Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-03-01 / 1. szám
1960 március ho UT 7. oldal tok. Hogy mi, magyarok, felkeles, forradalom eseten nem arról gondoskodunk, hogy legyen harcunknak tábornoka, hanem „Petőfi Nemzeti Dalara es Tompa A madar a fiahoz c. örökszep forradalmi enekere gondolunk“ Meggyalazott, kigunyolt Benneteket, világ csúfjára. Benneteket, akik a felkeles alatt becsülettel harcoltatok, ahelyett, hogy bandakat alakítottatok volna, elnevezve ilyen, vagy amolyan „demokratikus“ partnak. Mint masok tettek, Akik idekint is ezt teszik. Sőt, az otthon „helyzeti hátrányok“ miatt e térén mulasztottakat itt igyekeznek bepótolni... Gyalázatotokon csámcsog az egesz nyugati sajtó, ha valami szélhámosok celzatos híreket terjesztenek a Magyarorszagra hazatérő sok csalódott emberről, vagy ha Veletek együtt kijött gazemberek, valami bűncselekményt követtek el, mert ismetelt eliteltetesük ellenere meg mindig szabadlábon vannak s igy módjukban all nemzetünk johiret rontani. Testvéreitek otthon siralomhazban várták kivégzésükét, Ti, idekint, iskolában tanultatok, leerettsegiztetek, — igy vartatok az, úgy latszik, Nektek szánt ehhalalra: rosszindulatból es hanyagságból, a kommunista sajtónak anyaggal való ellatasa erdekeben, vagy más ókból, de minden becsületet, joizlest megcsufolva, mindmáig megtagadtak egy részetektől a politikai menekültkent való elismerést. Emiatt nem kaptatok ösztöndijat az egyetemen, s hőstett, hogy naphosszat robotolva egyáltalán tanultok meg . .. Mint ahogyan nem-diak, vagy a középiskolai tovabbtanulastol is elzárt testvéreitek jo részé — egy ruhrvideki nagyvarosban több, mint fele — sem elismert politikai menekült. Nyilván, mert akkor nem lehetne adni-venni őket, nem lehetne becsületükbe gazolni, nem lehetne szegényeket a nehezsegekkel küködö es terhűkre is elemberietlenedö szénbányászaihoz kötni, — a látszat szerint örök időkre ... Nem érvényesültök, magyar ifjak! Nem engednek. Visszaélnék azzal, hogy annyira nem tudtok gyűlölni. Gyűlölet nélkül üzentetek hadat az egesz mai világnak es fogjatok azt ujjal felcserélni. Nem scoda hat, hogy Ellenetek van az egesz világ. Különösen, míg csak Benneteket üthet mindenki. Nem gondolva arra, hogy nem az a legeny, aki adja, hanem aki allja. S hogy sor kerülhet majd visszaütesekre is. Mint Ady irta: „Százféle bajnok, mássá sohse valtan, Utö legeny, aki az ütést álltám: így allva, varva vagyok egeszen magyar.“ A nagy esemenyek, melyek elterelik Rólatok a figyelmet, nem masok, mint nehez sulyok, melyek sok, ma meg eszrevehetetlen es lathatatlan, ösvényt zárnák el. De nem örökre. Itt, Németországban, gyakran idézik Goethe egy mondását: „A levegő lengedezeset, a viz csörgedezeset, a vetes növekedését, a tenger hullámzását, a föld zöldelesetaz eg ragyogását, az égitestek csillogását tartom nagynak en. A pompásán ide-oda vonulo zivatart, a hazakat széthasító villámot, a vihart, mely a hullámok árját sodorja, a tüzokado hegyet, a földrengést, mely országokat tönkretesz, nem tartom nagyobbaknak, mint a fenti jelenségeket, hanem kisebbeknek tartom, mert ök csak sokkal masabb törvények hatasai. Az az erő, mely a szegény asszony fazekából a tejet megmozgatja es kifuttatja, sem mas, mint az, amelyik a lavat a tüzokado hegyből elöhajszolja es a hegy oldalain lefolyatja.“ S Bennetek óriási erő szunnyad. Ti lesztek a jövö magyar nemzete. Es „A nemzet Isten kepe lesz, Nemes, nagy es dicső; Hatalma, üdve es neve Az eggel merhető.“ / Vörösmarty / Ti lesztek ez a nemzete. Sok szempontból maris Ti vagytok, Otthon es idegenben. Mint mag a ho alatt. Kalasz Robert A körülzárt főváros Karácsony ünnepen volt 15 eve, hogy a magyar íovaros korul bezarodott a gyűrű. Sokan azt gondoltak, a nemzeti Magyarorszag agoniaja utolso stádiumához erkezett a történelem. Nem igy volt. A fovaros vedoserege vitéz Hindy Ivan vezerezredes es Bilnitzer Ernő altábornagy parancsnosaga alatt példát adott minden idők katonainak, hogy a Hont elve is, halva is hogyan szolgaija az, aki a háborúban nem a köteles emberöles feladatat, hanem a másokért, a Nemzetért, a közösségért, a családért, a múlt tradícióiért es a jövő reményéiért a legtöbb, a legnagyobb áldozat meghozatalara nyilo alkalmat latja. De ez nem volt minden. Az ostrom a poklot a modern haditechnika minden eszközevei reaszabaditotta a fovaros lakossagara es ez a lakosság allta a tüzet; csak a törökvilag végvári harcaiban tapasztalt elszánt fegyelmezettseggel eggye kovacsolodott a vedosereggel, hihetetlen aldozatvallalasaval közel két hónapon at megállította az azsiai hordát a nyugati kultúra szivéhez vezető utón. Minden idők három legör dögibb nepgyilkosa: Stalin, Rosewelt es Churchill Yaltaban elhatároztak, hogy a magyart is az áldozati oltárrá vetik. Államokat a hatalom eszközeivel, a brutalitás jogán Nem is vagyonnak ehe-szomja Bosziti raja ellenit: De, mert egy nép fügetlen itt, Kell joni masnak, hogy lenyomja. szét lehet verni, de a nepeknek szivosabb eletük van. A magyarsag es benne fővárosunk társadalma 1944 karácsonyán es azóta is legutóbb 1956 őszen ebből veres lecket adott a yaltai uraknak. Az eletben magaban a lényég nem pusztán maga az elet, hanem a mod, a bátorság, a lelkiero, ahogy ezt az eletet éljük. Azok a merhetetlenül nehez, szenvedésekkel terhes idők, amelyek a fovaros körülzarasaval reatörtek a mi nemzeti életünkre, otthon es a hontalanságban megmutattak, hogy ennek a nepnek van ereje, bátorsága a keleti barbar kolosszus talpai alatt is magat a keresztény civilizációhoz tartozónak vallani es hitvallása szerint élni. Azt mondjak, mi jogkereső nemzet vagyunk. Nos a jog es igazság hosszabb időre számolva meg mindig erősebbnek bizonyult, mint az erőszak, a hatalom. A körülzárt főváros nepenek ez adta a példa nélkül való kitartáshoz az erős alapot. Ezért valljuk, hogy a mi Nagypéntekünkből is van Resurreccio. Az ostrom napjaira 15 eves távlatból visszatekintve, fedetlen fővel gondoljunk Budapest vedoserege es az ahhoz szívvel es leiekkel maradéktalanul felcsatlakozott polgári társadalma aldozatara. A Nemzet el es élni fog. DR. N. I. Fegyverben álltunk ezer evet, Hat nem vagyunk aggott túlélték, Harcos, fiatal nép vagyunk — Tavaszi dal a mi dalunk. /Arany/ /Bard Miklós/
