Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-07-01 / 6-7. szám
Bécstöl Malmöi g Bécsi barátom önfeláldozó és ötletes segítsége révén résztvehettem az idei slagelsei konferencián. Brröl az útról — első útamról Európában — szól ez az írás. Konferenciai résztvevők. Amikor a kis Volkswagen-busz kifordult a Mariahilferstrasse-ra, erősen sütött a nap és a kocsiban is hamarosan meleg lett. Később egyre jobban befelhősödött és mind hidegebbre fordult az idő Észak felé vett utunkon azonban az időjárás zordonsága sem a husvétvárás örömét, sem az élmények színeit nem tudta megrontani. Most, amikor igyekszem összeszedni a legtöbbet érő eseményeket, látom csak, hogy az úti fáradtság és a mindennapi körülmények közé mennyi olyan látvány rejtőzött, amely egy szoba magányában kiteljesedve magábasűríti az időtlenség értékeit. A passaui várban végre igazi sasfészekre találtam. Hengeres tornyai úgy emelkednek a kapuk fölé, mint a vár sziklatömbje a város fölött. Ahol anedves reggelben megálltam — a fellegvár lebegő hídján —, a két folyó találkozására láthattam s maga a pillanat is annyira érintetlen volt még, hogy a távlat, a rebbenéstelen víz és a párás partok megajándékoztak egy folyam születésének látványával. Bár a Duna először Regensburgban, ebben a vizekre épült városban válik folyóvá, de Danubius-szá, istenné csak a passaui vár alatt emelkedik. Regensburgban viszont ott a dóm, amelynek homlokzatán a szertelen figurák egymást tolják az ég felé, hogy az így létrejött vaskos és tiszta csipke alatt szégyenkezve kóboroljanak a villamosok. A hatalmas méretű templom beépítettségével egyáltalán nem veszít fennségéből, hiszen jórészt egyházi épületek szegélyezik és itt még mindig tömény annak a kornak a levegője, amikor külön városok születtek Isten dicséretére. A renitenskedő reflektor jóvoltából kerültünk el arra a német parókiára, amelynek tiszta és szilárd légköre a vallásháborúk korát idézte. Éjjel érkeztünk meg és részesültünk nagyon vendégszerető fogadtatásban ebben az eldugott kis faluban, ahol a házakat vastag keresztgerendák tartják össze és a földek felett gyenge és ködös fények csíráztatják a magokat. Ilyen helyen olyan ez az emeletes épület mint egy erőd, amelyben minden szoba az elmélyedésre, a lélek csiszolására kínál alkalmat könyvespolcaival, veretes bútoraival és erre a borongó, de végtelen tájra nyíló ablakaival. Hogy ebben a rajongásban mennyi a vidék ■— véleményem szerint a legtisztább német életformát megtestesítő ■— hangulatának és mennyi a vendéglátók természetes és emelkedett emberségének az érdeme, azt nehéz eldönteni. Mégis, az utóbbi bizonyára jobban ihlette ezeket a sorokat, hiszen az elvont dolgok mindigis tisztábbak. Lübeck után kezdődött Skandiánávia és egyre vastagodó hótakaróival a tél is viszszatért. Az épitkezésímód egyszerű pontossága nagyon otthonossá tette itt a látványt, ahol sok a németül beszélő dán, s ez az érzés Dániában partraszállva még fokozódott. Az éjszakai országút mentén minden lelkiismeretességről és igényességről beszélt s ez a földműves következetességétől serkentett pontosság olyan fényjeleket küldött a sötétségbe, mint a padlásablakok meghitt ragyogásai. Nagyon közelinek éreztem magamhoz ezt a népet, amelynek kis országában ugyanolyan közel élnek egymáshoz az emberek, mint a mi falvainkban. Ez a rokonszenv még fokozódott, amikor megtudtam, hogy lehet még értelmet adni ennek a szónak: szocializmus. Ámbár ki tudja, megéri-e a társadalmi igazságosság nevében elért eredmény azt a lehiggadtságot, amelyet a kiegyensúlyozott körülmények közé került ember megszerez. Mert szép az egyenlőség, de nem hiszem, hogy kizárólag a skandináv vérmérséklet velejárója lenne a túlságos biztonságból eredő szenvtelenség. Dehát hol keressen megoldásra váró feladatot a polgár, ha az egyenlő lehetőségek megváltoztathatatlanok és nem is kifogásolhatók? Ha valaha, akkor most időszerű a kicsit változtatott mondás: míveljük belső kertjeinket. A felszín eszmeisége sohasem ránkszabott; a magunk értékeit annál is inkább ki kell dolgoznunk, hogy érezzük életünk értelmét. Koppenhága hiába milliós kikötő- és kereskedőváros, őrzi azt a földfelé igyekvő, meghittségre törő építkezési-stílust, amelyet a zord éghajlat alakított ki. A négy-ötemeletes házak, a középületek, de még a város egyetlen felhőkarcolója is gyerekes bájt rejt magában. A kikötőnegyed a maga tökéletes kereskedőházaival és pincékbebujt mulatóhelyeivel valahogy újra gyerekjátékként hat, pedig ha valahol, úgy itt annyira természetes és nem idegenforgalmi velejárója ez az életnek, hogy a dánok szolid életvitelének megfelelően igen kis szerepet tölt be a város életében. A Nemzeti Múzeum sötétárnyalatú, faragott szobrai vagy méltóságteljes, naiv bútorai már inkább elvezetnek abba a világba, amely igazán csak Skansen-ben bontakozik ki. A földmivelő életforma keménykötésű és tiszta képzeletvilága jelentkezik itt az épületekben, szélmalmokban, tűzhelyekben és ez a szemlélet jellemzi mind a mai napig a dánokat; legfeljebb csak egy kis oldottságot, egy kis bensőségességet kapott még a hajósoktól és kereskedőktől. Hogy ez mennyire így van, mutatta malmöi délutánom. Mintha az óceán túlsó partjára vitt volna át ez a másfélórás hajóút, annyira megváltozott körülöttem a légkör. Malmö háromszor kisebb mint Koppenhága — egyébként is vidéki városmégis jóval nagyvonalúbb, ha úgy tetszik, amerikaiasabb építkezés fogadja a partraszállót. Az utcán céltalanul száguldozó gépkocsikban fiuk kurjongatnak és a lányok csoportokba-verődnek egy-egy üzlet széltől védett boltíve alatt. Ezt én úgy fogalmaztam meg, hogy a kontinentális politika és a hatalmi törekvések szikárabb néppé, nemesibb alkatúvá tették a svédeket, akik ma sem tudják otthonukban energiájukat kiélni. A kérdés azonban megint az: ez lenne a szabad élet célja? És hogyan lehet a szabadságot értelmessé tenni anélkül, hogy megszüntetnénk? A válasz mindenkinek a magánügye .... A malmöi városháza déliesen érzékeny épületét körülfogták ezen az estén a fények és a templomra is jutott valami belőlük a háttérben. A hajóról azonban már csak a templom teteje lebegett a város felett, zölden megcsillanó patinájával. Tompa László (Bécs) 2 r" r "1