Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
ÉLŐ VÍZ Fuvoláztunk nektek.. Ha Jézus Krisztus Urunk érkezését hirdetjük ádventben, hozzátartozik az a jellegzetes bibliai alak, aki minden ádventben megadja nekünk tanításait: Keresztelő János. Maga az Űr mondotta róla «Az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál». Gyermekségünk ideje óta ismerjük őt. A komolyság megtestesítője, komoly igével és magatartással az életében. Egy eszmény ragadta meg a lelkét, amelynek odaadta az egész életét. Hiányzott életéből a játékos gyermekkor, a pusztában nevelkedett. Ha elolvasunk mindent a Bibliánkban, amit őróla olvasni lehet, feltámad lelkűnkben az a kérdés: volt-e egyáltalán életének érzelmi oldala? — Egy nagy, szent eszmény ejtette rabságba és ezzel állt és esett. Nem hajolt meg korok divatja előtt és nem rettentette meg a zsarnoknak a vádja sem, ment erős léptekkel a halálig. Ennek az embernek az életét rabságba, boldog rabságba döntötte az a látomás, amelyet Isten ajándékozott neki az eljövendő országáról. Egy rettegés élt benne saját szívére és egész környezetére gondolva, hogy amikor eljő Isten hatalmával és uralmával, vájjon megállhat-e előtte az ember? Ezért szólította meg az embereket kemény igékkel és ezért nem volt hízelkedő beszéd az ajkán. — Keresztelő János komolysága bűnbánatra intő komolyság volt és amit ő az emberben keresett, az az újjászületni vágyó akarat volt. Aztán eljött az, akiről prédikált. Betlehemben karácsony éjszakáján földre született Isten országának a Királya. Ö egészen más volt, mint az útegyengető Keresztelő János. A szava szelíd volt, úgy beszélt az emberekhez, hogy nem támadt a szava nyomán seb, hanem akiknek nagyon nehéz volt a szívük, úgy érezték, hogy megkönnyebbülnek, amikor beszédét hallották. Emberek jártak úgy a közelségében, mint a tikkadt vándor, mikor végre forrás vizére lel és eloltja szomjúságát. A szíve is szelíd volt. ő nem kívánta, várta, míg valaki a lelkiismereti nyugtalanságtól hajtva kimegy hozzá a rengeteg pusztaságra, hanem Ö elindult minden úton megkeresni azokat az embereket, akikről tudta, hogy szükségük van rá. Jó szava volt, amellyel fel tudott egyenesíteni olyan embereket is, akiknek Máté 11, 11—19. saját akaratuk nem volt elég ahhoz, hogy ezt megtegyék. Legfőképen azokat kereste, akik a nyomorúság mélységében vergődőnek érezték magukat. Nem riadt el tőlük. Környezete csodálkozva vette észre, hogy Jézus jól érezte magát azok között az emberek között, akikről más csak szidalmat tudott mondani. Különös, hogy annak az életnek, amelyet Jézus hozott, amelyet Ö hirdetett, mégis valami mérhetetlen komolysága van. Nemcsak akkor fordult komolyra, amikor rávetődött arcára a kereszt árnyéka és amikor bitófán fejezte be az életét; komolyság volt ez az élet a gyermekmeséknek a világától kezdve. Az Isten teremtett világának a természetes komolysága volt benne, a csókos szellő, a termékenyítő eső, a természet ébredése. Mint amilyen komoly maga az élet, komoly volt Jézus tanítása. A Keresztelő János által képviselt komoly életfelfogás a bűnbánatot és az akaratot kereste. Jézus életének komolysága szeretetből buggyant elő és az ember szívét kereste. Keresztelő Jánosnak az ajkán azért termett komoly szó, mert ő úgy látta, hogy Isten szent, akihez nem közelíthet bűnös ember, hanem meg kell javítania életét, jóvátétel szolgálataiban érdemessé kell magát tennie arra, hogy Isten kegyelemmel nézzen reá. — Jézus