Új Világ - Irodalmi, Művészeti és Társadalmi folyóirat, 1955 (1. évfolyam, 7. szám)
1955-06-01 / 7. szám
Sztókay Lajos A borsmonostori utca sínét búgnak a légiriadó szirénái —< ezúttal Bj|| PH Hollywood kellős közepén. Essie, a kövér néliiUsli ger takaritólány bedugja fejét az ajtón és csodálkozva tudakolja a dudálás okát. “Hétfő délelőtt 10 óra van!” felelem. “Mától kezdve ilyenkor mindig megszólalnak a szirénák. Nem olvasta az újságban?” Essie feje eltűnik az ajtónyilásból, de arcáról még leolvasom a megnyugvó kifejezést: “Hja, csak azért? No, az nem jelent sokat.” Az ablakon át lepillantok az utcára. A szomszédos ház tetejére visszaszállnak a megriadt galambok, lenn az utcán nyugodtan jönnek-mennek az emberek,, autók robognak és a forró kaliforniai nap békésen süt a vékony ködpárán át. Valamikor, tiz évvel ezelőtt Sopronban, mi is ilyen könnyen vettük a szirénázást, pedig akkor már nem gyakorlatozás céljából szólaltatták meg őket. Istenem, az elmúlt tíz év — az örökkévalósághoz viszonyítva csak egy elenyésző időparány — mégis, mennyi szenvedést, könnyet, gyötrelmet jelent egy hazátlan magyarnak. Önkéntelenül félbeszakítom munkámat és az emlékezés szárnyán visszaszállok a múltba, vissza hazámba Magyarországra, Sopronba, a Borsmonostori utcába és lelki szemeim előtt ujraelevenednek a tíz évvel ezelőtt átélt borzalmak ... ☆ ☆ ☆ Semmi különösebb nevezetessége nem volt annak az utcának. Sokan a soproniak közül azt sem tudták, hogy létezik. Még hosszú sem volt, pár száz méter az egész, pár tucat kertes családi házzal. Ott húzódott meg szerényen, ahol a hires “Lővérek” nyaralótelepei kezdődtek, ahol a terep szelíden emelkedővé válva felnyúlt a Soproni-hegyek fenyő és lomboserdő borította lankáira. Egyszerű kis utcácska volt, csöndes, békés és elhagyott. Lakói önmagukkal megelégedett polgárok voltak, akik közül egynéhányan redelkeztek ugyan bizonyos emberi tökéletlenséggel, mint gőg, büszkeség, rangkórság, stb., de alapjában véve egyiket sem lehetett volna gonosznak nevezni. ☆ -ír * Ez a történet az utca keleti végében állott hat családi házra szorítkozik, ahol a halál nagy szüretelését tartotta. Ismerjük meg lakóit. Az 1-es szám alatt 0. tűzoltóparancsnok lakott feleségével, két lányával, anyósával és a szolgálóval. Ugyanott a földszintet W. vegyeskereskedő, felesége és 9 éves lánya lakták. A 3-ast mi béreltük és voltunk benne öten: 80 éves édesanyám, feleségem, jómagam, valamint két főiskolás szobaurunk. Az 5-öst J. állatorvos lakta feleségével, főiskolás fiával, anyósával, áldott állapotban lévő sógornőjével, annak kisfiával, a háztartási alkalmazottal és egy albérlő munkásházaspárral. Szemben a páros oldalon, a 2-es számút idős tulajdonosnője, továbbá E. vegyeskereskedő feleségével és három kislányával, K-né két kisfiával, H. kisasszony egy idősebb magányos lány és egy, a bombatámadás előtti napon betelepített, menekült házaspár lakta. A 4-esben K. egyetemi tanár lakott feleségével, lányával és a háztartási alkalmazottal. A 6-osban T. nyug. egyetemi tanár lakott nővérével és a szolgálólánnyal. Ama nevezetes napon erre a hat házra és közvetlen környékére, valamint az ott lakó 41 lélekre huszonöt «500 kg-os bomba esett, kioltva 15 ember életét (10 nőt, 2 férfit és 3 kiskorú gyereket), megsebesítve 7-et. (3 nőt, 2 férfit és 2 kiskorú gyereket). Sértetlenül 19-en usztuk meg az infernót, ebben a kis körzetben. ☆ ☆ ☆ A száraz és borzalmas statisztika felidézése, megzavarta agyamban az emlékezés képét. Lelki szemeim előtt egyszerre, mintha ott látnám azt a 41 embert, élőivé t-holta kát egyaránt, ahogyan szenvedélyes kifakadással vádolják mindazokat, akik a háborút és elnyomatást hoztak az emberiségre. Nem, nem, barátaim, én ma már nem lázadozom. Bosszú és megtorlás nem célravezetők, csak a megbocsátó szeretet. Aki a mindent átölelő szeretet elől elreteszeli szive kapuját, az önmaga fölött Ítélkezett. ☆ ☆ ☆ De lássuk csak, hogyan is történtek a dolgok azon a szomorú napon, 1944 december 6-án, Sopronban, a Borsmonostori utcában. Miként minden reggel, szomszédunk, W. vegyeskereskedő 40 csirkéje, Gyuri, a büszke fajkakas vezetése mellett, a kerítésen külön e célra létesített nyíláson át, aznap is átsétált a kertünkbe, ahol a nap folyamán csipegettek-szedegettek a füves pázsiton, amit éppen találtak. Alkonyaikor szépen visszasétáltak W-ék udvarába. Ama napon nem élték meg az alkonyatot. A három 500 kg-os bomba, ami a kertünkre esett, nem hagyott meg belőlük még egy árva tollat sem. Nyomtalanul eltűntek a kertben lévő 28 gyümölcsfával, garázzsal, édesanyám hálószobájának a felével, a fürdőszobával és a légóparancsnokság rendeletére a kertben ásott bunkerral együtt (ahová szerencsére a talajvíz miatt nem mehettünk a bombák hullásakor). A robbanás után csak három holdkráterszerü óriási tölcsér ásitozott a hajdani kert helyén, amelyből még egy fűszál sem maradt meg hírmondónak. 1944 december 6-a, napsütéses, enyhe téli regellel köszöntött ránk. A hó még nem hullott le s az időjárás 15
