Az Uránia Mozgó Heti Eseményei, 1918 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1918-10-12 / 3. szám
i 3. szám. 111. évfolyam. 1918. okt. 12. l “5 Az Uránia Mozgó Heti Eseményei. SSÖ2 IHlEgjelenih minden szombaton. — Felelős szerkesztő: Dénes Sándor. Színház és mozi. Szatmár, okt. 10. Nehogy azt higyje valaki, hogy most valami olyanféle, konkurencia által sugallt cikk következik, amely összehasonlítást fog vonni a színház és a mozi között és megvonván a párhuzamot, azzal a konklúzióval végződik, hogy tessék moziba járni, nem színházba. Szatmáron a színház és a mozi nem konkurens intézmények, a jó szatmári közönség mindkettőt szorgalmasan frekventálja, üzleti harc a két vállalat közt nem lehet. Hiszen ha igy lenne, akkor a mozi házilapjának szerkesztését nem vállalhatná el az, akinek más oldalról munkakörébe vágó kötelessége, hogy a színházi előadásokat kritizálja. Tisztán azokat az egyéni impressziókat próbálom itt összehasonlítani, amelyeket reám mint nézőre gyakorol a vásznon pergő film-kép és a színpad deszkáin előadott színdarab. Reám például illúzióval sokkal teljesebben hat a mozi, mint a színház. A moziban rendszerint nagyobb, tökéletesebb attrakciók vonulnak fel, a dráma térbeli egysége sokkal szélesebb, tágabb területen mozog, mint a szűk színpadé, amelyen a legjobb rendező sem képes az előadott darab keretén belül például egy katonai felvonulást, egy cirkuszi előadást, egy vágtató automobilt, egy szép mezőt, rétet vagy egy sziklás hegyet, hömpölygő folyót a világot jelentő deszkákra varázsolni, amit ezzel szemben a vászon mind reprodukálni képes s igy a látottak valóságának hangulatát sokkal köny- nyebben felkelti. Így például a színpadon ha