Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-16 / 265. szám
SZALON ■ 2022. NOVEMBER 16. www.ujszo.com 23] Győry Attila Egy punk esete a november 20-ai forradalommal 1989. november 17- én (pénteken) Prágában megmozdult a tömeg. Hogy hol voltam én? A Fekete Lyuk nevű punkklubban pogóztam a Sexepil nevű punkbanda zenéjére. Ilyen forradalmár voltam. 3 nap kellett, hogy Prágából megérkezzen a forradalom szele Pozsonyba. November 20-án (hétfőn) este éppen ott dekkoltam a Mihály-kapu alatt, vártam egy rüfkére, mert úgy volt, hogy kávézni megyünk a Mihály Kávéházba. Valahonnan nagy zsivaj közeledett. Füleltem és sejtettem, hogy BAJ lesz... mert jönnek megint ezek a suttyó Slovan-drukkerek, és ha kiszúrnak, nincs kegyelem. Kicsit behúzódtam...- Szlo-vá-ci... na no-hi! Ahogy közelebb jöttek, megkönnyebbültem. Láttam, hogy szó sincs ütődött drukkerekről, csupa művelt arc, szakállas mandrók, ropogós egyetemista csajok meg a sleppjük masírozott a Mihály-kapun kifelé. Láttam rajtuk, hogy egytől egyig szédültek. Valamitől betéphettek rendesen... A rüíke nem jött, kaptam magam, elvegyültem a tömegben, jópofának tartottam ezt a vonulást. Gondoltam, az ilyesmiből nem maradhatok ki, én is be akarok tépni, én is bolond akarok lenni, azt akartam, hogy az én szememben is égjen a privát őrület szent lángja, ragadjon magával a vihar - bár hangsúlyozom, azt sem tudtam, honnan fúj a szél. Az egyre dagadó tömeggel lecsurogtam a Prior alá, onnan a Hviezdoslav térre, és döbbenetemre, csak jött, jött a nép, pillanatokon belül megtelt a tér. Az egyik szoborra felkapaszkodott valami ismereden palimadár - a körülöttem állók mutogattak rá, ő Knazko, a színész. Fogalmam sem volt, kicsoda, de az ipse tudott valamit, mert a haverjával - aki szintén valami alfahím lehetett, de már nem is emlékszem a nevére -, felváltva pörgettek minket, az immár többezresre duzzadt tömeget. Skandálni kezdtek egy megafonba. A bőröm libabőrzött, éreztem a brutális ufó utópiát. Rendszerváltásról, kommunistákról, demokráciáról hablatyoltak. Nem értettem... DÖBBENET. Körbenéztem, mit csinálnak ilyenkor a fakabátok, támadnak vagy sem. De csak néztek ők is döbbenten. Valamit sejtettek, ahogy a vadludak a levegőből, hogy vihar közeledik. Csak nyomták a rizsát szédülten, kapcsolgatták riadtan, tanácstalanul a rádiójukat. De nem léptek: toporogtak, várták a parancsot az ütközetre. És a parancs csak nem jött. Valahol égtek az agyak ezerrel. Eközben Knazko precízen tolta a szobor tetején:- Szlobodné volbi... Mi van??? Valami ismeretlen fickót - Havelt demokráciát meg hasonlókat emlegetett... Mit emlegetett? Üvöltött! A düh szétrobbantotta az agyát, s mint valami atombomba lökete, egy szélhullám vitte a dühöt a térbe, lecsapott a tömegre, a tömeg megmozdult, hullámzani kezdett, és a torkokból kiszabadult valami félelmetes üvöltés, olyan elemi formában, hogy a közelben gyülekező riadt rendőrök összerándultak félelmükben, falkába tömörültek, mint a riadt állatok. A tömeg ekkorra már eksztatikus állapotban skandálta:- Nyeh zsiju volbi!- Nyeh zsije Knyazsko!- Nyeh zsiju studentyi!- Nyeh zsiju herei! Mellettem ugyancsak szakadár félrészeg vasutasok pislogtak ki a világba, ők sem értették, mi van, ők is csak sörözni indultak, ártadanul, de bekerültek valami tömegrendezvényre, s most nem értették. A három szakadár vasutas hirtelen egyénileg kezdett részegen skandálni: — Nyeh zsije Regan... Nyeh zsije Regan... A studentok döbbenten nézték őket. —No csője... aj Regan je herec... neeee? - röhögcséltek részegen. Többen vihogtak, valaki zavarában elővett egy kulcstartót, hogy valamivel zajt csináljon. Akkor én is... .. .meg a szomszéd is.:. Ez bejött. És az egész tér