Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-04-01 / 3-4. szám
„Meg van irva” 12. Vízió Krisztus egyháza jövőjéről — Igen szívesen olvasom a Bibliát. • Különösen az Újtestámentumot! De nem tudom, mit kezdjek utolsó könyvével, a Mennyei Jelenésekről írt könyvvel? A kérdés nem meglepő. Sokan felteszik. A korai keresztyénség idejétől kezdve mindmáig igen sokan húzódoznak tőle, mert igen furcsa könyvnek tartják. Luther sem nyilatkozott róla valami elismerőleg. ... — De kérdésében egy mondatot külön kell kiemelnem. Azt mondta: «... különösen az Újtestámentumot ...» olvassa szívesen. Ez így nagyon jó. Sajnos, azonban azt kell mondanom, hogy éppen e könyv megértéséhez nagyon, túlságosan kevés! U. i. az Otestámentum nélkül érthetetlen ez a könyv, amely ha szószerint keveset idéz is az OT-ból, de képei, sőt szavai, kifejezései legtöbbjének gyökere az OT-ban van. — Talán éppen ezért húzódozom ettől a könyvtől, mert annyiféleképpen értik és magyarázzák? Lehetséges. A Jelenések könyve volt minden idők, szektáinak kedvelt kincsesbányája. Buzgón, sőt azt mondhatjuk, túlbuzgón használták, — ami önmmagában még nem lett volna baj. A baj ott volt, hogy buzgóságukban elfelejtették a Szentírás többi könyvét is ugyanolyan buzgón lapozni. Márpedig egy amputált Szentírásból nem érthetjük meg Isten üzenetét. Az ilyen használati mód csak meghamisíthatja a könyv üzenetét. Az eredmény rendszerint az, hogy kiragadott versekre vagy önkényesen magyarázott szászokra alapozzák mondanivalójukat. így hivatkoznak pl. a jehovisták a 14. fejezetre és az ott s szereplő 144 ezer kiválasztotton (önkényesen és minden reális alap nélkül) önmagukat értik; így magyarázta bele Miller, az adventisták alapítója ugyancsak a 14. fejezet 3 üzenetébe azt, hogy az ítélet 1844-ben következik be (s amikor ez kimaradt, Ellen G. White aszszony gondoskodott a hiba korrigálásáról!) Igen, ebben biztosan van valami. De azt is hozzá kell tenni, hogy képeinek értelme nem hull úgy magától az ölünkbe. A képek megértését meg kell tanulnunk. Azok egyrészt tehát az OT világából valók, másrészt az ú. n. apokaliptikus irodalomból, amely a Krisztus élete körüli időben igen népszerű volt. —- De mi köze akkor a keresztyénségnek egyáltalán e könyvhöz, ha egyszer állandóan az OT-al, meg az apokaliptikus irodalommal hasonlítandó össze? Nem csak zsidók részére szolgáló könyv ez akkor? Amit az OT-ról és a korabeli irodalomról említettem, az nem vonatkozik a könyv tartalmára. Mert a Jelenések könyve, azt a biztatást közli az olvasókkal, hogy Jézus Krisztusnak és az ő népének ügye nem a távoli jövőben dől majd el, mert az már eldőlt: Jézus Krisztus, aki halott volt, íme él! Ö győzött! Nem bizonytalan kapkodás az alázatban és szelídséggel hitét megvalló keresztyén tanuk élete, hanem azon a biztos alapon áll, amelyet Krisztus halál feletti győzelme vetett meg számára! A Jelenések könyve biztató, vigasztaló könyv, amelyben igen gyakran hangzik el a mondat: ne félj! — Ha ez így van, akkor miért van tele csaknem az utolsó fejezetéig veszedelemmel, háborúkkal, hívők pusztításával, kínokkal és járványokkal? Azért mert a könyv a legrealistábbak közé tartozik. Nem úgy akar biztatni és megnyugtatni, ahogy azt ma divatos tenni, hogy t. i. elhallgatná a veszélyeket vagy úgy tenne, mintha azok nem lennének! Hanem azt illusztrálja, amit egyszer Pál apostol így mondott: «Nagy szorongattatások árán kell nekünk az Isten országába bejutnunk» (Csel 14, 22.). A Jelenések könyve a történelmet tartja szem előtt és