és ínségtől mindenkinek szabadságot! Igen. Békét a népek és kiengesztelődést az egyedek között! Igen. Az egyház egységét és missziója megújulását! Igen. De, mindezen felül, nem kérnénk-e azt, ami az emberi szív legfélelmetesebb szüksége és amit csak Ö adhat meg egyedül? „Mutasd meg nékünk az Atyát, és az nékünk elég" (Jn. 14, 8). A világ problémáival csak az mer igazán farkasszemet nézni, aki bizonyos Isten Ígérete felől: Imé mindent újjáteszek. A uppsalai nagygyűlés megpróbálta az elviselhetetlent felmérni és ezáltal elviselthetővé tenni. A problémákat talán mégsem merte radikálisan és végső konzekvenciáikban végiggondolni, de bizonyára jó szolgálatot tett, amikor nyomatékkai mutatott rá korunk legfájóbb és legszégyenletesebb sebére: a gazdag és szegény, a színes és fehér népek között tátongó óriási szakadékra. A világ sebe Krisztusnak is sebe. Látod Őt? Könyvek Mosoly a roncsok felett A reformáció emlékünnepén találkoztam múlt évben C. Virgil Gheorghiuval, a román író-pappal. Ismertem már a nevét, s azt a különlegességét, hogy mint orthodox sokat foglalkozott Lutherrel, akiről egy életrajzot ír. Ennek eddig az első kötete jelent meg. Ezért is hívták meg a reformáció 450 éves jubileumára. Az ünnep ökumenikus jellege így még inkább kidomborodott. A személyes találkozás mély benyomása késztetett arra, hogy regényeivel is megismerkedjem. Ez legyen a magyarázata annak, hogy első, nagysikerű regényéről írok, mely a világ minden nagyobb nyelvén időközben megjelent. Aktualitása, prófétai víziója egyáltalában nem csökkent, sőt azt mondanám, hogy még növekedett az elmúlt húsz év alatt. A Modern civilizáció emberiségének a regénye. Sok van ebből a fajtából a világ könyvpiacán, hiszen minden író valamiképpen ehhez a kérdéshez szól hozzá. De mégis úgy sejtem, hogy Gheorghiu mondanivalójának különös súlya van. Legalábbis azok, akik a világháborút és az utána következő menekült éveket átélték, sőt azok is, akik ma a társadalom krízisét az egész világon egzisztenciálisan átszenvedik, a regényben önmagukat fogják felismerni. „Ahuszonötödik óra" (ez a regény címe) az emberiség univerzális problémáját veti fel. Két sors szövődik egybe a regényben. Az egyik Moritzé a paraszté és családjáé. A másik Traiané és feleségéé. Az utóbbi papgyerek és író. Valószínűleg önéletrajzi vonásokat is tartalmaz. Mint író és kultúrkritikus méri fel az emberiség éjfél utáni krízisét, melyet maga is egzisztenciálisan átél. Mély pesszimizmus húzódik végig gondolkodásán, életén, melyet Moritz sorsán is illusztrál. Moritz egy eldugott kicsi román falu egyszerű parasztgyermeke. Emigrációról álmodozik, melyet azonban egy lányhoz való szerelme meghiúsít. Családot alapít, folyt. 2. oldalról Reményik Sándornak természetesen igaza volt a saját korában, a saját helyzetében. Mondanivalójának sajnos ma is megvan az időszerűsége, — sokfelé. De nem a mi sorainkban! Minket az „ahogy lehet" csak a bűnbánat közben kötelez, de semmiképpen sem munkába induláskor, felelősség vállaláskor a korlátlan lehetőségek világában, korában és országaiban ! (Elhangzott az Ausztriai Magyar Evangélikus Egyháztanács beiktatása alkalmával.) otthon marad. De eljön a vasgárdista korszak önkényes uralma a zsidóüldözéssel. A falu csendőrparancsnoka, akinek megakadt a szeme Moritz szép feleségén, azzal akar érdemeket (meg egy szerelmi kalandot) szerezni, hogy Moritzot küldi zsidóként munkatáborba. Előbb azt gondolják, hogy félreértésről van szó, de az állam csalhatatlan gépezetében senki se hajlandó leleplezni a tévedést. A falu papja és a feleség is hiába járja a minisztériumokat, Moritz megmarad „zsidónak" kemény munkán, gátat építve. Egy szép napon azonban a táborból három fogolylyal megszökik, akik megvesztegették a parancsnokot. Magyarországra menekülnek s a regény egy része Budapesten játszódik le. Innen intéződik el a kivándorlás dolga, persze csak a három másiknak, mert Moritz nem zsidó, s rajta a zsidó segélyszervezet nem tud segíteni. Cserbenhagyva bolyong, míg a rendőrség el nem fogja. Román kémnek tekintve s egy németországi munkatáborba indulók közé betuszkolva, mint „magyar" munkást adják át a németeknek. Gyárban dolgozik, a világ minden nációjával találkozik. Egy szép napon különös arcvonásai felkeltik egy német fajbiólógus érdeklődését, aki benne az ősgermán faj mintaképét véli. SS-be rakják, koncentrációs táborokat őriz, míg végre megszöktet néhány franciát, akikkel átmegy az amerikaiakhoz. Persze itt ő egyszeriben ellenség, román és volt SS, akiről a franciák hiába bizonyítják emberi érdemeit: most megint fogoly. Végül így akad össze a feleségével és gyermekeivel, akikkel együtt sikerül kivándorolnia. A másik sors az íróé. Gondolkodása nem illik bele az új ideológiába, mely mint a haladás nagy emberi sikere ünnepelteti magát. Traian házassága komplikálja a faji probémát s az egyre erősbödő üldözés elől csak azzal menti magát és feleségét, hogy összeköttetései révén konzuli megbízatást kap külföldön. Persze a háború befejezésekor őt is mint ellenséget kezelik, feleségétől elszakítva, koncentrációs táborból írja petícióit a parancsnokságnak, persze hiába. Az író, aki közben összekerült Moritz-cal, feladja a harcot: tudatosan besétál a tábor tiltott határsávába, nem hallgat az őr figyelmeztetésére, s a gépfegyver golyói vetnek véget életének. A regényen végighúzódik a modern emberi történelem jelen szakaszának az elemzése. Traian, az író-költő, hivatását prófétainak tekinti, akinek különös érfolyt. 8. old. 3
