Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
Kétnyelvű vallomás A rajnavidéki magyar protestáns lelkész beiktatása illő szitkokkal illetik, s mindezért még hálásnak is kell lennie, hiszen enélkül talán itt ragadna a dóm oldalában groteszk, oda nem illő szobornak. így azonban végre felriad, futva érkezik a buszmegállóhoz, ahol az orra előtt indul el az emberekkel tömött, nagy batár; most már ő is legszívesebben szitkozódnék, várakozás közben dühösen hátat fordít a dómnak s hiába próbálja azzal vigasztalni magát, hogy most már úgyis mindegy. .. . A KARTHAUSI REND egykori templomának előterében az egyházfi szemrehányó pillantással illeti a késői érkezőt; német ember, bizonyára nem tudja elképzelni, hogy késhet el valaki valahonnan s bizonyára igaza van. A templom maga — ez az első meglepetés — tele van emberekkel, néhányan megróvón hátrafordulnak — a kőkockákon nem lehet hangtalanul közlekedni —, de aztán az, ami elől történik, újra igénybeveszi a figyelmet s a jövevény megnyugszik: nem késett el nagyon, még tanúja lehet annak, hogyan tarisznyázzák fel a lelkésztársak Glatz Józsefet, a Rajnavidék új evangélikus lelkészét az ige útravalójával; magyarul és németül váltakozva szól az ige, amint a lelkészek koszorújából egyik taláros alak a másik után kilép s kezét az új lelkész fejére helyezi. S két nyelven szól az ige a szószékre lépő Glatz József ajkáról is. ........... HOGY MINDEN NYELV VALLJA: Jézus Krisztus Úr, az Istennek, az Atyának dicsőségére .... Und alle Zungen bekennen sollen .... A magyar «nyelv» szó kettős értelmével éppen ebben az esetben többet mond s talán jobban megközelíti a lényeget, mint a német «Zunge», amelyből hiányzik a «nyelv» szónak éppen a hontalanok számára fontosabb értelme. Hisz kétségtelen, hogy itt, a templomban mindenki inkább a «Sprache »-ra gondol s nem a «Zunge» -A beiktatás. Bevonulás a templomba. A jámbor halandó, kit sorsa még nem áldott s vert meg gépkocsival, s így kénytelen a maradi vasutat igénybe venni, hogy elérje Köln városát, már útközben felteszi magában, hogy a pályaudvart elhagyván, mereven földre szegzett szemmel megy majd a 33-as autóbuszig; idegesen nézi óráját: ha siet, még talán éppen odaér a megadott időben. De hiába minden jószándék: az állomás épületéből kilépő tekintetét magához vonzza, rabul ejti s ellenállhatatlan erővel a magasba ragadja a gótikus dóm fölfelé törő vonalainak hatalma; ájultan siklik felfelé a szem oszlopok, ivek, ablakok sokaságán, míg szédülten megpihen a tornyok csúcsán, amelyeken mint fakult, régi zászló libeg a felhőtlenül is fátyolos őszi ég. A bámészkodót majd eltapossák, tülkölő autók elé lökik, a vasárnaphoz nem re a «nyelv» szó hallatán. Mert bár bizonyos, hogy tiszta szívvel kívánjuk, hogy minden nyelv (Zunge) által s minden nyelven (Sprache) hirdettessék Jézus Krisztus neve az Atyaisten dicsőségére, de több mint kétszáz ember jelenléte ebben a templomban bizonyítja, hogy íme nem egészen mindegy nekünk, Rajnavidéken élő magyaroknak, hogy milyen nyelven szól hozzánk az ige. Nem, mintha nem értenénk meg németül, de nagy örömünk és csendes büszkeségünk, hogy magyarul is hallhatjuk, hogy van nyelv (Zunge), amely a mi nyelvünkön (Sprache) hirdeti a szószékről, hogy Jézus Krisztus Űr az Atyaistennek dicsőségére. A MÁSODIK MEGLEPETÉS az istentiszteletet követő közgyűlés. Nemcsak azért, mert a templom közvetlen közelében a gyülekezet rendelkezésére bocsátott terem kicsinek bizonyul — sokaknak csak állóhely jut —, hanem azért is, mert háromnegyed óra alatt lepereg. Pedig sokan beszélnek, de mindenki igyekszik kevés szóval sokat mondani. Stöver egyházfőtanácsos a lelkész beiktatását a házasságkötéshez hasonlítja s aztán halmozódnak az asztalon az ajándékok a vőlegény — az új lelkész — és a menyasszony — a gyülekezet — számára. Könyvek — teológiai müvek •— a vőlegénynek, egy jelentéktelen külsejű boríték a menyaszszonynak: a rajnavidéki és westfáliai német evangéliumi egyházak pénzadománya az új kápolna további szépítésére. Köszöntő Szolgálatod Isten szolgálata. A neki való szolgálat azonban csak embertársaink szolgálatában lehetséges. A lelkészi szolgálat apostoli szolgálat, annak teljes kiterjedésében és egész mélységében. A lelkész hirdeti az evangéliumot, tanítja, inti és feddi a gyülekezetét; a szentségek által azt a Krisztussal való élő közösségbe vonja. A lelkész magáraveszi a gyülekezet minden gondját, az egyes tagok örömét és bánatát. Hordozza bűneik és betegségeik terhét, de vigasztalja is őket az Úr megbocsátó, halálból is életre támasztó kegyelmével. Ez adja meg a lelkészi szolgálat mélységesen igaz értelmét. Legyen erős hited, mindig lásd, hogy «kiszámíthatatlan, milyen átalakító erőket sugároz szét a maga környezetében néhány ember is, akiben valósággá lett a mennyek országa» (Victor János). Tudd meggyőződéssel hirdetni, hogy a Krisztus szeretetében hinni és az önfeláldozó szeretetet gyakorolni a boldog élet titka. Ha munkád fáradságos, gondolj arra, hogy ez a szolgálat és ebben a szolgálatban nem vagy egyedül. (Részlet Veöreös László felügyelő Glatz József beiktatása alkalmából mondott üdvözlő beszédéből.) 4
