Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
világgyűlés főtémája ugyanis ez lesz: KRISZTUS — MA. Az a Krisztus, aki emberré lett, hogy osztozzon az emberi életnek minden mozzanatában, a ma Krisztusa. Sok változáson ment át a világ csak az elmúlt hat esztendő alatt is, mióta az utolsó világgyűlés volt. Még többet változott a mi nemzedékünkben, a mi századunkban. Mégis: «Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz» (Zsid. 13, 8). Ha ugyanis a tegnap Krisztusában hiszünk, aki közöttünk járt, minden emberi nyomorúságunkat hordozván, akkor a ma Krisztusa előtt állunk: Ö az, aki azért lett emberré, azért szenvedett és támadott fel a halálból, hogy az örök ma emberéhez jusson közel. Azért ment a mennyekbe, hogy onnan királyi hatalmánál fogva, kiossza minden idők minden emberének Isten végtelen szeretetét — a bűnbocsánat ajándékát, amely felszabadít a megújult emberi élet élésére. Krisztusban válik igazán emberré az ember, t. i. olyanná, amilyennek őt az Isten teremtő akarata álmodta. Ez a ma Krisztusa, aki visszaadja minden embernek az életben való hitet, aki megszabadít a félelemtől, amely annyi embert tart ma rabságában s nem engedi őket, hogy szabadon éljék életüket — mégha külső elnyomás és nyomorúság környékezi is őket — az Isten dicsőségére. Isten a Krisztusban — halála és feltámadása általi bűnbocsánatban — «igazolja» az embert mint embert, s szolgálatba állítja a világban, társadalomban, egyházban. Ez a szolgálat az, amit Krisztus ma végez e világban. Isten Igéjének hirdetése által embereket megment önmaguk, hatalmak szolgálatától és beleállít a világba új, szent élet hírvivőjeként, uj emberiség megvalósítójaként. Ezt a szolgálatot, a Krisztusban való hit gyümölcseit is életre akarja hívni, táplálni és megerősíteni akarja a helsinkii testvéri találkozás. Mert a Krisztusban hivő ember nemcsak a tegnap, hanem a ma embere is. Mert jövőbe tekintő ember, aki tudja, hogy a ma szolgálatában állva Krisztus élete rajzolódik ki hit által az ő életében is. Változhat a világ, jöhetnek és mehetnek e világ urai. Krisztus mindig egyazon szolgálatra hív: Isten iránti engedelmességre, azokra a cselekedetekre, «amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk» (Ef. 2, 10). Mert ez a világ, amelyben járunk és szolgálunk, az Isten világa, az ő teremtése hívőknek és hitetleneknek egyaránt. Aki hálaadással, Krisztus nyomdokain járva szolgál, de az is, aki csak a maga érdekeit szolgálja s nem a felebarát javát nézi, mind-mind Isten teremtett javaival gazdálkodnak. Egyszer az Ur sáfárságunkról számadásra hív — élőket és holtakat, hívőket és hitetleneket. A hívőknek sem lesz senki másban dicsekedésük csak Krisztusban, nem pedig cselekedeteikben. Ez a megigazulásról szóló tanítás mai időszerűsége. Ez a bizonyságtétel szükségessége. Ezért fog ezen a világgyűlésen a EVSz különböző osztályaiban végzett szolgálatról való jelentés is elhangzani. Az elmúlt hat esztendő sokféle tevékenysége talán emlékeztető lesz arra, hogy a hit nem «holt», hanem élő, szolgáló hit. A szolgálat kapcsolja egybe egy hatalmas testvéri közösségbe a hit által Krisztus népét. Ebben a szolgálatban a közös örömök és a közös könnyek megsokszorozzák az örömöket és letörölik a könnyeket. Mert Krisztus ma is úgy jár közöttünk mint aki szolgálni jött s nem azért, hogy néki szolgáljanak. Krisztus nem kérdi — ma sem, azelőtt sem —- hogy a világ mennyire hajlandó szolgálatát elismerni. Tékozló szeretettel jár ebben a világban, hogy élethitet adjon ott is, ahol a halál réme ütötte fel fejét. Övé a ma. mert övé a holnap. Ezt a hitet és ezt a reménységet fogja a helsinkii gyűlés szétsugározni a világba. Ezért fogja ez a találkozó is szeretettel várni a világ minden részéből egybegyülekező testvéreket. A megjelent kevesek is