Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1963-09-01 / 8. szám

Az evangélikus . . (folyt.)

ébredési mozgalmak Luthernek addig jóformán csak «asszimilált» tanítását a finnek ezrei és ezrei számára szellemi törekvéseik szívügyévé tették. Ez egyben a reformátorral való új ismerkedést jelentett. «Melyik finn gyülekezetben lelkész Dr. Luther Márton, hogy közvetlenül írhatnék neki», írta egy finn paraszt, amikor Luther egy finnre fordított művéért köszönetét mondott a kiadónak. Mint közülünk egyet, úgy tekintették «Márton doktort», s ma is úgy tekintenek rá.

AKI EGY nagy elgondolásból, egy nagy szellemi vezetőtől nyer valamit, rendszerint azt teszi elsősorban magáévá, ami szellemi és szociális helyzetének leginkább megfelel. Lutherral is úgy volt, hogy egyes gondolatai különösen is erős visszhangra találtak nálunk. Ez jól látható a már említett egyházi ébredési mozgalmakban. Az e mozgalmak élén álló emberek saját lelki tusakodásuk során ismét felfedezték Luther egyes alapgondolatait, melyeket a korukbeli evangélikus egyház mellőzött.

A személyes hitéért harcoló embernek talán legsajátosabb típusa, egy írni nem tudó egyszerű paraszt, Paavo Ruotsalainen, egy távoli erdei gyülekezetből származott. A benső és külső őszinteségre való törekvés központi helyet foglal el nála. Lényegében így értelmezném a képmutatás, a külső kegyesség és a hamis keresztyénség ellen irányuló harcát. Nem külső formákat, hanem az igazi lelki életet keresi. Nem a mások, hanem a maga istentelensége okozott neki legtöbb gondot, viszont épp ezért tudott segíteni olyanokon, akik a bűnök és tévedések nyomása alatt éltek.

Egy másik ébredési mozgalmunk Lappföld ébresztőjéről Lars Levi Lcestadiusró1 kapta nevét. E mozgalmat szülőotthonomból is jól ismerem. Radikális és szigorú mozgalom benyomását kelti a laestadianizmus, — talán a természet sivársága miatt, mely a hazánk északi vidékein élő emberek jellemét formálja. Aki szíve mélyén megbánja bűneit, lelki szabadságot nyer

arra, hogy másokéról is nyíltan beszéljen. Kiindulópontul azonban mindig az a meggyőződés szolgál, hogy a mi Istenünk a hitetlenek megváltója, és csak az az ember szabad, akinek bűnei megbocsáttattak.

Ahol a finn evangélikusság legtisztábban kikristályosodik, mindig megtalálható benne a mély, komoly önvizsgálat, az egyéni javulásra való készség és a lelki szabadság.

Természetesen a reformáció és a pietizmus nem az utolsó hatások, melyek a finn társadalmat és a finn szellemi életet formálták. Nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus, mind eljutottak Finnországba, s erősen hatottak viszonyaink alakulására. Az új gondolatok azonban nem eredményezték a régiek feladását, csak átalakították azokat. A múlt jelenként él bennünk, s ebben a jelenvaló múltban központi helyet foglal el a reformáció öröksége.

AZ ITT VÁZOLT fejlődés nem járt azzal az eredménnyel, hogy a mai Finnország csak «nyugati» hatások végeredményének tekinthető. Finnország nemcsak a nyugati kultúra «végvára», hanem határország is. Ez az Európát Róma és Bizánc között felosztó határ egykor két részre osztotta a finn törzsek által lakott területet, s ez a határ állandó valóság, mely ma is meghatározza a finnek életét. A finn nép életében voltak olyan idők, amikor tagadni akartuk szellemi életünk kettősségét és megkiséreltük magunkat a Nyugat kizárólagos örököseinek tekinteni. Ma másként gondolkodunk. Társadalmunk, jogérzékünk, szellemi életünk ugyan lényegében a nyugati kultúrán s az északi társadalom közös örökségén alapszik, de erős hatásokat nyert a keleti bizánci hagyományoktól is. E hatásoknak köszönheti karéliai törzsünk különleges kelet-finn sajátosságait. Ma leginkább 70000 lelket számláló ortodox népegyházunkban találhatók meg ezek a hatások. Amint nemzeti gazdagodásnak tekintjük, hogy 300.000 svéd anyanyelvű honfitársunk van, mert ez a lakosság széles fronton szervesen összeköt bennünket a skandináv nyelv- és kultúrközösséggel, — épégy évszázadokon át gazdagodást jelentett

Plenáris ülés a helsinkit egyetem aulájában. Az elnöki székben: dr. Fry.

Vajta Vilmos — német díszdoktor

A helsinkii világgyűlés egyik plenáris ülésén rövid ünnepség keretében nyújtotta át a kiéli egyetem teológiai fakultásának dékánja D. Dr. Vajta Vilmosnak a kiéli egyetem díszdoktori oklevelét. Latinnyelvű beszédében kitért a dékán Vajta Vilmosnak a lundi egyetem tanárjaként végzett munkájára, s méltatta az evangélikus teológia művelése körüli érdemeit. Vajta Vilmosnak lundi doktorátusa és amerikai díszdoktorátusa után ez a harmadik doktori címe.

az ortodox kultúra a finn életmód és népjellem számára.

Finnország határország-jellege tehát a finnek számára nemcsak háborút, pusztulást és szenvedést jelentett, hanem új lehetőségeket s új erőt is. Az egyén életében a szellemi fejlődés előfeltétele az idegenekkel szemben való pozitív beállítottság és az új benyomások feldolgozása egyéni meggyőződés alapján. Nemzetközi viszonylatban is attól függ fejlődésünk irányvonala, milyen magatartást tanúsítunk számunkra idegen életformákkal szemben. Lelki erő és nagyobb hit szükséges ahhoz, hogy mint ember és felebarát közeledjünk a másként gondolkodó és egy más világnézetet valló emberhez s benne ne ellenfelet és ellenséget lássunk. Erre a beállítottságra nemcsak valamiféle háborútól, pusztulástól való félelem késztet bennünket, hanem az a meggyőződés is, hogy az embernek értéke van fajra, vallásra vagy világnézetre való tekintet nélkül, — egy olyan meggyőződés, melyet, ha jól értem, maga az evangélium sugároz ki magából.

SZEGÉNY LENNE ez a világ, ha benne csak egy faj, egy nézet és egy hagyomány lenne. Nemzeti sajátosságainkat meg akarjuk és meg is fogjuk őrizni, de ugyanakkor saját finn és evangélikus, lutheri hagyományainkat úgy akarjuk továbbfejleszteni, hogy azzal a népek öszszességét is szolgáljuk. Egy beszédemben azt mondottam, hogy mi finnek helyzetünknél fogva hídverőkké váltunk kelet és nyugat között. Nem úgy értem ezt, hogy közvetíteni szándékozunk politikai konfliktusokban. A hídverés számomra inkább szellemi beállítottság: ragaszkodom ahhoz, ami az enyém, hagyományaimhoz, hitemhez, s ebből kiindulva veszek részt egy olyan együttmunkálkodásban, amely túlmegy az egyszerű szomszédi viszonyon.

Ebből a szempontból nagy örömömre szolgál, hogy a finn evangélikus egyház, külmissziói munkája és szeretetszolgálata révén, országunk határain túl is résztvesz abban a munkában, mely a nyomor enyhítésén és az egyházak lelki munkájának erősítésén fáradozik. Örömmel figyeltem meg azt is, hogy az Evangélikus Világ-2