szemében Isten csöppet sem volt kevésbé szent. Ha valaki meglátta Isten felmérhetetlen, tiszta szentségét, az az Ö tekintete volt. De Jézus nem azt hirdette, hogy nekünk mindent meg kell cselekednünk, hogy önmagunkra tudjuk teríteni az igazság köntösét. Jól ismeritek velem együtt Jézusnak azt a tanítását, amelyikben az aggodalmaskodó embernek mondotta el ezt a szabadító evangéliumot «Nézzétek a mező liliomát és az ég madarát .. . .» Jézus tudta azt, hogy az élet szépségének lehet és szabad belülről örülni és szebbnek tartotta Jézus azt az emberi életet, amely belülről kivirágoztatja a maga kelyhét és odamutatja Istennek, hogy reáharmatoztassa szeretetének minden napsugarát. Keresztelő János komolysága aszkétává tette az embert, Jézus komolysága gyermekké. Isten gyermekévé. Mind az útegyengető Keresztelő János, mind a beteljesítő Isten országának Királya komolyságáért halállal fizetett. Egyik változata sem kellett a világnak. Érdekes volt Keresztelő János prófétálása ott a Jordán partján. Ezer és ezer számra zarándokoltak hozzá az emberek és jól esett nekik, hogy valaki megveri őket bűneikért. Amikor a próféta szavában felcsendült az, hogy Isten előtt — akinek szentségét felismerte — meg kell állni az embernek, akkor többé nem kellett a próféta. Ha Heródes mámoros éjszakán le nem fejezteti, bizonyos, hogy az a pusztába vándorló tömeg kövezi halálra. Az Isten szószólója könnyen jut életében arra a sorsra, hogy komoly szaváért és életfelfogásáért meg kell halnia. A szeretet komolyságát hirdető Jézusnak ugyanez lett a sorsa. Olyan szívesen vették, mikor a feltárt ajtón belépett az otthonokba és megtelepedett a családi körben. Úgy tetszett nekik ez az új hang, melyet Ö hozott. De amikor az Isten mindeneket átkaroló szeretetéről beszélt, amikor komollyá kezdett válni a hallgatóság fülében az a szó, melyet Jézus hozott megbocsátásról, emberszeretetről, egymással való békességről és Istennek engedelmeskedő akaratról, terhessé vált az Isten országa Királyának az üzenete is. És Pilátusnak a tömeg kívánsága alapján kellett kimondani a halálos ítéletet a szeretet komolysága felett is. Az Isten Gyermekét ölte meg. Jézus az emberek lelkét egy hasonlatban példázta «Mihez hasonlítsam ezt a nemzedéket?» — A játék komolyságáról elfeledkezett gyermekekhez hasonlította azt a nemzetséget. Különben a gyermekjáték roppant komoly valami, csak amikor egyezkedni kezdenek egymással a játszó gyermekek, akkor fordul visszájára a játék. Az ő koráról hasonlata igaz volt. És a mienkről? Én úgy félek édes testvéreim, hogy valahányszor Isten kegyelme megajándékoz bennünket új ádventtel és elénk állítja karácsony komoly akaratát bűnbánat követelésében — hogy sírjunk magunk felett — akkor nekünk mulatozó kedvünk támad. És úgy félek, hogy amikor Jézus jön és Isten szeretete számára akarja megnyerni a mi lelkünket, akkor egyszerre sírhatnékunk támad. Úgy félek, hogy a ma nemzetsége nem különbözik az első ádventben élt nemzetségtől. Most újra ádventet ajándékozott nekünk az Isten. Ádventi időben Keresztelő János szavával szól hozzánk, a bűnbánat komolyságát várja tőlünk és akaratunkat szólítja, hogy azt az Ő országának szolgálatába állítsuk. Eljön az egymás után elszaladó napokkal, gyorsan jön karácsony ünnepe, amikor Isten a szeretet komolyságára szólít fel bennünket és atyai szerelmének a csókjával életre akar kelteni bennünket, az Ö gyermekeit. Testvéreim, én úgy szeretnék könyör-6