az otthoni milliók szavává kell hogy formálódjanak. S a keveseknek a mögöttük levő milliókhoz kell majd a helsinkii találkozó gazdag lelki ajándékait testvéri szeretettel visszavinni és szétosztani. Bennünket, magyar evangélikusokat, különösen is fog érdekelni az a tény, hogy a hazai magyar evangélikus egyház kiküldöttjei mellett ott lesznek ezen a világgyűlésen a világban elszórt magyar evangélikusság képviselői is nemcsak Európából, hanem tengeren túlról is. Persze ők már mint egy-egy külföldi testvéregyház szolgái fognak megjelenni s jelezni fogják ezzel is azt, hogy milyen módon kapott elismerést a szolgálatuk az új hazákban. Ottlétük bizonysága lesz annak, hogy az egész magyar evangélikusság lehet képviselve a világgyűlésen. Országhatárokon keresztül is valósággá válhat tehát a Krisztus egyházának lelki egysége. Vájt a Vilmos. Túróczy Zoltán — finn díszdoktor Az Evangélikus Világszövetség nyári finnországi világgyűlésével kapcsolatban a helsinkii egyetem evangélikus teológiai fakultása tíz kimagasló külföldi egyházi személyiséget szándékozik teológiai díszdoktorrá avatni, köztük Túróczy Zoltán püspököt is. A doktoravatási szertartás az egyetem aulájában július 29-én zajlik le, s azt a helsinkii evangélikus dómtemplomban istentisztelet követi. A tíz díszdoktor között van a Világszövetség elnöke, dr. Fry amerikai egyházi elnök is, továbbá Lilje német püspök, Skydsgaard dán professzor és mások. Túróczy Zoltánnak, a magyar evangélikus egyházi megújhodás egyik vezéralakjának személyében az egész magyar evangelikusságot is éri megtiszteltetés. J. L. RUNEBERG: Pávó gazda Fent a szárijürvi ősvadonban élt fagyos tanyáján Pávó gazda. Küszködött, égett kezén a munka, ám az őrtől várt földjére áldást. Gyermekével s asszonyával élt ott kínnal szerzett gyér, sovány kenyéren, árkot ásott, szántott és vetett s várt. Megjött a tavasz, a hó- elolvadt s hóié elsodorta fél vetését; jött a nyár, jég-záporok zuhogtak s a ringó vetés felét lezúzták; ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. Haját tépve jajgatott az asszony: «Pávó, Pávó, átokvert öreg te, koldusbot vár: elhagyott az Isten; rossz koldulni, — éhenhalni szörnyűbb.» Pávó, kézenfogva asszonyát, szólt: «Megpróbál, de el nem hágy az Isten. Felerész fakérget tégy a lisztbe, én ezentúl még több árkot ások, ám az őrt ól várom majd az áldást.» Felerész kéreg sült a kenyérbe, kétszer annyi árkot vájt a gazda, juha árán vett rozsot, vetett s várt. Megjött a tavasz, a hó elolvadt s megmaradt: vetés és porhanyó föld; jött a nyár, jég-záporok zuhogtak ősz jött s elfagyott mi megmaradt még Haját tépve jajgatott az asszony: «Pávó, Pávó, átokvert öreg te, haljunk meg, hisz elhagyott az Isten« Rossz meghalni, — ámde élni szörnyűbb.» Pávó, kézenfogva asszonyát, szólt: «Megpróbál, de el nem hágy az Isten. Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe, én meg duplaszéles árkot ások.» Kétszeres kéreg sült a kenyérbe, duplaszéles árkot vájt a gazda, marha árán vett rozsot, vetett s várt. Megjött a tavasz, csordult a hó-lé s ár nem vitt el sem vetést, sem földet, jött a nyár, jég-száporok zuhogtak s a ringó vetést le nem tiporták; ősz jött, ám a fagy távol maradt és sarlót várt a hullámzó arany-dísz. Pávó gazda térdre rogyva mondta: «Megpróbál, de el nem hágy az Isten.» Térdre hullt az asszony is, míg így szólt: «Megpróbál, de el nem hágy az Isten.» Agg társához szólt szelíd mosollyal: «Pávó, Pávó, kapj sarlóra vígan, felvirradtunk boldogabb napokra, sutba dobjuk most már a fekérget s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz.» Pávó, kézenfogva asszonyát, szólt: «Asszony, asszony, elbuknánk a próbán, éhező testvért ha cserben hagynánk. Felerész kérget süss a kenyérbe: elfagyott a szomszédunk vetése!» Finnből ford.: Képes Géza. 2
