Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
mimé Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmpla, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótscb Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Gondolkodj a kezeddel! Néhány francia filozófus beszél arról, hogy gondolkodjunk a kezünkkel. Szerintük a filozófia nem abból áll, hogy elvont fogalmakat alkotunk, elemzünk, formálunk. A gondolkodásban az egész embernek részt kell vennie; az kézzelfogható munka az életproblémákkal, ahol e munkát nemcsak a gondolat, hanem a cselekvés is meghatározza. Itt nincs többé szakadék elmélet és gyakorlat, agy és lélek között, a között, ami van és aminek lennie kellene. Itt az egész ember megy az igazság elébe. Hasonlóképp beszélhetünk a kezekkel való hitről is, mely engedelmesség az emberi társas élet hétköznapi földi valóságában. A hit nem elégedhet meg azzal, hogy benső valóság, — a tisztátalan külső pedig csak menjen tovább a maga összevisszaságában. A hit nem lehet maga körül forgó kerék, mely a világnak semmi hasznára sincs. Luther a «Keresztyén ember szabadságáról» című írásában mondja, hogy a keresztyén «a felebarát Krisztusává legyen.» Ez azt jelenti: aki a hitben mindent ajándékba kapott és életét minden nap újra kapja bocsánatosán, tisztán — mindezt pedig csak irgalmasságból és kegyelemből —, az maga is hálából hasonló ajándékkal megy felebarátjához •— bárki legyen az —, segíti, szolgálja őt, felemeli és nem ítéli. Luther egyébként is hangsúlyozta a hit és szeretet eme benső kapcsolatát. Hitem Istenhez köt, szeretetem a felebaráthoz. E kettő pedig elválaszthatatlanul összetartozik. A hit nem a felebaráti szeretet cselekedeteibe!/ él, de azokba« mint életelemében. Ezek nélkül egyáltalán nincs hit. Ebben a hitben út nyílik a világba, melybe helyeztettünk, hogy ott éljünk. Ebben a hitben küldetés van! Skydsgaard. kimutatására szolgált, hanem arra, hogy költészetében, írásaiban a volt építész és a mai költő-író kölcsönhatását illusztrálja. Határ Győző verseinek, írásainak biztos pillérei vannak, — statikája van. Töb— Az ausztriai magyar protestánsok csendesnapja — Az őriszigeti magyarnyelvű evangélikus egyházközség, az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatával karöltve, 1965. szeptember 26- án öriszigeten rendezte meg a 9. Burgenlandi Magyar Protestáns Csendesnapot. Az idei találkozón — emlékezve az előző, «népünnepély» jellegű alkalmakra (örisziget, 1957 — 450 személy; Felsőőr, 1958 — 1300 résztvevő) — kevesebben, 150-en vettek részt, helyiek és ausztriai «szórvány» magyarok fele-felerészben. Az utóbbiak Bécsből, Grazból, Salzburgból, Ternitzből és a szomszédos burgenlandi falvakból jöttek. Magyarországi turisták is «képviseltették» magukat. Aligha lehet annál rosszabb bizonyítványt kiállítani aránylag ritka, néha még a kirándulás bélyegét is magánviselő alkalomról, mint amikor valaki arról megtérve azt csupán «jó»-nak, «szép»-nek, vagy «érdekes»-nek jellemzi; de a jelzőkön kívül nincsmás szava. Nem hinném, hogy az idei őriszigeti találkozónak ilyen dicséret-megalázással kelljen megküzdenie. Tematikus csendesnap volt. Sok felvetett, de megválaszolatlan kérdés maradt utána. A kritikai hang a «Reménység igehirdetői és lelkigondozói szolgálatunkban» címet viselő csendesnapon a lelkigondozás mai kérdéseinek megbeszéléseinél szólalt meg. Első hallásra úgy tűnt: az egyház csődje, ha az előadó-felszólaló lelkészek nincsenek egy véleményen. Vagy talán éppen ezért lett eleven a vita és alakultak bek között a politikai börtönöket megjárt ember szabadságvágyát osztotta meg velünk ezen az estén. Szívből hálásak vagyunk előadóinknak a közel kétórás programért. Amit mondtak, nagyszerűen beillett abba a keretbe, amelyet az egyház adott. A későbbiekben, talán nem egészen ebben a formában, folytatni szeretnénk alkalmainkat. Ezek az esték az évi evangéliumi konferenciák helyi változatai kívánnak lenni, — fórumai annak a nyílt dialógusnak, amelyben külföldön — közelebbről Európában — a különböző felekezetű egyházak, szellemi csoportosulások szinte kivétel nélkül mind résztvesznek. Mindezt azzal a nyíltsággal és őszinteséggel kívánjuk tenni, amelybe belenőtték magukat évi nagy húsvéti alkalmaink. Gazdagok vagyunk? — Szegényen is! Pátkai Róbert. csoportok a megbeszélés végén a Templom-téren?! • A lelkigondozás mai kérdéseit három bevezető referátum vetette fel. 1) A középiskolában — fiatalok között, 2) Falusi gyülekezetben — favágók között és 3) Kisvárosi gyülekezetben — munkások között. Amíg az ifjúsági munkában és a hitoktatásban helyénvaló egy korszerűen alkalmazott tekintély-elv igénye, addig gyülekezeteinkben ma már alig lehet vele eredményesen Ielkigondozói szolgálatot végezni. Lelkészek önvallomása és igehallgatók kritikája alkalmanként jól találkozott egymással. «Olykor-olykor keveset, avagy alig mond valamit a mai igehirdetés» — ígymond az igehallgató. «A lelkigondozás a lelkész legnehezebb feladata. Nemcsak a kezdő lelkészek esetében. A nehézséget és a bátortalanság okát abban látom, hogy a lelkészek közül sokan maguk sem lelkigondozottak. Lelkigondozók lelkigondozására lenne szükség» — gondolja a fiatal gyülekezeti lelkész. A biztos, avagy kész megoldásoknak tűnő elgondolások ritkán vállalják a mai igehirdetői és lelkigondozói szolgálat vajúdását; az egyház mai szolgálatát! Ez nemcsak a szó értelmében vett igehirdetők és lelkigondozók gondja. A csendesnap nem «az egyház», vagy a «lelkészek», hanem a szolgálat kérdéseit vetette bonckés alá. Az igehirdetés és a lelkigondozás pedig nem csupán a lelkészek előjoga. • Nem először jártunk öriszigeten, de most figyeltünk fel elsőízben a helyi gyülekezet presbitereinek aktív, kezdeményező munkájára. Különösen is kifejezésre jutott ez a gyülekezet új kurátorának beköszöntőjében. Az ausztriai magyarnyelvű szolgálat egységes és közös végzésére hívta fel a figyelmet. Testvéri kéznyújtás volt minden szava, «igen»-nel kellett rá felelni. Köszönjük. Jó szolgálatot tett; nemcsak a gyülekezetnek, de az egész községnek. • A csendesnap igehirdetői szolgálatait Weiler Henrik knittelfeldi és Galavics Sándor nasswaldi lelkészek látták el. A megnyitó alkalom a szolgálatba állító Krisztusra utalt, míg a záróáhítat a jövendőbe vetett reménységről szólt. A találkozó mottóját — Illyés Gyula egyik epigrammája után — a következőkben fogalmazták meg: Ma nem az a kérdés «honnan jössz», hanem, «ecsém: hova mész!» Sz. I. 3 Reménység a i.
