Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-11-01 / 11. szám
Dr. Pándy Kálmán: UTITwi Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Tferray László Szerkesztőség es kiadóhivatal Prestegárden, Rosy oil, Norge A szerkesztő bizottság tagjai: Kőt sch Lajos, Pátkai Róbert, Szép falusi István. A lap ára egy évre 1,50 US dollár. A középpont A norvég főváros utcáin december elején évröl-évre rikító plakátok jelennek meg: «Autósok, kerüljétek a központot a karácsonyi forgalomban!» Erősen indokolt, jóindulatú figyelmeztetés ez főleg vidéki autósok felé, akik különben gyanútlanul belekeverednének a szűk utcákon a belváros karácsonyi forgalmába, s parkolás lehetősége nélkül egész karácsonyi bevásárlásuk egyetlen összefüggő bosszúsággá válnék. Az embernek néha az a benyomása, hogy sokan választják karácsonyi jelszavukul ezt a figyelmeztetést: «kerüld a középpontot». Annyi minden más van ugyanis, ami «karácsonyi hangulatba» ringathatja az embert: karácsonyfa, Jézuska-mese, ajándékozásba való belemerülés, ájtatos zene, népszokások felújítása, — csak éppen a középpontot kerüljük. Vannak városok, ahol a templomok látogatottsága minimális, de Bach karácsonyi oratóriumának előadására kicsirek bizonyul a legnagyobb katedrális is. A «középpont» elkerülésének intézményesített kiadása az egyes keleteurópai országokban bevezetett «Télapó*-divat, melynek egyetlen célja a karácsony keresztvén jellegének, keresztyén üzenetének kiszorítása. Az eredmény aztán ugyanaz, mintha az ember vasbetonból akarna gótikus katedrálist építeni: nem lévén funkcionális szerepe a csúcsíveknek, nevetségessé válik a formák átvétele. A karácsonynak immár lassan kétezeréves formái mögött is kell hogy ott legyen a lényeg: annak felismerése, tudomásul vétele, hogy Megváltója született a bűnös világnak. E nélkül a legszebb karácsonyi zene, a legjóakaratúbb ajándékozgatás, a legáhítatosabb karácsonyi ünneplés is üres formalizmussá válik. Ne kerüld el a középpontot karácsonykor! Három arany korona Címerspecialisták és történészek sok időt szenteltek annak felderítésére, hogyan jutott Svédország a címerében szereplő három arany koronához és mit is jelképeznek ezek. Általános felfogás szerint a három korona a három skandináv ország középkori perszonáluniójának idejére vezethető vissza és a három — egymással a történelem folymán annyit hadaskodott — testvérország szimbóluma. Még Vasa Gusztáv idejében, a XVI. század közepén is háborúokot jelentett az a tény, hogy a dánok, habár kénytelenek voltak lemondani Svédországról, ragaszkodtak ahhoz, hogy a három koronát megtartsák címerükben. De ezeknek a jelképeknek a története sokkal régebbi időkre vezethető viszsza. Már 1277-ben megtaláljuk őket Ladulás (Csűrlakat) Magnus címerében. A Ladulás név mellékesen némi magyarázatot érdemel, amennyiben a nép ajka szerint onnan ered, hogy Magnus király védelmébe vette a köznépet a nemesség kényszerű vendégeskedései ellen és «lakatot tett a paraszt csűrjére». Bár újabb kutatások szerint Ladulás elsvédesített alakja a lengyel Ulászlónak vagy a magyar Lászlónak. No de Magnus talán az első, de távolról sem az utolsó svéd nagyúr, kinek pecsétjében három koronát találunk. U- gyanezt látjuk 1310-ben az uppsalai káptalan szigillumában, ezúttal Szt. Erik vértanú király alakjának háttereként. 1364- ben pedig mecklenburgi Albert használ három koronával ékesített pajzsot svéd királyi voltának kihangsulyozására. S mindezek a címerek és pecsétek, amennyire megállapítható, úgy látszik ír hittérítők útján kerültek Svédországba és Szt. Edmund angol vértanú királyra, valamint a lovagmondák Artur királyára vezethetők vissza. Írországba Angliából, Angliába pedig Kölnből vándorolt át a napkeleti bölcsek koronája. A bibliában különös módon csak Máté evangéliumában találunk szűkszavú utalást a napkeleti bölcsekre, ilyenformán: «Amikor pedig megszületék vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.» De az evangélium semmit nem szól arról, hogy hányán voltak, csak azt említi meg, hogy «bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulván tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.» Valószínűleg az ajándékok számából 300 éves szőnyeg a norvégiai Skjak-ból: Háromkirályok. vonták le azt a következtetést, hogy hárman lehettek a napkeleti bölcsek, az ajándékok értékes voltából pedig azt, hogy csak hatalmas, dúsgazdag királyok hódolhattak így az újszülöttnek. Lassankint nevet is kapott mindegyik keleti fejedelem és a VI. században már pontos adatokkal szolgált a monda. Menyhért, Gáspár és Boldizsár (utóbbi sötétbőrű mór) egyben a három életkort is képviselik: Menyhért szakállas, bölcs aggastyán, Gáspár meglett férfi, Boldizsár pedig daliás ifjú. A királyi hármas népszerűsége egyre emelkedett a századok folyamán, különösen a zarándokok, hosszú útra menők, helyezték magukat védelmük alá, orvtámadások, vérzések, epilepszia, váltóláz és veszett kutya harapása ellen. Igen kedvelt óvintézkedés volt a három király nevét pergamentlapon a cipőtalp alá csúsztatni. Az utazóktól átterjedt ez a népszerűség a fogadókra és éjjeli szállásokra is, így a kontinensen még ma is gyakran találkozunk a «Három Király Fogadó» elnevezéssel. Üjabb lendületet kapott a királyok tisztelete mikor Barbarossa (rőtszakállú) Frigyes német császár 1162-ben elfoglalta Milánót és az ezzel kapcsolatos hagyományos fosztogatás során a három szent király ott őrzött ereklyéit nagylelkűen átengedte a kíséretéhez tartozó kölni érseknek. Megjegyzendő, hogy már a milánóiak is fegyveres kézzel jutottak a talán soha nem létezett «királyok» minden autenticititást nélkülöző hamvainak birtokába, amikor a keresztes hadak a «pogány» helyett a bizánci császárság ellen fordultak. (Folyt, a 8. oldalon) 3
