Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
16. oldal ÚT 1960. október Legutóbb nem kisebb tekintély, mint maga Cs. Szabó László is hozzányúlt ehhez a kérdéshez. Defoe Dánielről, Robinson Crusoe kalandjának megörökítőjéről írt kisebb tanulmányt. Szükségesnek látta, hogy olvasóinak figyelmét felhívja egy fontos tényre: már az angol forradalmat követő konszolidáció idején kiemelkedő szerep jutott a híres próféta Írástudó druszájának a politikai életben. Hol az egyik, hol a másik párt besúgója, az ellenfélhez beépített embere volt. Bár sokra nem vitte, a Cs.Szabó-cikk „igazi“, „hamisítatlan“ irodalmárként mintegy példaképül állítja a jelenkor költői és írói elé. Megemlíti aztán, hogy Defoe nemcsak a politikával, hanem a büntetőjoggal is szoros kapcsolatba került. Személyleírását is egy korabeli körözőlevélből ismeri az utókor. Csak azt nem említi Cs. Szabó, hogy a nagy magyar költők és írók kapcsolata a politikával és joggal kissé másképpen festett. Arany János például fontos törvénykönyvek szövegét vizsgálta át, — nyelvi szempontból. Neki elég volt ilyen jellegű kapcsolat is... „Szabad“ kőművesek A „Nemzetőr“ védelmére hozta fel egy névtelen levélíró, hogy ez a, — ki tudja miért, — így keresztelt lap „idealista vállalkozás“. Ennek értelmében a Nemzetőrt, mint vállalkozást, idealista módon felfogva meg kell állapítsuk, hogy az egy megvalósított gazdasági gondolat. A kérdés csak az, hogy kinek a gondolata. Rossz nyelvek szerint ezt maguk az érdekeltek is szeretnék tudni. Elvégre érdekel minden embert, hogy ki az, aki neki parancsol... Egy korábbi választásra / Sz. Tamás / Remélem ön jól van Elnök Ür ma, — S hogy a választás majd önnek hoz babért, És, hogy nem lesz szükség soha többé arra, Hogy az ön nagy népe ontson hősi vért. Bocsánatát kérjük egy-két napra még, Amíg szerény létünk a békét zavarja, Amíg Európa e kis sarka ég . . . Hisz azután csend lesz, síri csend, — Ígérjük . . . S nem lesz a világnak soha több magyarja! Ügy tudjuk, hogy önök kedvelik a harcot. Termeik esténként zsúfolásig telnek, S a küzdelem, amit két atléta tart ott, Mámoros örömöt nyújt tömegeknek. Mámoros küzdelmet nézhet ma itt ingyen. Jöjjön hát és nézze, ilyet még nem lálott: Tíz körömmel, foggal, vasban és bilincsben, Egy maroknyi nemzet rázza a világot! Ám ha reggelije túl hosszúra nyúlna, Avagy késve hoznák drága limuzinját, — Míg nemzetünk hullik, sorra, mint a rendek, — Ügy el se induljon, vagy forduljon vissza: Magyarország földjén úgysem tatái minket, Csodáló szemmel csak sírunkba tekinthet, Ahol testünk tépett lobogónk takarja . . . . . . s nem lesz az Istennek soha több magyarja. Bús, fekete műsor... A müncheni rádió kétórás adásban igyekezett „szimpatikus formában bemutatni a németeknek“, hogy mennyi „magyar“ művész, író, sportember él idekint és mind milyen jelentős szerepet játszik a nyugati életben is. Nem hallgatta el ennek során a valóban magyarok egyikét-másikát sem, akik tényleg itt élnek és jelentős szerepet játszanak, mint példáúl Barabás Sári, Bak Valéria, Ghéczy Barnabás, Vaszary Gábor, stb. Lehetetlen volt azonban nem észrevenni egy tendenciát, amely arra irányult, hogy