Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
8. oldal ÚT 1960. október belpolitikai kérdéshez való balkezes hozzányúlás, (pl. a négerkérdésben, a farmerek elhanyagolása, a mn ukanélküliség); de mindenekelőtt a fanzáziátlan, ernyedt külpolitika, amely Dulles külügyminiszter halála óta olyan méreteket öltött, hogy világszerte külpolitikai csődről beszélnek — nos mindezt egybevetve, a felüleletes szemlélőnek az a benyomása, hogy csak egy gyökeres őrségváltás segíthet ezen a helyzeten. Ha a felületes szemlélő történetesen amerikai szavazópolgár, akkor fenti véleményét nemszavazásával, vagy a demokrata elnökjelöltre való szavazásával fogja kifejezésre juttatni. Kennedy rokonszenves fiatal ember benyomását kelti, háborús hős, beszédjében ostorozza a republikánusok hibáit, teljesen új politikát igér, programmja lényegében abból áll, amit a szavazók milliói Eisenhowertől vártak; amit Eisenhowernek kellett volna tennie és ő elmulasztott; ezt most ő akarja megvalósítani. Ezenkívül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ma a kongresszus mindkét háza erősen demokrata kézben van megint, demokrata többség uralja és hogy ez a törvényhozás máris bebizonyította az elmúlt esztendő során, mennyire hazafias szellemben dolgozik. Ez nem üres demagógia, de tény; régen nem volt az Egyesült Államoknak oly, nemzeti szempontból, kitűnő összetételű törvényhozó testületé, mint a legutóbbi időszakban. És ha ez mind igaz, ha ez mind megfelel az igazságnak, akkor tulajdonképpen együtt örvendezhetnénk az angol konzervatív újság vezércikkírójával, mondván — még ha Kennedyt is választják meg elnöknek — nincs semmi baj, a világhelyzet oly kiváló és rózsás, hogy nyugodtan dőlhetünk vissza a gazdasági jólét puha párnáján és álmodhatunk az emberiség jobb jövőjéről. Itt be is fejezhetnénk tulajdonképen cikkünket, mert azt már az olvasó fantáziájára és politikai beállítottságára bízhatjuk, miképp is pingálja ki magának a jövő paradicsomát. Igen ám — de egy van, ami mégis nem hágy békén — mit keres Hruscsov New Yorkban? És ha Nixon nincs ínyére, akkor miért vesződik annyit, hogy Kennedyt, akit szintén nem szívlel, mégis nyeregbe segítse, miféle óriási ütőkártyát adhat egy demokrata győzelem kezeibe . . . Gerald K. Smith, az öreg jobboldali harcos Kaliforniából, sohasem rejti véka alá véleményét és nem tart sokat a szőr mentén való diplomáciáról. Hallgassuk meg, mi az ő véleménye Kennedyről. 1. ) A Kennedy-család whisky vei szerezte millióit. 2. ) Kennedy a marxista, Moszkvában kiképzett Walter Reuther munkásvezér protegáltja (az ő támogatásának köszönheti múlt választási győzelmét, Szerk.). Ha egy másik munkásvezér, Hoffa, üzelmeibe bele is kötött, ezzel szemben fehérre mosta W. Reuthert. 3. ) A politikai sík, amelyen mozog, törvényes jogalapot teremthet az amerikai népnek színesekkel való keveredéséhez, — széttiporja az egyes államok szuverénitását, lehetőséget ad egy belföldi OGPU megszervezésére, amely embereket bírói Ítélet nélkül börtönbe vethet. 4. ) Kennedy vezette az akciót a diákok hűségesküje ellen. (Az ösztöndíjas diákoktól azelőtt hüségesküt követeltek; ha tehát egy baloldali földalatti mozgalomnak voltak a tagjai, megszegték esküjüket, Amióta Kennedy akciója következtében semmiféle hűségnyilatkozatot nem kénytelenek aláírni, bátran lehetnek kommunisták is, ha kedvük tartja, az amerikai ösztöndíjjal a zsebükben. Szerk.) 5. ) Kennedy nyíltan eldicsekedett vele, hogy McCarthy szenátor politikáját ellenzi és ha történetesen nem feküdt volna betegen a kórházban, ő is McCarthy megbélyegzése mellett szavazott volna. 6. ) örök kamasz kinézése szinte sugározza magából az éretlenséget, amelyet az idő nem bír meggyógyítani. Maga a gondolat is elképzelhetetlen, hogy állandó világkrízis korában élve, sorsunkat az ő kezeire bízzuk. 