Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-04-01 / 3-4. szám
A böjti idő költője Izland népe és egyháza tavaly ünnepelte a szigetország legnagyobb költője, Hallgrimur Pétursson, születésének 350. évfordulóját. Izlandi történetírók szerint nemcsak népének legnagyobb költője, de egyáltalában neki köszönhető, hogy az izlandi nép mind a mai napig önálló népnek tudja magát s nem olvadt fel a rokon dán népben a több évszázados Dániához való tartozás alatt. Pétursson elsősorban vallásos költő volt. Többszáz oldal terjedelmű «Passiói enekek» c. költemény-ciklusa ma is oly ismert és kedvelt, hogy abból a böjti idő minden napján felolvasnak egyet az izlandi rádióban. Egy temetési éneke pedig annyira közkincsnek tekinthető, hogy azt mondják, évszázadok óta egy izlandit sem temettek el a nélkül, hogy a sírnál fel ne hangzott volna Pétursson éneke. A passiói énekeknek megvan a teljes magyar fordítása kéziratban. Megjelenésével azonban aligha lehet számolni, így csak szemelvényekből ismerheti meg a magyar olvasó a szigetország nagy költőjét. Pétursson stílusa különös keveréke az epikai beszámolónak, a gyakorlati keresztyén kommentárnak és a hit csendes Krisztus-imádatának. Gyakran megesik, hogy a bibliai történet elbeszélését egészen hétköznapi keresztyén tanácsok adásával szakítja félbe, így pl. mikor Jézusnak az Olajfák hegyére indulásáról énekel s hirtelen így fordul az olvasóhoz és önmagához: Szokását szent Megváltódnak Tartanod kell r mindig óvjad. Otthonodat sose hagyd el, Csak imádkozó lélekkel. (1. ének) A szent történet egyes fordulatainak tanulságát gyakran rímbe szedett hit- és erkölcstanként adja tovább olvasóinak, így Péter tagadásához és bűnbánatához ezt a tanácsot fűzi: Tanidd meg Pétertől Az ő nagy kárán, Szabadtdj terhedtől Bűnhánat árán. (12. ének) De elsősorban a kegyes lélek fohászkodása és sóhajtása szakítja félbe az evan-Május 23- Húsvét utáni 3. vasárnap Heti ige: Zsolt. 66, 20. — Napi igék: Máté 6, 5-13. — Zsoltár 66, 16-20. Márk 1, 35-39- — Jónás 4. Kolossé 4, 2-6. — Habakuk 1. 1. Tim. 2, 1-8. — Habakuk 2, 1-4. Csel. 1, 1-11. — Zsoltár 47. Kolossé 3, 1-4. — Habakuk 3. Lukács 18, 1-8. — Joel 1, 1-15. géliumi történetet Pétursson passiói énekeiben. Minden kis mozzanatot megfigyel, minden vonáshoz van kommentárja. Mikor Jézust elfogják a kertben, így sóhajt fel: Míg téged elhurcoltak Én szabaddá lettem. Rád bilincseket raktak Én megmenekedtem. Téged, Uram, szerelmed Vezetett rabságba, Engem örök kegyelmed Mentett szabadságra. (6. enek) Pilátus ítéleténél hosszan elmélkedik arról, milyen elvetendő, hogy egy bíró földi császárok kegyét keresi a helyett, hogy igazságos ítéletet adna, s ezzel zárja be elmélkedését: Jézusom — fájdalom — téged Itt a földön elítéltek. Add meg, hogy köztünk a bírák Dicsőségedet szolgálják. Mosd meg kezünket, szívünket, Őrizd meg tiszta hitünket, Minket és kicsinyeinket Áldjon meg kiontott véred. (28. ének) Mikor pedig Jézust /fivezetik a törvényházból és, palástban, töviskoronával, megmutatják a népnek: «Ecce homo» — akkor a felé a nap felé fordul a költő tekintete, amikor a hívőt Krisztus bevezeti a mennybe: Dicsőség koronáját Fejemre készíti, Az Igazság palástját Majd reám terítit. Poromat fölkelti, Megdicsőült testemet És üdvözült lelkemet A mennybe vezeti. Fölzeng angyalok ajkán: Lássátok az embert! Ki földi vándorútján Oly sokat szenvedett, Kit az élet megvert, De Isten Bárányáért, Piros vér je árjáért Most győzedelmet nyert! (25. ének) A magyar fordítás híven követi Pétursson félig elbeszélő, félig elmélkedő stílusát, közeledve Pétursson magyar kortársainak, az istenes énekek költőinek stílusához. A passiói énekekben nemcsak egy bölcs és iskolázott költő elmélkedik és tart hittanórát, hanem egy olyan ember is énekel, aki tapasztalatból is ismeri a szenvedést és a lélek gyötrelmeit. Már 14 éves korában elkerült otthonról Pétursson, s Koppenhágában (talán A. D. Thomas (India): Péter megtagadja Mesterét. Németorságban is) sokat nélkülözött mint kovácsinas. Egy későbbi izlandi püspök, Brynjólfur Sveinsson, koppenhágai tartózkodása alatt utóbb pártfogásába vette ugyan, de mikor végre hazakerült Izlandba, továbbra is szűkösen, nehéz anyagi körülmények között élt, egy szegényes parókián. Megkapta a korában még Európában is ismert bélpoklosságot (leprát). Egy alkalommal parókiája porig leégett. Egy kedves kisleányának korai halála pedig gyásszal is borította be otthonát. Életrajzírói szerint azonban épen ennek a kis leánynak az elvesztése «hangolta úgy szívének húrjait, hogy belőle az izlandi költészet legszebb gyöngyszemei születtek.» Mondják, hogy Izland szigetén a legelterjedtebb könyv a Biblia mellett Pétursson passiói énekeinek gyűjteménye. De szakértők szerint költészete a világ vallásos irodalmában is megállja helyét, —- amit az is bizonyít, hogy passiói énekei egy sereg nyelvre, többek között kínaira is, le vannak fordítva. Azt is mondják, hogy tulajdonképen Pétursson volt az, aki megszilárdította a reformátori keresztyénséget, sőt talán magát a keresztyénséget egyáltalában, Izlandban. A misszió munkája felszínes volt, a reformációt királyi rendelet hozta be, s még a XVII. század elején is voltak pogányos vonások az izlandi keresztyénségben. Csak Pétursson énekei révén jutott az evangéliumi keresztyénség az egyes hívek szívébe és a családi otthonokba. Sokan az összes passióénekeket megtanulták kívülről. Az énekek sok fordulata közmondássá vált, s nyomuk az egész izlandi irodalmon végigvonul. Monumentális emlékművének terve évek óta készen áll, az izlandi fővárosban fogják felállítani. T. 7
