Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
fkw/rr ^ (I^d^cj KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA VII. évf. 6. szám. Megjelenik havonként 1963. június. Helsinki előtt Bennünket mint magyarokat különösen is érdekel az a tény, hogy az Evangélikus Világszövetség 4. világgyűlése a finn rokonnép evangélikus egyházának vendége lesz. A két világháború között élénk lelki kapcsolat jött létre egyházaink között. Ennek eredménye nemcsak magyar lelkészek finnországi tanídmányai voltak, hanem egyházi életünkben Magyarországon gazdag lelki gyümölcsök is érlelődtek a személyes kapcsolatok következményeként. Az evangélizáció munkája és a hatásaként létrejött nagy magyar evangélikus ébredés valószínűleg aligha képzelhető el ezen kapcsolatok nélkül. A világ evangélikusságának finnországi nagy találkozója ilyen lelki ajándékokban gazdag egyház környezetében fog lejátszódni. Nem először találkozik Északon a világ evangélikussága. 1947-ben Svédországban alakult meg a Világszövetség s az evangélikus Észak már akkor is jelentkezett hitének bizonyságaival. Azóta még kétszer gyűlt a Világszövetség nagygyűlésre, 1952-ben Hannover-be (Németország) és 1957-ben Minneapolis-ba (USA). Dr. Franklin Clark Fry, az EVSz jelenlegi elnöke, ezt az utat egy alkalommal így jellemezte: «Lundban megtanultuk, hogy egymáson segítenünk kell, Hannoverben megtanultunk együtt imádkozni, Minneapolisban pedig megtanultunk együtt gondolkozni». Sok igazság van a mondottakban. A világháború borzalmas pusztítása után első feladatnak tűnt az egymáson való segítés, szinte az életmentés volt a főfeladat. LTtána az egymásratalált testvérek összekulcsolták kezüket hálaadásra és könyörgésre, hogy a testvéri közösség ne földi javakban való osztozásban, hanem egymás hitében való részesedésben is álljon. így egymásratalálva és egymással közösségben élve kezdték az evangélikus egyházak mindazt átgondolni, hogy mi is az egymással való szövetség hitbeli lényege. Ennek az útnak újabb mérföldkövéhez érkezünk el Helsinkiben. A nagy kérdés, amely előttünk lesz ezen a világgyűlésen, főleg azt fogja tisztázni, hogy milyen következményeket vonnak le az egyes egyházak a közös testvéri együttlét fényéből önmaguk élete számára. Valószínűleg élesebben mint valaha is megvilágosodik előttünk annak a ténye, hogy egyetlen egyház sem él önmagának. Nemcsak a testi javakban való igazságos megosztás, hanem a lelkiekben való mélyebb közösség is újabb követelményekkel fog elénk lépni. Sokak számára talán meglepő, hogy a világnak nem minden egyháza van képviselve az EVSz-ben s a tagegyházak között sem áll fenn teljes egyházi közösség, ami pl. azt jelenti, hogy legalább is hivatalosan nem minden evangélikus egyház engedi az Ur asztalához egy másik testvéregyház híveit. Évszázados tradíciók és előítéletek állnak sokszor ennek az útjába különösen is ott, ahol az evangélikus egyház őseinek hitvallásos hűségük miatt kellett elhagyniok egyházukat és hazájukat. Az evangélium tiszta tanításáért való aggódás hozott létre szakadást maguk az evangélikus egyházak között is. Mindennek ma persze sokszor csak «muzeális» jelentősége van. Az EVSz-ben hosszú évek óta együttélő egyházak ráeszméltek arra, hogy milyen közös hitből táplálkoznak, s hogy a régi választófalaknak nincs már meg a régi jelentősége. Helsinkibe talán azért is össze kell gyülekeznie a világé evangélikusságának, hogy ezt a tény őszintén kimondják egymás felé s testvéri kézszorításban erősítsék meg az egymással való közösséget, mint egykor a2 apostolok az első jeruzsálemi zsinaton (Gál. 2, 9)- Ha az EVSz eddigi munkája ezt eredményezhetné, akkor már egy nagy lépéssel juthatna előbbre az egyház egységének ügye is. Mert ha Helsinkiben bizonyos szempontból egyedül lesznek is az evangélikus egyházak, amit tesznek nem csak magukért, hanem az egész világ keresztyénségének egységéért is teszik. Ezt a tényt fogja aláhúzni a más egyházakból jövő megfigyelők, hivatalos látogatók jelenléte is. Első alkalommal fog az is megtörténni, hogy a római katholikub egyház ilyen látogatókat fog egy evangélikus világgyűlésre kiküldeni. Mellettük ott lesznek a reformátusok, anglikánok, methodisták, baptisták kiküldöttjei is. A testvéri közösségnek ez az első szerény jele is azt fogja jelezni, hogy az evangélikus egyházak nem akarnak és nem is lehetnek maguknak élő egyházak. Az az üzenet, amelyet a reformációban megújult egyház a Krisztusban való egyedüli hit által való megigazuláshan hirdet évszázadok óta, ezért fog különösen is a megbeszélések középpontjában állani. A (folyt, a köv. oldalon) Uj templom Turkuban.
