Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-09-01 / 8. szám
/UAS", Outsit /Ji OtA'ir&j l &ryi tA f|S. fbfhcvftftyH-v KÜLFÖLDÖN ÉLÓ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA í)lc ^ nrk-j' Vili. évf. 8. szám. Megjelenik havonként 1964. szeptember Jubileumok üzenete A jubileumok nemcsak időmutatók az egyházak életében, hanem Istennek nevelő, tanító eszközei is. Mi szeretünk jubileumokat tartani embereket ünnepelni, de legtöbbször elfelejtiik kihámozni az emlékezés világánál, hogy mit is üzennek nekünk a jubileumok Most ezzel a célzattal emlékezünk két jubileumról. Négyszáz éve halt meg Kálvin János, akit épúgy mint Luthert, apja a jogi pályára akart kényszeríteni. Isten azonban mindkettőből reformátort faragott, az Ö országa javára, az Ige vésőjével. Kálvin 1528 körül ismerte meg (egy Luthert követő barátja útján) Luther tanítását, s igy lett reformátor. Élettörténetéből tudjuk, hogy szigorú erkölcsi felfogásával szembekerült korának erkölcsi korlátokat nem tűrő felfogásával s így hamar szembekerült a genfi társadalommal és a városi tanáccsal is. Ennek az lett a következménye hogy Kálvint, két más lelkésztársával együtt, kiutasították. De 3 év múlva Isten rendelése szerint visszakerült és hajlíthatatlan erkölcsi íteéletével keményen sújtott le a bűnösökre. Genfben szigorú egyházi fegyelmet léptetett életbe s annak végrehajtó eszközévé a presbitériumot tette. Ma csak találgathatjuk, mi történt volna, ha a két nagy reformátor, Kálvin és Luther, személyesen találkozhattak volna. Kálvin nagy tisztelője volt Luthernek, amit egyik leveléből is könnyű megérteni: Ha csak hozzád repülhetnek, csak egynéhány órára is, hogy jelenlétedet élvezhessem! Szívemből kívánom, hogy sok mindenről kicserélhetnek gondolatinkat. Isten áldjon, nagyrabecsült testvér, Krisztus kiváló szolgája, általam pedig mindig tiszteletben tartatt atya. Lutherről pedig azt jegyezte fel egy kortársa, hogy Kálvin egy könyvéről, gyors átlapozás után,, így nyilatkozott: «Erre a tanult és kegyes emberre nyugodtan rá lehetne bízni az úrvacsorái tanítás egész vitás kérdését». De a két reformátor nem találkozhatott, s a mai teológusokra marad a feladat, hogy a reformátori örökséget híven őrizzék meg. Mi azonban Kálvin jubileumának mai üzenete? Elsősorban az, hogy gyülekezeteinknek legnagyobb baja nem az anyagi feltételek hiánya, hanem az önfegyelem hiánya és az egyházi fegyelem hiánya. Hitvallási irataink kevés anyagot tartalmaznak az egyházi fegyelemre nézve. De az első keresztyéen gyülekezetekben rendszeres egyházi fegyelmezés volt, amint erről sok igehely is tanúskodik. Láthatjuk ezt Anániás és Szafira történetéből (Ap. Csel. 5, 1—11), Pálnak a korinthusi gyülekezethez intézett leveleiből (I. Kor. 6, 1—11. és 5, 9—13, II. Kor. 13) és más helyekből (Ap. Csel. 15, 28—29, Jelenések könyve 22, 15 stb.). Az egyházi fegyelem idővel meglazult s végül elsorvadt. Oka volt ennek az egyház elvilágiasodása, az egyház fogalmának kiüresedése és a sok emberi gyarlóság, amelyek megfosztották a vezetőket az ítélkezés erköli jogától. De kényelem, óvatosság és gyávaság nem lehetnek az egyházi fegyelem akadályozói. A másik jubileum a «foglyok angyala», W rede Matild, születésének százéves évfordulója, melyet nemcsak hazájában Finnországban ünnepelnek meg, hanem a világ többi evangélikus egyházaiban is. Wrede Matild nem volt több mint húsz éves, amikor hivatalos engedély alapján látogatni kezdte hazája nagy börtöneit. Minden idejét és erejét erre a munkára szentelte. A börtönök kápolnáiban áhítatot tartott a raboknak, de mindenekelőtt egyéni beszélgteské során találta meg az utat a legemegrögözöt tebb gonosztevők szívéhez is. Mikor 1928 karácsony napján meghalt, börtönben levő és kiszabadult foglyok ezrei — köztük nem kis számú politikai fogoly — gyászolta a «foglyok angyalát». Munkájával Wrede Matild a diakoniszszák szolgálatához hasonló, keresztyén szeretetből fakadó munkát végzett. Hogy egy diakonissza milyen csodálatos eredményeket tud elérni a lelki munkában, azt szegedi gyülekezetünk diakonisszá jának az ottani rabok közötti munkája mutalja. Diakonisszánk Svegeden nemcsak nemcsak a klinikákat, kórházakat, otthoni betegeket látogatta, nemcsak napközi otthont tartott fenn szegény gyermekek részére, nemcsak az öregeket, özvegye-ket-árvákat gondzta, hanem szorgalmasan látogatta a Csillagbörtönnek, törvénysaéki fogháznak női rabjait és itt mutatta fel a szeretet lelkének éz az evangéliumnak legcsodálatosabb és legáldottabb eredményeit. E sorok Írója bizonyságot tehet arról, hogy Magyarországon ott volt a legvirágzóbb egyházi élet, ahol diakoniszszáink dolgoztak. Külföldi gyülekezeteink életében sajnálattal nélkülözzük diakonisszáink munkáját. De boldog lehet minden egyház, amely egy diaknisszát be tud állítani a gyülekezeti munkába! Wrede Matild jubileuma a diakonisszák áldott munkájára hívja fel figyelmünket. (ea-t)
