Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-07-01 / 7. szám
A A leleplezett Ordasskép. Mellette: Hefty László lelkész és a művész: dobosi Szabó László A meglepetés moraja futott végig a gyülekezeten, amikor Ragnar Askmark göteborgi dómprépost április 12-én a buenos airesi magyar evangélikus templomban Pósfay György fordításában svédül tartott beszédét igy kezdte: Ne higyjétek, hogy Ordass Lajoss csak a magyarok püspöke, ő az én népem és minden evangélikus keresztyen püspöke is. Ezt a beszédet Askmark dómprépost a megbetegedett dr. Carl Lund-Quist helyett tartotta azon az ünnepélyen, melyen Ordass püspöknek dobosi Szabó László által készített művészi arcképét leplezték le. Beszédében kliemelte, hogy Ordass püspöknek Megváltójához való hűségét minden keresztyénnek példaként állíthatjuk. A kép leleplezése után a gyülekezet átvonult a vasárnapi iskolai terembe, ahol a férficsoport rendezésében magyar evangélikus történelmi kiállítás tárult a hívek elé. A kiállítás bemutatta a jelenlegi magyarországi egyházat, - előbb végigvezetve a szemlélőt a honi evangélikus egyház történelmén a reformációtól napjainkig. A belépővel szemközt levő tábla hatalmas, színes világtérképet ábrázolt, feltüntetve a magyar evangélikus gyülekezeteket, melyekhez Magyarországból kiindulva színes nyilak futottak, jelezve, hogy melyik emigrációs hullám alakította, illetve erősítette a már meglévőket. A tábla előtt húzódó asztalt a gyülekezetek munkásságáról készült fényképek és gyülekezeti kiadványok borították. Egy másik táblán az argentin munkát láttuk, mely 1928-ban kezdődött Tomonko László fáradozásai révén. A gyülekezet a lelkész megbetegedése után spanyol kézbe ment át; de újra felvirágzott az ősz apostol, Demes Péter lelkész munkásságé alatt, aki közös egyházba gyűjtötte a református és evangélikus hívőket. Ebből a közös egyházból fejlődött ki a ma már oly jelentős evangélikus gyülekezet D. Lesfed Béla kezdeményezéséből. A mai helyzetet, melyet oly szemléltetően, tárt elénk a piros-fehérzöld szinü tábla, az új, gyönyörű templom és Hefty László lelkeszi munkássága jellemzi. A lelkész négy országra, illetve tizennégy gyülekezetre kiterjedő missziói szolgálatát ábrázoló képeket és térképet nagy érdeklődéssel tanulmányozták a III. Latinamerikai Evangélikus Konferencia résztvevői, mintegy hetvenen. A konferencia résztvevői Délamerika összes államai, valamint az USA, Kanada és Európa vezető lelkészeiből tevődtek össze. Április 19-én dr. Paul C. Empie, az amerikai evangélikus egyházak szövet-Pálfy Miklós teológiai dékán, felelős szerkesztője Dr. Ottlyk Ernő. Mindkét lap kiadója Groó Gyula a Sajtóosztály vezetője. Lemondott Grünvalszky Károly A magyar evangélikus egyház központi hivatalainak leegyszerűsítése során az egyetemes főtitkári tisztet egyszerű adminisztrációs állásá nyílvánították. Ennek során lemondott Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár, aki 1956 ősze előtt és Ordass püspök hivatalából való elmozdítása után az egyházban nagy szerepet vitt. E mellett sokak előtt ismeretes 1945 előtti magatarsása is, különösen a Fasori Gimnáziumból. Uj kántorok A fóti Mandák Otthonban a legutóbbi kántorképzö tanfolyamon jeles eredménnynyel vizsgát tettek: Remenár Sándor (Domony), Fodor Lajos (Tokorcs), Je linek Lidia (Balatonszepezd) és Mo nár Hona (Bakonycsernye). Sz. I. ségének (National Lutheran Council) igazgatója hirdette az igét. Prédikációját e szavakkal kezdte: »örülök, hogy e magyar gyülekezetben hirdethetem az igét, mert a magyarokhoz Ordass püspökön keresztül külön kapcsolat fűz, hiszen Ordass Lajos nekem is püspököm .. .« A latinamerikai konferencia alatt és után különböző alkalmakon még dr. Stewart Herman, az Evangélikus Világszövetség latinamerikai osztályának igazgatója, dr. Earl S. Erb, az Egyesült Amerikai Evangélikus Egyház (ULCA) külmissziói osztályának főtitkára, valamint Pósfay György és D. Leskó Béla magyar lelkészek hirdettek igét. Ezek az alkalmak még jobban elmélyátették a kicsi, de jelentős buenos airesi magyar gyülekezet hitéletét. H. L. Franciaországban 450 magyar evangélikus él. Amerikában szeptember elején magyar református középiskola (high school) nyitja meg kapuit. Felvétellel kapcsolatban érdeklődni lehet a világ bármely részéről azonnal az alábbi címen: Rév. Sándor Daróczy, Ligonier, Pa. USA. Megalakult a chikágói önálló magyar evangélikus gyülekezet. Lelekésze: Tessényi Kornél. Gondnoka: Krist Pál. Titkára: Gémes Gyula. Pénztárosa: Torzsay Jenő és Frecska Sándor. Az önállósuló gyülekezetei, annak szervező lelkészét lapunk és az egész külföldi magyar evangélikusság nevében szeretettel köszöntjük. Kanadában kb. 3800 magyarszármazásu evangélikus él. Május 9.-én Torontóban istentiszteleten szolgált Egyed Aladár nyug. evang. lelkész, a Csanád- Csongrád-i egyházmegye volt esperese. USA-ban magyar evangélikus öregek otthonát akarnak létesíteni. Az őriszigeti (Ausztria) magyarajku evangélikus gyülekezet orgonaalapjára 50 dollárt kapott a pittsburghi (USA) magyar gyülekezetünktől. Sz. I. Itt állok - magyar vagyok!" kapott az ember benne. Sokszor egészen szokatlanul hálás magatartást tapasztal az ember a magyaroknál és ez felmelegit bennünket s nagyobb kedvet kapunk ahhoz, hogy munkánkat érettük még jobban végezzük. Nyugtalasággal fogtam hozzá tapasztalataim, bírálataim megírásához.Hiszen egy népet bíráltam, akiknek képviselőit menekült táborkban és otthonban ismertem meg. Nem félek. Nem védekezem. Mindezt a legjobb akarattal tettem. Tudom, egyszer eljön az a nap, ott messze északon ülök majd Íróasztalom mellett és a magyarokkal együtt töltött napokra gondolok. Szivemben hiányozni fognak. Csak jó tulajdonságaikra fogok emlékezni, mert ebből több van a rossznál. Tudom, ha birálni valót találtam bennük, ők sokkal többet találhattak bennem. De mégis: jó és rossz oldalokkal együtt nagyon szeretem a magyarokat. 4 Ordass Lajos nemcsak a magyarok püspöke