7.) Kennedy a párizsi csúcskonferencia szétrobbanása után nyilvánosság előtt kijelentette, ha ő lett volna az Egyesült Államok Elnöke, bocsánatot kért volna Hruscsovtól . . . Goromba fickó ez a Smith, — mondják valószínűleg sokan az Egyesült Államokban, — besavanyodott öreg medve, nem kell százszázalékosan venni, amit mond. Mégis, — ha egy kicsit elgondolkozunk figyelmeztetésén, — talán egy és más felfrissül emlékezetünkben. Nem is olyan régen, Kennedy még Vöröskínának az UNO-ba való felvétele mellett foglalt állást. Nem is olyan régen arról is esett szó, hogy Adlai Stevenson kapja meg a külügyminiszteri tárcát, Kennedy elnökké választása esetén. Igaz, hogy ekkor még nem volt Kennedy a demokrata párt hivatalos elnökjelöltje, — lehet hogy mindez csak kortesfogás volt, amit nem kell komolyan venni. Az is lehet, hogy Stevenson szerencsétlen nyilatkozata, amelyet a balvégű párizsi konferencia előtt tett, Hruscsov malmára hajtván a vizet, és amelyet utólag meg is cáfolt, nem tette többé opportunusnak, hogy a külügyminiszteri tárcával kapcsolatban nevét a nyilvánosság előtt megemlítsék. Azóta Kennedy is színt változtatott külpolitikai vonatkozásban és beszédei után ítélve pápább lett a pápánál, Eisenhowert és Hertert nem győzi ostorozni gyengeségük miatt, amit Nixon csak okkal-móddal tehet, mert mint a jelenlegi kormány alelnöke, maga alatt vágná a fát. Mégsem szabadulhatunk a kellemetlen érzéstől, hogy megválasztásának árát valahogy meg kellett fizetnie, valami suba alatti megegyezésben, amit a demokrata baloldallal kötött, — nem oly nyíltan a világ szeme láttára mint az öreg Trumannal, de annál nyomatékosabban. Ha ez a gyanúnk nem alaptalan, úgy Kennedyben azt a gátlás nélküli, törtető politikust sejtjük, aki a hatalom kedvéért az ördöggel is hajlandó cimboráim. Ahogy a marxista munkásvezért, Walter Reuthert is a maga szekerébe fogta, úgy nem fog idegenkedni az egész Rooseveltet trónra emelő New-Deal garnitúrától sem, ezektől a kommunista métellyel átitatott baloldali entellektüelektől, sőt örül támogatásuknak. Van-e alapja ennek a gyanúnak? Előszöris nézzük meg: kiket választott Kennedy belső gárdájába, akik vele együtt vívják meg a választási harcot. Az US News and World Report ezzel a mondattal jellemzi Kennedy tanácsadóit: „Tanáremberekből rekrutálódnak, egyetemi tanárokból és különböző intézetekben dolgozó értelmiségből, — a különbség szembeötlö— míg Eisenhower általában vállalati vezetőkkel, a kereskedelmi élet fejeseivel vette körül magát, Kennedy esetleges elnöksége a tudósok kormányát jelentené." Legközelebbi környezetében a folyóirat a következőket nevezi meg. Kennedy öccsét, a 34 esztendős Robert Kennedyt, akinek Harvard egyetemi diplomája van, ügyvéd, hat éven át különböző kongresszusi kivizsgáló bizottságnak dolgozott tanácsadóként. Bátyjának főkortese. Theodore C. Sorensent, 32 éves, ő a tervezett „vezérkari főnök" a Fehér Házban, ugyanaz mint Sherman Adams volt; ő hozza az „ötleteket", ezenkívül ő az összekötő Kennedy és agytrösztje között, ügyes, rugalmas jogászember. Apja nebraskai ügyvéd volt, aki a republikánusokat annakidején „áthozta" Roosevelthez. Lawrence O'Brien, 42 esztendős, ügyvéd, Springfield egyetemét végezte, kiváló politikai szervezőtehetség. Pierre Salinger, 35 éves, ő lenne a „sajtófőnök", aki most Hagerty. Hivatásos újságíró, aki azelőtt a „Chronicle" és „Colliers" magazinoknak dolgozott. A McLellan bizottságban volt kihallgató, ott barátkozott össze Robert Kennedyvel és így nyergeit át Kennedyékhez. Archibald Cox — 48 éves, harvardi egyetemi tanár, szakértő munkáskérdésekben, liberális. A két legnagyobb
