Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
Közgyűlés előtt. Jobbról balra: Schmitz és Stöver egyházfőtanácsosok. Glatz József, Veöreös László felügyelő, von Staa és Ness lelkészek. Ellenvélemény nincs és senki senkit nem szid. Érthető tehát, hogy e csodálatos közgyűlés után általános a jóhangulat. A teremből kitóduló emberek arcán az a komoly és szép vidámság ül, amelyet lelkiismeretes mesteremberek arcán láthatunk a jól végzett munka után. Mert mindenki érzi: valami jót s valamit jól csináltunk és az, aki ehhez csak puszta jelenlétével járult hozzá, szégyenkezik kicsit. És újra megtapasztalja a keserű igazságot, hogy az objektiv lehetetlenségek nem adnak felmentést a lelkiismeret számonkérő pillantása előtt. a gépesített gyülekezet hamar eltűnik a templom udvaráról. Persze, nincs mindenkinek gépkocsija, de azért mindenkinek jut valahol egy ülőhely, vagy legalább egy fél. S az élhetetlen riporter egyszerre észreveszi, hogy egyedül maradt, míg háborgó lelkiismeretével vitatkozott s az anyagi jólét fokát méricsgélte a kapun kigördülő s az utcán elinduló kocsikon. Volkswagen, Volkswagen, Opel-Rekord, BMW 1800, egy Ford- Kombi, az ideális jármű népesebb családok számára, Mercedes 220 SE, Ford- Taunus, még egy Opel .... Ez a harmadik meglepetés. Nem az, hogy általában jólétben élünk, hanem az, hogy ennek ellenére összejöttünk. Persze, azért a riporter is eljut a Gürzenich étterembe, ahol tovább emelkedik a hangulat, oldódik a komolyság, a terem falánál összetolt «főasztalnál» pohárköszöntők is elhangzanak, kár, hogy a távolabbi asztalokhoz már csak a felharsanó helyeslés, vagy nevetés jut el. De most már nem is az a lényeges, amit mondunk, hanem csak az, hogy együtt vagyunk s az idő — mint ilyenkor szokott — észrevétlen gyorsasággal halad: délután négy órakor bomlanak meg az asztalok, a gyülekezet lassan szétoszlik, de még nem véglegesen. MÉG EGY MEGLEPETÉST tartogat ez a vasárnap: a gyülekezet nagy része még átrándul a Sandt-Platz-ra, hogy megtekintse az új kápolnát, az evangéliumi magyarság messze földön egyetlen saját templomát. Az, aki két hónappal ezelőtt járt itt utoljára s szétszórt deszkákon, dróttekercseken, kígyóként kunkorodó vascsöveken bukdácsolt, kétkedőn nézegette a vakolatlan pincefalakat s csak udvariasságból nem mosolygott a vágyálomnak látszó tervek hallatán, most szégyenkezve húzódik meg egy sarokban és csodálkozik. De mind szégyenkezés, mind csodálkozás hamarosan feloldódik s oldódni kezdenek a szemlélőben az élet egyéb, tartósabb görcsei is. A kis templom olyan, mint egy, a modern építészet anyagaiból mesteri s áhítatos kézzel megformált, egymondatos imádság. S ha valaki rosszalóan felhúzott szemöldökkel megkérdezi, hogyan lehet kézzel egymondatos imát formálni, — nos, annak el kell mennie Köln-Deutz-ba, hogy megtekintse a rajnavidéki evangéliumi magyarság új kápolnáját a sandtplatzi bérház alagsorában. —r— Kölni krónika A nordrhein-westfaleni magyar protestáns gyülekezet új lelkészét, Glatz Józsefet október 10-én de. 11 órakor a kölni «Karthauziak templomában» iktatta hivatalába Stöver egyházfőtanácsos a rajnavidék ev. egyháza nevében. A wesfáliai egyház képviseletében Schmitz egyházfőtanácsos, a rajnavidéki egyház segélyszerve részéről pedig von Staa igazgató lelkész segédkeztek a beiktatásnál. # Az ünnepi istentiszteleten kétszáznál többen vettek részt és több mint százan járultak úrvacsorához. Vásárhelyi Endre orgonáit, Patkai Nagy Béla pedig szólóénekkel szolgált (Győzhetetlen én kószálom). Mindketten a gyülekezet tagjai. Az úrvacsorái beszédet Terray László norvégiai lelkész tartotta. Hat magyar és hét német lelkész vert részt az ünnepi istentiszteleten. • Istentisztelet után a közgyűlésen — az ev. egyház kölni központjának nagyter-Martin Buber f E nyáron hunyt el Jeruzsálemben a zsidóság nagy vallásfilozófusa, Martin Buber. Sokan a zsidó vallás «ökumenikus emberé» -nek hívják, mivel megkísérelte, hogy e valláson belül a különböző irányzatokat egymással kibékítse. Ezen túl kapcsolatokat keresett a nagy világvallásokkal is. Martin Buber adta ki a 18. és 19. század zsidó ébredési irányának, a chasszidizmusnak az elbeszéléseit egy gyűjteményben. Ezekből az elbeszélésekből közlünk az alábbiakban néhányat. Bújócska Baruch rabbi unokája, Jechiel, bújócskát játszott egyszer a barátjával. Miután elbújt, hiába várta, hogy a másik keresse. Előjött hát rejtekéből és egyszerre észrevette, hogy a másik mégcsak kísérletet sem tett megkeresésére. Ez annyira elkeserítette, hogy sírva szaladt be nagyapja szobájába és elpanaszolta neki csalódását. A rabbi szemében is könnyek jelentek meg: «Isten is így szól: Elrejtőztem, de senki sem akar megkeresni!» A modern találmányokról «Mindenekelőtt azt kell megtanulnunk — mondta egyszer a sadorogai rabbi híveinek — hogy mindenből tanulhatunk; nemcsak abból, amit Isten teremtett, hanem abból is, amit az ember alkotott.» Egyik híve kétkedve megkérdezte: «Mit tanulhatunk a vasúttól?» — «Azt, hogy egy pillanat miatt mindent elszalaszthatunk». — «És a távíróból?» — «Hogy minden szó számít és hogy valamennyiért fizetni kell». — «És a telefonból?» — «Hogy odaát hallják, amit itt mondunk.» Az igazság Baalsem így szólt: «Mit jelent az a mondás, hogy az igazság bejárja az egész világot? Azt, hogy itt is, ott is elvetik és így mindig tovább kell vándorolnia». A szenvedés Izrael rabbinak egyszer arról panaszkodott egy súlyos betegségben szenvedő híve, hogy a fájdalmak miatt nem tud az igaz tanra gondolni, de még imádkozni sem. A rabbi a beteg vállára tette a kezét és megkérdezte: «Honnan tudod barátom, hogy Istennek mi tetszőbb: az igaz tanod vagy a szenvedésed?» mében — az említett egyházi képviselőkön kívül a westfaliai egyház segélyszerve részéről Ness lelkész, Boysen lelkész a Gusztáv Adolf Egyesület képviseletében, Kotsch Lajos a németországi magyar gyülekezetek és a Lelkészi Munkaközösség nevében, valamint Veöreös László felügyelő köszöntötték a gyülekezetét és lelkészét. 5