próbálja megmagyarázni. Nem fest ragyogó jövőt, sőt elmondja, hogy a totalitáris, Isten ellen törő hatalom mindig nagyobb lesz a történelem folyamán, mint a Krisztus tanúinak serege. Sőt: olyan nagy lesz az ellentét, mint amilyen a szörnyek és a megölt két tanú között van a könyvben. De ugyanakkor nem hagy kétséget a felől sem, hogy mégis ezek a tanuk azok, akiknek bizonyságtevő szenvedésén, tűrésén és szelídlelkűségén át jut el a történelem igazi céljához: a meghalt és feltámadott Krisztusban megkezdett isteni győzelem végső beteljesedéséhez.-—- De legyünk konkrétebbek! Mit jelentenek a két fenevad, Babylon és az ezeréves birodalom képei? Minden idők szektáinak tévedése az volt, hogy ezeket a hatalmakat azonnal azonosítani akarták valami jelenkori intézménnyel. Vagy kikiáltották, hogy a nagy Babylon az Egyház vagy, hogy az ezeréves birodalom éppen bizonyos közösségek működésével érkezett el a földre. A Jelenések könyve nem enged meg ilyen azonosítást. Ugyanakkor azokat a, — hogy úgy mondjam — elvi jelentőségű kijelentésket teszi, amelyek alapján lehetetlen nem történeti képződményekre gondolni! Hadd mutassam ezt be egy példán! A pergamumi gyülekezetnek szóló levélben Jézus együttérzően írja: «Tudom, hol lakói, ahol a Sátán királyi széke van . .. .» •— Nincs okunk arra, hogy ezt a kijelentést a város fölé, 300 méternyire emelkedő Zeus- oltárral azonosítsuk. Ugyanakkor viszont tudjuk, hogy a helyi gyülekezetnek milyen sátáni szimbólumot jelentett ez a pogány kultikus hely! Visszatérve mostmár a képekre, azt kell mondjuk: a fenevad, majd később Babilon képe nem jelent különbséget. Mindkét kép azt jelzi, hogy ahogyan az Isten terve valósul, úgy vele párhusamosan nő annak ellenképe: az önmagát politikailag és általában szellemileg önállósítáni és főleg Istentől elszakítani akaró világé! Minden Istentől független erőt az állatiasság, a a totalitás, a kegyetlenség, s főleg a Krisztus ügyére törés jellemez! Ezt ábrázolja a 12. fej. sárkánya, a 13. fej. tengerből kijövő fenavada, s mindkettőnek propagandistájaként a földből feljövő vadállat. Az ezeresztendős birodalom ezer esztendejét nem lehet szószerint, a mai 365 napos evünk értelmében venni. Figyelmes olvasásnál pedig láthatjuk, hogy a látnok az utolsó ítélet előtti nagy szélcsendet akarta ábrázolni. Mert az «ézer év» elteltével utolsó rohamra indulnak a sátáni erők, de ugyanakkor az isteni Ítéleten át eredeti céljához ér el a teremtés (21. fej.), a gyülekezet (21, 9kk.), és az Isten szolgálata (22. fej.). — Mint Péter második levelében is az 1000 esztendő említése azt jelenti, hogy az «Ur napja» biztosan eljön, úgy itt sem jelent naptárilag kiszámítható időt. Ezt különben a számtalan eddigi próbálkozás csődje is mutatja, amellyel századok óta kisérleteztek. — Még egy utolsó kérdés: ha ez ilyen fontos könyv, akkor miért nem használjuk buzgóbban, mért engedjük ezt át egyes közösségeknek? Sajnos a kérdés helyes! A keresztyén egyház sokáig nem méltatta nagy figyelemre a könyvet. De amióta mai történelmünket is próbáljuk belőle megérteni, kétségkívül vígasztalás és áldás forrása lett a könyv üzenete. A- zóta komolyabban hiszünk a meghalt és feltámadt Úr Jézus Krisztus ígéretének: Bizony eljövök hamar! — s azóta megtanultuk, hogy bízvást kell és szabad Öt hívnunk: «Bizony, jöjj el Uram Jézus!» Gémes István — De ennek a félremagyarázásnak nem maga a könyv-e az oka? Honnan tudhatja az ember, hogy homályos és néha félelmetes képei mit jelentenek? Áldott húsvéti ünnepeket kíván A SZERKESZTŐSÉG 8
