Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-10-01 / 9. szám
ELŐ VÍZ Leltározás a gazda színe előtt L Áruk a pult alatt (folyt.) De mi van még a pult alatt? Kis életünk pultja alatt? Emlékszel még az ostromos évekre? Bár jobban emlékeznénk, hogy soha többé vissza ne jöjjön! Emlékszel még, amikor sorba álltunk egy pult előtt...s odaértünk, — végre odaértünk s akkor azt mondották: elfogyott! Minden elfogyott? És mi akkor óvatosan belestünk a pult mögé: valóban? És az valóban üres volt. Hadd áruljam el: mi egy lelkigondozó legdöbbenetesebb élménye, amit sohasem lehet megszoknia? Az, amikor kitárulkozik előtte egy lélek s belenézhet annak mélyébe. És mit talál? A lélek peremén némi szenny és rendetlenség, mint majd minden lélek peremén, de.Jgen, ez a de a mélyben semmi. Jól értsük, amit mondok. Nem Így mondom, hogy semmi sincs benne, hanem így: a semmi van benne! Benne van a Semmi! A szörnyű űr! A nihil! De hogy lehetséges ez? Láttal-e már mikszelt folyadékot forgás közben? Olyan gyorsan forog a keverőben önmaga körül, hogy — egy szűk területen történve ez •— a középen űr támad. Emberi lelkek, amelyek csak maguk körül forognak — lehet ez egy bánat is, gyász, vagy betegség — tehát: kik életük körül forognak, belül üresekké válnak! No jó — mondod — hát rendben van. Belátom, hogy piszok van bennem, azaz bűn, vagy rendetlenség, ha tetszik: vétek, hogy dugott áruim vannak: ennek adom, annak nem; valamit mindig sejtettem, hogy itt bennem, a lelkem mélyén lakik a Semmi, —éreztem én azt! No de aztán most mit csináljak vele? Tudod, testvérem, milyen nagy dolog már az is, ha most itt, úgy a szíved mélyén utánam mondtad: «belátom?» Tudod, milyen nagy dolog már az, hogyha azt mondod: érzem ezt a Semmit az életem mélyén, mert eddig csak magam körül forgott az életem! Tudod, milyen nagy dolgot művelsz, ha ezt magadban újra kimondod: érzem és belátom ezt magamban — a Gazda, a Jézus Krisztus színe előtt! — Tudtam, hogy ide érkezünk! Ehhez a névhez! Szóval: Jézus Krisztus? És akkor rendbe jön minden? Várj csak egy pillanatig. Valamit még el kell mondanom. Járt egyszer nálam valaki és azt kérdezte: elválhat-e a férjétől, mert csak most találta meg az «igazit?» Arra kértem: ne váljon el. Az illető ezzel búcsúzott: tudtam, hogy ezt fogja mondani. De másfél év múlva ismét felkeresett. Már sokkal csendesebben. És akkor többek között ezt mondotta: Igen, akkor tudtam, hogy azt fogja mondani. Csak azt nem tudtam, hogy igaza is van! Lehet, hogy ma még azt mondod: Tudtam, tudtam, hogy ezt fogja mondani: Jézus Krisztus a megoldás! De szívből remélem és kérem, hogy egyszer azt is megtudd, testvérem: ez így is igaz! Hogy valóban Jézus Krisztus a megoldás! Hogy ma is éppen úgy meg tud tisztítani a belső piszoktól, mint Mária Magdalénát, vagy Zákeust! Magdalénák! így van? Zákeusok! — akik egykor csak a pénzre néztetek — így van? Feleljetek: így van ez? Hogyha Jézus szemébe nézünk: előkerül a dugott árú: rejtegetett szeretet, az. eddig elrejtetten összekulcsolt közlés egyszer csak bátortalanul és halkan, de kimondjuk a Gazda nevét. Ki vallja be, hogy vele is így történt? Hol ülsz, hol vagy, testvérem, aki üres voltál belül, mert benned lakozott a Aki kétszer.. ♦ (folyt, a 2. oldalról) napján, pusztító vihar száguldott végig a városon. «Az én Istenem hallatja magát» — kiáltott fel a beteg boldogan, — «szeretném, ha ez az én Atyám Illés-szekere lenne». Utolsó szavai ezek voltak: «Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.» (Ézsaiás könyve 54, 10.) Joachim Neander számos éneket írt. Dicsőítő énekei utat nyitottak a reformátori gyülekezeti éneklés megújításához, mely addig nagyrészt Dávid zsoltárainak rímes átültetésére korlátozódott. Az utókor ezt a megtisztelő nevet adta neki: «A református Gerhardt Pál». Neandernek talán leggyakrabban énekelt éneke: «Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát» (Keresztyén énekeskönyv 10. sz.), továbbá a 89. sz.: «A Nap lement, ó Jézus, maradj velem ...» és a 406. ének: «O, királyom, én kószálom, széked elé borulok ...» A Szent Márton templom szószékén Semmi, a nihil? Nos: valljál! Ki tudta meggyógyítani és mivel: Sevenallal? Hibernallal? Andaxinnal? Altatással? Emlékezz csak: hogy is volt a gyógyulásod? Egyszer valahol elcsendesedtél és akkor Valaki feltöltött? Mint pünkösdkor a tanítványokat? A saját Leikével töltött fel és — azóta nem vagy üres. Valahogy így volt? Mondd ki a nevét? Mondd ki azoknak, akik még nem tudják jól! Igen, Jézus Krisztus volt! Aki tegnap és ma és mindig és örökké ugyanaz! * Piszkos vagy és rendetlen? Belül? Legbelül? Mondd meg Neki! Jézus Krisztusnak! Megtisztít és átrendezi az életedet, mint Péterrel tette. Mikor ő így szólt hozzá: — Eredj el, Uram, mert én bűnös ember vagyok. Sőt így mondta az eredeti szöveg hű fordítása szerint: «. . mert én rongyember vagyok!» Dugott árút rejtegetsz? Mutasd meg Neki, Jézus Krisztusnak! Borítsd ki előtte a kosaradat, mint egykor a vérző ‘asszony. Aki elmondott neki mindent, igazán. És Ö rendbeszedte dolgait. Üres vagy belül? Tárd ki, tárd fel Neki, Jézus Krisztusnak, belső ürességedet . . . és Ö feltölt önmagával, ahogyan a megszabadított gadarénust! # De most már hadd hallgassak el, hogy te beszélhess Hozzá .... (folyt.köv.: «Idénycikk») lélekben gyakran átélte Neander azt a csodálatos estét, amikor ugyanabba a templomba azzal a szándékkal jött el, hogy gúnyt űzzön Isten Igéjének szolgájából, — de e helyett őt ragadta meg és ragadta ki Isten, mint «szikrát a tűzből». Szinte megfoghatatlan módon tapasztalhatta életében Isten hatalmát és irányítását. Gösta Hagelin után svédből átdolg. Pálházi József Quasimodo Salvatore. Fűzfákon függnek a hárfák Hogyan is tudnánk énekelni mostan mikor idegen láb tiporja szívünk, a téreken halottak teste porlad fagytól kemény a fű s a gyermekek bárányként bégnek. Sötéten sikolt az édesanya, szívrepesve várta fiát oszlopon megfeszítve látja. Szent Ígéret parancsa: minden hárfát a fűzfák ágaira aggattunk, hol lanyha szélben búsan lengenek. Ford. Pándy Kálmán. 6
