Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-03-01 / 2. szám
A történeti Jézus Sokan azt gondolják, hogy a legmozdulatlanabb tudomány a teológia. Míg főleg a tremészettudományok állandó mozgásban vannak és fejlődnek, addig a teológia egyhelyben topog. Ehhez a népszerű elképzeléshez az a téves felfogás adja az alapot, miszerint a teológia az «örök igazságokkal» foglalkozik, nem változhat tehát. Nem, a teológia nem topog egyhelyben! Nem mondom azt, hogy állandóan fejlődik, mert ez a kifejezés nem fejezi ki hűségesen azt, amit a teológia tesz. De történik valami a teológia berkeiben. Nem ugyan szenzációéheseknek csemege, de olyan történés, amelynek kimenetelétől élet és halál, hit vagy hietetlenség kérdése függhet. A következőkben nyomonkisérjük egy 150 év óta folyó nagy vita egyes legfontosabb állomásait. A vita következményei egyelőre beláthatatlanok. S ezt a vitát sem nézhetjük a páholybanülők kényelmes helyzetéből, mert benne nem kevesebbről, mint hit és hitetlenség, történelmi valóság és történelemhamisítás kérdéséről van szó. A vita arról folyik, hogy az a Jézus, aki Augusztusz római császár idejében, Betlehem nevű kis falucskában született, s akit Poncius Pilátus római helytartó idejében gonoszoknak kijáró keresztrefeszítéssel tettek el láb alól, lényeges-e a keresztyének hite szempontjából? Más kifejezéssel élve: az, hogy hiszek Jézus Krisztusban, annak van-e valami köze ehhez az egykor élt «történeti» Jézushoz? Innen a vita elnevezése is: a «történeti Jézus vitája». Ismerkedjünk meg vele a következőkben! 1. Hajsza a történeti jézus után. Minden bibliaolvasó tudja, hogy az Űjtestámentum Jézusról szól. Azt azonban már kevesebben szokták tudatosítani magukban, hogy ez az Újtestámentumban Konferenciai naptár A skandináviai magyar egyháztanács 1964 nyarán Borás városa közelében levő konferenciai telepén, Tángagarde-ben a következő. konferenciákat készül megrendezni: július 5-12: konferencia július 12-19: ifjúsgái hét július 1926: konferencia. Jelentkezni lehet a lelkészi hivataloknál vagy e címen: Ungerska kyrkorádet Jakobsbergsgatan 19 ül. Stockholm C. kétféle módon történik. Részben úgy, hogy jézus maga beszél, tesz, cselekszik, tehát közvetlenül rajta vagy általa történik valami. Másrészt úgy, hogy régen élt kegyes emberek az Ö beszédeire!/, tetteiröl, cselekedeteire!/ emlékeznek meg, vagy legalább az ö emlékét idézik. Mindez valamiképpen úgy történik, hogy abban már bizonyos továbbfejlesztése következik be Jézus eredeti mondanivalójának vagy tettének. Olvasunk pl. arról az evangéliumban, hogy Jézus egyszer magát orvoshoz hasonlította, aki nélkülözhetetlen a betegnek. Egy későbbi apostoli kijelentésben viszont már arról hallunk, hogy ez a Jézus az egyetlen, s hogy rajta kívül «nem is adatott más név» a megtartatáshoz. — Vagy: Jézus soha nem mondta magáról, hogy ö a világ «Üdvözítője», az első keresztyén gyülekezet pedig már csak így beszélt róla. — Jézus hirdette ugyan, hogy aki utána akar jönni, annak komolyan el kell határoznia magát. Tanítványai azonban már a legkomolyabban harcba indultak koruk minden asztrológiája, sorshite és babonája ellen, mert ők ezekben látták a komoly elhatározás akadályait. Jézus Isten uralma alá hívogatott teljes szuverénitással, a gyülekezet viszont Róla hirdette, hogy ö az Isten által ÚRrá és Krisztussá tett valaki. Ügy tűnik tehát, hogy míg Jézus az Isten uralmát hirdette, az apostoli prédikáció sokkal többet hirdetett Róla magáról, mint erről az Isten királyságáról. Vájjon mi ennek a jelenségnek az oka? Egyesek szerint az őskeresztyén gyülekezet! Ez az őskeresztyén gyülekezet már a maga sajátos helyzetének megfelelően átalakította volna Jézus eredeti mondanivalóját. Ha ez igaz, akkor ez azt is jelentheti, hogy átalakítás miatt már az evangéliumokból meg sem ismerhetjük igazán Jézus «arcképét»! De akkor mit tegyünk? A válasz ez volt: igyekeznünk kell megfogni a rendelkezésre álló bár, de átalakított evangéliumi anyagból a «történeti» Jézus képét, mondanivalóját, önmagáról, Istenről és emberekről alkotott véleményét. De hogyan? 