Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-07-01 / 7. szám
A Kélvin-év (1.) Jubilál a reformátor városa Genf, május végén. Még mielőtt egyáltalán szóba került volna, hogy e tavasszal fontos világpolitikai találkozó színhelye lesz Genf arra készült a város, hogy méltóképen megünnepeljen egy kettős jubileumot: Kálvin születésének 450. s a genfi egyetem alapításának 400. évfordulóját. Kálvin évnek nyílvánították az 1959. évet e városban, melyet gyakran neveznek protestáns Rómának. De ez ünneplés jelentősége túlterjed a kis város határain, az egész protestáns világ részt vesz benne. Genfben lett Kálvin a protestáns keresztyénség vezére, mikor a német protestantizmus elvesztette lelki vezetőjét és tánácsosát, Luther, a reformáció világi vezetője, a szász választófejedelem pedig elvesztette országát és szabadságát. Kálvin maga úgy érezte, hogy neki kell a protestantizmust a nehéz időkben vezetni. Ennek tudatában írta Genfben azt a hitvallását, amely szerint »egy egyház van s az kiterjed az egész földre, nem több egyház!« Ébböl érthető, hogy annyira szivén viselte a kis egyházak sorsat: a valdensekét, a Cseh testvérekét, a nehéz időket átélő Grenoble-i, Savoya-i és Turin-i protestánsokét. Kálvin kora gyermeke volt, de egyben egy mai értelemben vett modernül gondolkodó ember. Merész politikus is volt, aki nemcsak egyházának, de városának érdekeit is szem előtt tartotta. Tőle származik a mondás: Ha nem tudjuk megtenni, amit akarunk, akkor azt kell akarnunk, amit meg tudunk tenni.« Miután 1559-ben »A keresztyén vallás tanítása« c. munkáját befejezte, a gyülekezeten belül való gyűjtés eredményéből alapította a genfi »akadémiát«. Már alapításakor 200 hallgatója volt. Egész Európából Genfbe vonzotta ez az akadémia az evangéliumi hitü egyetemi ifjúságot. Így eszközévé vált az akadémia Kálvinnak, hogy szellemét tovább terjessze az akadémiát, hanem azt barátjára, Theodor Beza-ra bízta, aki Kálvin halála után a genfi egyház vezetését is átvette. A genfi reformációi emlékművön Kálvin mellett ott állnak barátai Faréi, Beza és Knox. Beza vitte tovább müvét, s Knox terjesztette szellemét a tengeren is túl. Az angolszász világban termékeny talajra talált a kálvini szellem. E nélkül, a ma gyakran puritánnak gúnyolt szellem nélkül, el sem lehetne képzelni a mai Amerikát! A genfi egyetem ma is jelentős. Ha másért nem, már a világhírű teológiai fakultás miatt is meglenne rá minden okunk, hogy büszkék legyünk a 400 éves egyetemre. W.-St. Beszélgessünk közös kérdéseinkről... Levél az USA-ból »Kedves Barátom! Immár három hete túl vagyok a nagy vizen, ebben a gyönyörű uj hazában. Szép út után, megmondom őszintén, partrajutásunk perceiben nem nagyon ötültem. Kimondhatatlan üresség, nyugtalanság, sőt félelem fogott el. Lassan oldódtam fel. Az útlevél és vámvizsgálat sima és gyors volt. Az LWF-töl egy hölgy fogadott bennünket, s az első éjszakára egy new-yorki szállodában kaptunk szállást. Másnap utaztunk tovább. New Yorkot elhagyva órákon keresztül a Hudson partján haladt vonatunk. Egy amerikai tengerésszel ismerkedtem meg. Jól beszélt franciául, ő hivta fel figyelmemet egy erődítmény szerű építményre, a híres amerikai Sing-Singre. Közvetlenül a börtön mellett haladt el vonatunk. Büszkeséggel állapítottam meg: lehet, hogy az amerikaiak sok mindenben erősebbek, nagyobbak, de azt a híres Sing-Singet a mi drága váci intézményünk úgy nagyságban, mint komolyságban lepipálja. Megállapíthattam: nem is vagyunk annyira elmaradottak Európában. Ez önbizalmat adott. Uj városomba érkezve a magyar evangélikus gyülekezet több tagja várt. Több »régi« ausztriai ismerős. Ez a fogadtatás kedves és meleg volt. Hamar munkát kaptam. Mint munkás helyezkedtem el. Hetenként 25 dollárt fizetek lakásért, kosztért és mosatásért, s igy 35 dollárom marad meg tisztán. A város a centrum kivételével Ízléstelen. Az utcák tele piszokkal és szeméttel. A kirakatok förtelmesek. ízlés, grácia sehol. Az emberek öltözködése hanyag. Kissé jobb a helyzet a nőknél, bár ők sem nagyon dicsekedhetnek. Autó, jégszekrény, televizió minden házban, de privát könyvtárat eddig még sehol sem láttam. (Milyen más volt ez Finnországban!) Az emberek, legalább is európai szemmel nézve igy tűnik, flegmák, hanyagok, udvariatlanok, senkivel sem tőrödnek. A magyarok közül is csak az uj menekültekre lehet számítani, a régiek elamerikaizálódtak, kemények, minden szociális, testvéri szeretet kihalt belőlük. (Milyen más volt Finnország!). Az emberek dolgoznak, esznek és alszanak, szórakoznak. Másra nem igen jut idő. Mindenki a dollárt gyűjti. Az egyházi életről jobb nem szólni. Tepmlomba sokat járnak, de bibliai értelemben vett hitről nem soknál lehet beszélni. Most már sok mindent megértettem, ami eddig számomra érthetetlen volt. Olyan furcsa és idegen minden. Kedves ismerőseim ellenére is egyedüli és elhagyottan érzem magam és sokszor gondolok Bécsre ...« Kedves Barátom! Megszakítom - így hirtelen - leveled kivonatát. Remélen nem haragszol azért, hogy »közzéteszem«, de véleményem szerint első benyomásaiddal sokak tapasztalatát foglaltad egybe. S tudod, sokat beszélgettünk erről, az első benyomások ha nem is maradandóak és tárgyilagosak mindig, mégis évekre, életre szólóak. Első beynomássink idővel megváltoznak. Jól van ez igy. A régi és új menekült magyarokkal kapcsolatos állásfoglalásomat ismered. Együtt alakítgattunk véleményünket. Igazad van, de talán itt sem lenne szabad általánosítanunk. A régiek sokak kiutazását elősegítették. Sokaknak adtak és adnak ma is kenyeret. Ezért hálásaknak kell lennünk, ha el is hangzik határozottan, a szeretet hangján a megállapítás: ezek nem mi vagyunk! Beszéljetek velük sokat. Forrjunk eggyé! Az 1945 és 1956 közötti időket nem lehet hallomásból s olvasásból megérteni. De más tapasztalataink is Vannak. Egy észak-európai (tehát nem amerikai!) országban új magyar menekülteket vártak. A csoportot váró régi — csoportokon kívül és felül álló - ma-5 A genfi reformációi emlékmű középső szoborcsoportja