Utitárs, 1960 (4. évfolyam, 3-11. szám)
1960-03-01 / 3. szám
Az egyház mesterdalnokai III. Aki „dolgát Istenre hagyta**4 Ki dolgát csak Istenre hagyja És benne remél mindenkor, Azt ö csudaképpen megtartja Minden szomorú ínségkor. Ki magát bízza Istenre, Nem épít az a fövényre. Bizonyára, Testvérem, Téged is nem egyszer megnyugtatott már ez az ének amikor kétségekkel és aggódásokkal küszködtél. Ennek az éneknek minden sorából az Isten iránti bizalomnak reánk visszasugárzó, megnyugtató ereje árad. Legyen áldott az emléke annak akinek ezt az éneket köszönhetjük. A 30 éves háború vihara pusztította. Németországot amikor az alig 18 esztendős Georg Neumark középiskoláit befejezve, szüleivel egyetértésben úgy határozott, jogi tanulmányainak folytatása céljából Königsbergbe utazik. Szülei a háború nehézségei között nagy áldozatok árán félretett összeget szántak taníttatására. Ez bizony nem volt kis dolog, hiszen ebben az időben az egyetemen való tanulás komoly anyagi megerőltetést jelentett. Tekintettel a bizonytalan állapotokra, Neumark jónak látta, ha az utat többed magával teszi meg, ezért egy éppen Köningsberg felé tartó kereskedő csoporthoz csatlakozott. Útjukat azonban nem kisérte szerencse. Egy nagy pusztaságon rablók támadták meg és a rajtuk lévő ruhán kívül valamenyiöket mindenükből ’kifosztották. Neumarknak azonban az imakönyvét meghagyták. A helyzet számára kétségbeejtő volt. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy viszszatémie lehetetlen. Szüleire nem támaszkodhat, hiszen azok valósággal az utolsójukat adták oda néki. A háború, amely ebben az időben már Thüringiához közeledett végkép lehetetlenné tette a hazatérést, ezért úgy határozott, hogy folytatja az útját abban a reményben, hogy Isten meg fogja segíteni. A segítség azonban váratott magára. Hamarosan belátta, hogy folytatnia az utat Königsberg felé lehetetlen. Almát, Tudjuk, hogy pl. a hinduizmus milyen sokat alakult, keresztyén hatásra, s a többiek is fejlődtek! De: gondoljátok, hogy valamit is feladtak a magukéból, hogy egyeztessék a tudományt a vallásukkal? A buddhista nem ma is Buddha nevével, az izlám Allahéval jön és tekinti öt a világ egyetlen megoldásának? S a keresztyénség hol maradt Krisztusával, Akiről pedig szent iratai egyöntetüleg úgy beszélnek, mint a világ egyedüli reménységéről, megváltójáról, útjáról, életéről és igazságáról ? ? Aki tudományosság-ellenességgel vádolna most meg bennünket, azt emlékeztetjük arra, hogy a legszéditőbb tudományos felfedezéseket is az Isten »kulturparancsa« — »hajtsátok a földet uralmatok alá« - alapján tiszteljük, értékeljük és hálásak vagyunk értük a felfedezőknek. De rájuk nézve nem dobjuk el, valami hamis egyeztetés kedvért, Krisztust! Egy kérdésre azonban nem tudtunk felelni: miért hangoztatja a keresztyénség a maga kizárólagos, egyedül igaz voltát? Miért nem lehet a buddhizmus és a többi is éppen olyan jó vagy még jobb? Nincs rá filozófiai, racionális feleletünk! Csak kinyilatkoztatásunk van rá, amely igényt tart a hitre! Péternek annak idején így válaszolt a vallástéfelére Jézus: »Boldog vagy ... mert nem test és vér jelentette meg ezt neked, hanem az én menynyei Atyám« (Mt. 16,17). Ez a keresztyénség többlete.Nem azért mert esetleg pogányoktól átvett racionális istenbizonyitékaink vannak, hanem mert az Isten Szentlelkétől van az, ha hinni és vallani tudjuk Krisztust Isten Fiának. Úgy látszik ez a keresztyénség alapja ...! ☆ Kereszteshadjáratok, eretneküldözés, inkvizíció, világméretű katasztrófák terhelik keresztyénségünk lelkfismeretét. Soha ennyi »keresztyén« könyv nem jelent meg a könyvpiacon, »hitünk igazságairól«, mint manapság. De a »Krisztusvallásból« önként fakadó szeretet még nem vitt rá bennünket, hogy pl. világméretű kérdésekben - cselekedjünk is már egységesen! Igazán olyan silány istenke az a mi Krisztusunk? Vagy adjuk át a helyét inkább Buddhának, Allahnak vagy éppen - Máriának? ☆ Hiába ültünk együtt néhány óra hoszszáig, nem mehettünk minden kérdésnek a végére. Testvérek, akik olvassátok, nem segítenétek nekünk? És nem lennétek szívesek feltenni magatoknak is a kérdést: Kinek érdeke, hogy a Krisztus-kővetők, csak »Istenről« tudjanak ? És nem lenne érdemes ezt a témakört is felvenni ruha-, iskoláztatási-, megélhetési gondjaink közé, amíg nem késő, »keresztyén Nyugat«? Sao Paulo. hogy tudós jogász legyen nagy szomorúsággal temette el. Úgy határozott, hogy mint házitanító próbál valahol elhelyezkedni. Azonban még ez a szerény elképzelése sem járt sikerrel. A magdeburgi esperes akihez útját először irányította és akinek nyomorúságát elpanaszolta, szivesen fogadta ugyan vendégül és állást is igyekezett számára szerezni, azonban eredmény nélkül. A háború a tehetősebbeket sem kímélte és igy senki sem akadt aki a fiatal Neumarkot házitanítóúl felfogadta volna. Tovább folytatta ezért útját észak felé, Németországnak a háborútól jobban megkímélt része felé, közelebb Hamburghoz ahol a kereskedelem még virágzott és így jómódú családokra is számíthatott. Reménye azonban itt is szertefoszlott. Tovább vándorolt Kielbe ahol a parochuslelkész - maga is thüringiai születésű szívesen fogadta. Neumark bátorsága és reménye a hosszú és csalódásokkal teli vándorlás alatt bizony megfogyatkozott és már ott tartott, hogy sorsának jobbrafordulásában sem bízott. Szülőföldjén a háború ez idötájt dúlt a legjobban. így hazúról segítségre semmiképen sem számíthatott. Éjszakánként térdreborulva, sírva könyörgött az Úrhoz, ne tegye próbára erején felül, ne bűnei szerint ítélje meg, hanem legyen hozzá irgalmas és könyörületes, mentse ki öt szükségéből. Az állhatatos könyörgés meghaliagatásra talált. Egy reggel arra ébredt, hogy állást kapott. Az egyik előkelő hivatalnok-család házitanítója az előző éjjel minden bejelentés nélkül otthagyta állását. A fiatal Neumarkot felkérték, hogy még az nap foglalja el a helyét. Mint egyik, idősebb korában irt levelében írta »Ez a hirtelen és valósággal az égből hullott szerencse oly boldoggá tett, hogy Isten dicsőítésére még aznap megírtam az éneket.Valóban minden okom megvolt, hogy megköszönjem az Isteni könyörületesség oly csodálatos kegyelmét.« Neumark nem csak a verset hanem hozzá a zenét is maga szerezte. A könynyen megtanulható dallam hamarosan igen ismertté lett. Az ének megírásakor, 1640-ben, Neumark mindössze 19 éves volt. Sorsa fordulóponthoz érkezett. A családnál mint családtagot kezelték. Három évi hűséges szolgálat után elérkezettnek látta időt, hogy az az egyszer már eltemetett álmát valóra váltsa. Most már minden baj nélkül Königsbergbe utazott, ahol az egyetemen jogot tanult. Megpróbáltatásokban életének későbbi szakaszában is volt része, bátorságát azonban többé sohasem vesztette el, hiszen egyszer már megtapasztalta Isten csodálatos hatalmát. Tanulmányainak befejezése után visszatért szülőföldjére, ahol a Weimár-i fejedelem magas hivatali tisztséggel bízta meg. További életében sohasem feledkezett meg a csodáról amiben Isten mint fiatal embert részesítette. Mindent ami csak a későbbi évek nyújthattak számára Isten kezéből valónak tekintett. Svédből átdolg: Pálházi József. Gösta Hagelin, 2
