Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-03-01 / 1. szám
8. oldal UT 1960 március ho Március 12: a magyarság nemzeti mártírjainak ünnepe A magyar eszmerendszerek a nemzet, az allam világának szilárdságára epitenek. Mint Platon eszmei allama: a rendszer készén van s csak hinni tartozunk további fennállásában. Nem veletlen, hogy történelmünk során mindig akadtak ellenségek es megtévesztettek, akik a mindenkori magyar politikai hitvilágot „dogmarendszernek" szidalmaztak. Hitünk szilárdít es a nyugodt folytonosságot mozdítja elő. Alkatrészéi között feltűnően kévés az olyan, mely az idők valtozasara int es az eletben bent rejlő dinamizmust veszi alapul. A magyar hitek nem egy forrongó nép léikéből szoktak sarjadni, hanem altalaban egy rendszerező elv gyümölcsei. Ez az oka annak, hogy a nemzeti gondolat magyar mártírjai életükben nem mondjuk egy magyar Teli Vilmost, választottak vezérükül, hanem — ha későn is — a mai magyar nemzeti hitvilág megtestesitoje köre tömörültek, Vele mentek a halaiba es az O megdicsoulesenek napja lett mindnyájuk emlékünnepe. Szalasi Ferenc, az egyseges Magyarorszag újkori megteremtője, utolso törvényes államfőnk, akit minisztertársaival együtt tizennégy evvel ezelőtt e napon gyilkoltak meg hazank leigazol, valóban méltó is arra, hogy mint vértanúink legnagyobbja, e napot eletaldozataval martirjaink közös emléknapjává avassa, mert egesz lényét mindig az a hőseinkre jellemző hit töltötte el, hogy kötelességet teljesítette. A mi hőseinknek leglenyegesebb közös jellemvonása, mely részben eltero politikai felfogásaiktól, Pártállásuktól függetlenül mindegyikük sajatja volt, eppen ez a biztos erkölcsi érzés: kötelességüket teljesítettek. Ha masok hiúságból, haszonvágyból vállaltak is vezetőszerepet, a mi mártírhalált vállalt vezetőink nemzetünk iránti kötelessegerzetbol lettek vezetők. Ha a győzők rabolni es gyilkolni jöttek is Szülőhazánkba, a mi hőseink szent hivatást látták maguk előtt, amikor idegen földön harcoltak. Vannak ugyan, akik harminc ezüstpenzert mindent, becsületet, kötelességet, hazat es nemzetet eladnak, de hőseink eletük aran is hűek maradtak eszményeikhez es azokból fakadó kötelességeikhez. A történelem nem mindig tiszteli a szilárd jellemeket es azok eszmeinek szilárd rendjét. Előfordul, hogy — átmenetileg — lesújtja azokat s az eletbenmaradoknak újat, meglepőt, sorsvaltozasokat, katasztrófákat, hoz. A meglepő töTtenelmi változások, sorsfordulok, katasztrófák kollektiv hatasa a lelkekre, — eppen eszméink szerves összefüggése es jellege folytan, — erősebb nálunk, mint másutt. A döbbenetek népi melyseguek: szavuk melyre lehallatszik es a legszelesebb nepretegekben is visszhangot talal. Annak ellenere, hogy nem mindenki döbben meg, nem egyenként gondoljuk at sorsunkat, nem mindnyáján gondolunk előre a jövőbe, sót, nagyonis kevesen érzik at a történelmi ut nagy zökkenőit Nálunk jobban kidomborodik ez a sorserzes, mint másutt. Nálunk világosán beszelnek a sorsemlekek az egesz ország sorsáról: a Karpatmedenceben a letketseg, a megdöbbenés gyakoribb tehat, mint például Svájcban. Mohács élményé meg ma is minduntalan felhangzik, a panasz miatta századokon at zug. Úgy erezzük, akkor romlott el minden. Nemzeti „nagyietünk" sírjához akkor jutottunk el. Különösen a nagy elverzes ráz meg. Mentegetodzünk: a „sok ezer kar" ellen vegre is nem lehetett tenni semmit. Van aki Mohácsban „nemzeti nagy bűnnek nagy torolojat" latja. S nem kisebb megrazkotatasok érték nemzetünket a huszadik szazadban sem: Trianon, az orosz megszállás, majd a vereseg, mely 1956-ban kommunistaellenes nemzeti felkelesünket erte: mind a mohácsi vészhez hasonlóan hatottak. Sokfele hangulat kavargasat latjuk: a teljes ketsegbeesest nagy elszanasok váltják fel. De van mindennek melyen egy sajátságos vonás: az a hit, hogy kötelességünket teljesítettük es a jövőben is teljesíteni tudjuk; erkölcsi érzésünk igy nyugodt lesz. Ebben az erkölcsi önmegnyugvasban nemzetünk aggódó lelke lecsendesedik. Ezt láttuk mindig a nagy válságok idejen, ezt láttuk Trianon után is. Ha mulasztottunk is, nem mint a közlelek reszesei tértünk le az ősi erkölcsök útjáról, a martirjaink áltál mutatott útról, hanem, mint ellenséges propagandák áldozatai. S nekünk is meggyőződésünk hőseink meggyőződése: az, hogy az ősi jog es az ősi erkölcs, az ősi kötelesség századok föllött all. K. R. Sértő Kálmán: Nem lehet itt, ma, megmondani A súlyos, nehez igazat, A költő nem adhat virágot, Csak százszor átvizsgált gázát. Zuhog mostan a talpramagyar, Petőfi újra istenül, De odafenn, a magasságban Csillagokba szúrt tollaba dűl: Március 15-re Március emleklangu napjan Ma alszentek szive dalol, Porra lett Táncsics unokája Hetven Krisztusként meglakol. Ha feltámadna, vad korbáccsal Verne ki kedve kellemet Azokra, kik hivalkodó Rutinnal citálják nevet...