magyar szellemi elitként nyerjenek értékelést olyan személyek, — akik Magyarországon semmiképpen sem számítottak soha ilyennek. Szerepeltek Alpár Gitta, Gál Franci, Molnár Ferenc, Bús- Fekete László és még sokan mások, így a londoni Tábori Pál, meg más kifejezetten zúg-alakok ... Hogy az illető „él-művészek“ mennyire sajátosan magyar kultúrát képviselnek és juttatnak nyugaton is szerephez, arra nézve álljon itt néhány példa: Az évfordulóval kapcsolatban sem mellékes visszaemlékeznünk, hogy mivel foglalkoztak az illető urak és hölgyek akkor, amikor a magyarság a felkelés előestéjén az élet-halál harcra készülődött. Elsőnek ezért arra emlékezünk, hogy a felkelés alatt eljutott hozzánk Magyarországra néhány nyugati magyarnyelvű sajtótermék. így a bizonyos kommunista folyóiratokra külső formájában is annyira emlékeztető müncheni „irodalmi lap“ akkor legfrissebb száma is. Lesznay Anna „versei“ nem keltettek különösebb benyomást, — amit a költőnő sikeresen ellensúlyozott viszont a füzet végén Szántó Judithoz intézett levelével. Aki nem volt ott, is el tudja képzelni, hogy milyen érzésekkel olvashatták a fiatal felkelők, hogy a zavaros életű, de mégiscsak magyar költő, József Attila, aki 1956-ban bizonyára velük küzdött volna, — állítólag férgeket vitt egyszer e nemzeti büszkeségünk, e szoknyát viselő magyar Goethe finom bécsi lakásába. Ciánoztatni kellett utána. A költőnő még a tetüfajtát is megnevezi... Ezután Fenyő Miksa „regényrészlete“ következett. Világhírű „írónk“ a magyar emigránst a mennyek országának előcsarnokában ábrázolja, amint éppen Szent Péterrel alkudozik és eseng a bebocsátásért. Érdemekre hivatkozik: „Egyszer barátaimmal sétáltam a Svábhegyen, mikor egy deszkabódé mellett elhaladva, melyet a város W.C.-nek szánt, annak mélyéből panaszos hang hallatszott: papirost! papirost! A sétálók nevetve mentek el a bódé mellett, senkisem gondolt arra, hogy enyhítsen a szorongó ember sorsán. En kivettem az aznapi újságot zsebemből, betoltam a bódé hasadékán, — tessék, mondottam...“ Mert ugyebár egy magyar nem sokra hivatkozhat, ha be akar jutni a Mennyországba... Hatvány Bertalan kínai verset fordított a lap e számába: „Bölcs, kinek nincs kedve élni.“ Tábori Pál azt írja le, hogy érettségi bankettjéről a jezsuitapátertől, a protestáns hitoktatótól és a zsidórabbitól elbúcsúzva hogyan látogatott meg barátaival egy mellékutcabeli házat, ahol olyan lányok fogadták őket, amilyeneket ma „bájosan züllöttnek" nevez az az irodalom, amelyben a táboripálok és búsfeketelászlók manapság oly kiemelkedő szerepet játszanak. Mindez persze jól beleillett a spanyol kommunista rablógyilkosok dicsőítését és hasonlókat tartalmazó „cikkek" közé, — de a meghalni készülő felkelő undorral olvasta, vagy legalábbis megállapította: Tábori Pál, Fenyő Miksa „elszakadtak az otthontól“ alaposan, hiába óvta őket Kovács Imre... Mint ahogyan azóta is kétes értékűek az erről a tájról jövő „intelmek". Nem érdektelen visszaemlékeznünk arra sem, hogy milyen tárgyú színdarabot mutatott be Bús-Fekete- Trauerschwarz-Lászlótól a müncheni televízió a fiatalkorú magyarok tömeges kivégzése idején. Nos, szintén
