Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-07-01 / 6-7. szám
KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA VIII. évf. 6•—7. szám. Megjelenik havonként 1964■ július—augusztus. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia Az alábbiakban a slagelsei ifjúsági konferencia egyik vitatémájához szól hozzá három résztvevő. A kérdés időszerűsége talán az «Utitárs» olvasóit is megszólalásra ösztönzi. «Evangéliumi» konferencia? Zsibongás, kacagás, értékes előadások, csoportos beszélgetések, esti áhitatok, hideg szél és sm0rebr0d — Dánia, Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia Slagelseben. Minden konferencia után tudásban és ismeretben meggazdagodva térünk haza. Itt találkozunk újra azokkal, akiket évekkel ezelőtt valamelyik más országban tartott konferencián ismertünk meg. Olyan jó érzés a nagyvilágban magyar nótát énekelni, egész héten át csak magyar szót hallani és közösen elmélyedni az esti áhitatok csendjében. Úgy érzem, minden évben újra örülhetünk ezeknek a konferenciáknak, de szerintem valami mégis hiányzik, vagy legalábbis nem domborodik ki eléggé: «E- vangéliumi Ifjúsági Konferencia.» Van-e tartalma ennek a megjelölésnek? Valóban az evangélium áll-e a középpontban? Vajon nem lett-e másodlagos kérdés az evangélium az «Evangéliumi Ifjúsági Konferencián» ? És ezen a ponton ott áll vezetőink, lelkészeink, sőt a saját felelősségünk is. Erre a konferenciára olyan fiatalok is jönnek, akik Krisztust keresik, akik életük nagy kérdésére: «hogyan jutókéi Istenhez?» — szeretnének választ kapni. Vállaljuk-e a felelősséget azért, hogy ezek az emberek válasz nélkül térjenek vissza a mindennapi életbe5 — «Mindannak okáért ragadjátok meg az alkalmat. . . . » Megteszszük-e azt, amire ez az ige szólít fel bennünket? Szemünk előtt lebeg-e a mondat, hogy: «Egy a szükséges dolog?» Vajon nem vagyunk-e mi magunk is oly bizonytalanok, hogy ezáltal képtelenek vagyunk másokat Istenhez vezetni? Vajon könyörgünk-e napról-napra Isten erejéért, hogy Ö világosítsa meg értelmünket? S vajon mit szól környezetünk a keresztyének bizonytalanságának láttán? Nekem az volt az érzésem, hogy sokszor foglalkoztunk olyan kérdésekkel, amelyekhez még nem vagyunk elég érettek. Ezalatt legtöbbször a bibliakörök munkáját értem. Szerintem éppen ez az az alkalom, amikor leginkább lehetne olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyek életünk értelmét és üdvösségünk célját szolyálják. A bibliakörök munkája az Istennel való kapcsolat felvevése és elmélyítése kell, hogy legyen, nempedig az egyház világiasságának, vagy az egyház korszerűségének a megvitatása. Ez előadások vagy csoportmegbeszélések témája. Igen, valóban sok feladat vár még megoldásra s remélem, hogy útközben rátalálunk arra az útra, amelyen együttesen járnunk kell és ezen az úton nemcsak egymással, de Krisztussal is találkozunk. Zabolai-Csekme Éva (Bécs) «Magyar^ konferencia? Az ezévi — ötödik — ifjúsági konferencián Slagelseben, az ifjúsági parlamenti vitában felvetődött a kérdés: mit akarunk, mi a célunk az ifjúsági konferenciákkal? Nem világiasodott-e el túlságosan a konferencia? Egyes hozzászólók kifogásolták a sok «világi» előadást s szerintük az egyházi hang bizonytalan. Véleményen szerint a kérdés az, hogy az egyháznak feladata-e a tanítás, és ha igen, minek a tanítása? Csak a Biblia tanítása, hirdetése, olvasása, vagy ezen túlmenően foglaljon-e állást etikai, filozófiai s korunk időszerű kérdéseiben is? Szerintem az utóbbi is feladata. Hogy és hol juttassa kifejezésre állásfoglalását? A hivatalos egyházi vezetőkön keresztül, vagy hívein keresztül, azok mindennapi munkájában? Erre már nehezebb felelni: talán mind a kettőn keresztül. Ehhez azonban szükséges, hogy megismertesse az egyháztagokkal álláspontját, felfogását s hol tudja ezt a legjobban, legkönnyebben elvégezni, mint ilyen konferenciákon. Nagyon jól szolgálta ezt a kérdést az ezévi konferencia, ahol sok előadás foglalkozott az ökumenével, a dialógus kérdésével, — egyházi s annak számunkra speciális magyar vetületében. Egyik nagy problémánk, hogy olyan egyházakban, ill. gyülekezetekben élünk és dolgozunk, amelyek emigrációban vannak. Tagjai — így lelkészei is — egyik lábbal még az otthoni földön állnak, másik lábbal pedig már idegenben. És ez a kül(folyt, az 5. oldalon)