2. «Német ügy.» A szenvedélyes vita német nyelvterületen lángolt fel, s mindmáig ott is maradt. Egy nemrégen megjelent német könyv szerzője szinte szégyenkezve mondja, hogy a vitába senki külföldit nem lehetett eddig bevonni, mert ez a vita külföldön «zárt ellenséges frontra» talált, s hogy bizony minden jel arra mutat, hogy ez a vita is speciálisan «német túlzás» és az is marad. Tudomásom szerint csak egy-két skandináv, japán, amerikai hozzászólás érkezett, legtöbbször kimerülve a «német túlzás» negatív értékelésében. A kérdést magát is német indította el: Reimarusnak hívták, s a 18. sz. végefelé megjelent nyelvészeti munkájából Lessing adott ki töredékeket. Reimarus szerint, Jézus zsidó Messiás volt politikai ambíciókkal, s népét szerette volna a római zsarnokságtól megszabadítani. Megfeszítésekor kiáltott szavaival — «Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem?» — elárulta, hogy célját nem sikerült elérnie. Mikor tanítványai látták ezt a csődöt, akkor benne saját életük csődjét is felfedezték. Mit tegyenek? Merész lépésre szánták el magukat: ellopták jézus testét Arimáthiai József sírkertjéből, majd kitalálták, hogy ez a Jézus még egyszer bíróként visszatér, s ezzel ijesztgetve, tanítványokat gyűjtöttek maguk köré. De ez már nem a földönjárt, azaz történelmi Jézus volt, hanem a tanítványok fantáziájának szülötte, «Krisztus», a felkent, a Messiás, s a kettőnek természetesen semmi köze egymáshoz. .. . Reimaruson, a felvilágosodás szülöttén, valamint felbőszítő hipotézisén mindenki tisztességesen felháborodott. De a felháborodókat misem tartotta vissza attól, hogy saját céljaik szolgálatába állítsák az eretnek tanítást. A megbotránkozók egyben megegyeztek: abban, hogy szidták a dogmát, az egyházi tanítást, mert annak gyökerei az őskeresztyén gyülekezet «mázolásaiból» indultak el. A dogma Krisztusról beszél, bennünket pedig az egykor élt, Názáreti Jézus érdekel. A történeti személy, s nem a dogma hamisítványon alapuló Krisztusa, — volt körülbelül a jelszó. Ez az ember-Jézus azután a botránkozóknak nagyszerű példánykép-anyagul szolgált. Hogy mindmáig vannak, akik Jézust moralista prédikátornak, prédikáló mesternek, regényfigurának, nagy humanistának vagy éppen szociális reformernek tartják, annak gyökerei ezeknél a Reimaruson botránkozóknál van. . . . De az ügy továbbra is «német kérdés» maradt: a híres Schweitzer Albert, Kahler Martin és végül Bultmann Rudolf más és más aspektusokból nézve, de csak mélyítették a szakadékot. Általánosan hirdetett tétellé vált, hogy a történeti Jézus személyét meg kell különböztetni az egyházi tanítás által elferdített és meghamisított «Krisztusképtől». 3. Váratlan folytatás. Kb. 150 év ádáz vitájának azonban nem is olyan régen egészen váratlan folytatása akadt. Egyrészt a történeti Jézus utáni hajszában igen elgondolkoztató nyelvi, kortörténeti problémák vetődtek föl. Megmutatták, hogy a bibliai szövegek sok vonása csak azért alakulhatott ki, mert a korszellem meghatározta és rajtahagyta bélyegét. Ezt a korszellemet jelentő «ruhát» le kell hántani Jézus mondanivalójáról is. El kell hagyni ezt a mitologikus köntöst és csak a biztos «mondanivalót» kell kihámoznunk. — Másrészt — éppen 7