hirtelen csilingelni kezdett - kulcstartókkal, kulcsokkal. Hasonlót még életemben nem éltem át. Imádtam ezt a kollektív őrületet. Az biztos, hogy másnap a JAIK- ban (vagyis a József Attila Ifjúsági Klubban) találtam magam, vitt a vérem, a svung, s a helyi magyar studentok - mind entnek készülő arcok - a kezembe nyomtak egy rakás plakátot. Ragasztottunk egész este, ész nélkül. Hétfő volt a start. Szerdára szabályosan mindenkinek átkattant Pozsonyban. Mintha lepermetezték volna a várost. Mindenki égett, szent őrületben tette a dolgát - és mindenki egy picivel jobb ember lett. Nyoma sem volt annak a szürke kelet-európai ritmusnak, ami egy héttel előtte volt. A buszvezetők kedvesek voltak, mosolyogtak, az emberek megálltak az utcákon, beszélgettek, pillanatokon belül bárhol és bármikor csődület keletkezett... A Tublatanka rockbanda spontán felajánlotta az erősítőrendszerét, s a lepukkant szocreál Sznf téren beindult a szervezett ellenállás. Grendél Lajos magyar író kilépett a tömeg elé, és magyarul üzent a felvidéki magyaroknak. Vastapsot kapott. Libabőr. Addigra a kulcscsörgetés klasszikus, kultikus jelenetté vált. Valaki kreatívan beszólt a levegőbe:- Poszledné zvonyenyie! ...és a tömeg egyhangúan skandálni kezdte:- Poszledné zvonyenyie! Péntekre valahogy hazakeveredtem Dunaszerdahelyre. Mintha háborúból tértem volna meg egy békés, csöndes kisvárosba, ahol semmi sem változott. Lázasan, betépve, levegőt kapkodva, üveges szemmel meséltem a muternak, mi történik éppen Pozsonyban. Nem hitte el. Azt hitte, be vagyok rúgva Megnéztem az Új Szót. Semmi. Lehet, hogy más formátumba nyomtatták ki? Lehetséges ez? Egyet a pozsonyiaknak, ahol már mindenki megőrült, egyet pedig az alvó, békés, nyugodt vidéknek? Szombatra Barak Laci, Lubo Navrátil meg hasonló szakállas, gyanús cápák, akiket akkoriban nem is ismertem - szerdahelyi jómadarak, immár friss, elvetemült, a semmiből jött forradalmárok -, vadul beszóltak a kultúrház tövében a helyi kommunista szervezet góréinak, rendőreinek, hogy ne felejtsék el, merre van most az irány. Többen lapátot hoztak. Az első forradalmi tiltakozáson valóban nem voltak sokan. De jöttek... A tüzek itt is, ott is, mintha valami titkos energia fűtötte volna őket, hirtelen elsöprő erejűvé váltak, s döbbenetes erővel lángolni kezdtek, olyan erővel, hogy már képtelenség volt ellenállni nekik. Ott, azokban a napokban, 1989 novemberében részese lehettem egy olyan eseménynek, ami a retinámba és az agyamba égett. Hatalmas, történelmi idők voltak. Dicsőség a forradalmároknak! Mindazoknak, akik előléptek, s hangot, bátorságot adtak a tömegnek. A többiek? Olyanok lehettek, mint én. Csak mentünk, sodródtunk az árral. De hálás vagyok a sorsnak. Hálás vagyok, hogy megváltoztatta az életemet, a gondolkodásomat. A szabadságomat köszönhetem ennek, az egyéni döntések képességét tanultam meg - bármit suttognak most, ennyi év után egyesek. Bele a fülekbe, hogy akkor, ugye, mennyivel jobb volt... Ez legyen az ő választásuk. Nekem is van saját választásom: a szabadság. Selena Gomez résnyire nyitja az ajtót Belevaló vállalás ez a film egy szupersztártól (Fotó: Apple+) K ettős érzést vált ki bennem Selena Gomez dokumentumfilmje. Azokkal a kritikákkal nem mdok egyetérteni, amelyek azt kifogásolják, keveset tudunk meg az énekes-színésznő karrierjéről, és egy szó sem esik legújabb sikerfilmjéről, az Only Murders in the Buildingről. Selena és a készítők előre leszögezték — és a cím: Selena Gomez: My Mind&Me (Az agyam és én) is ezt erősíti meg —, itt most nem karrierközpontú portréfilm következik. Hanem az énekesnő mentális betegségével kapcsolatos kitárulkozás. A filmet az Apple+-nak elkészítő Alek Keshishian ugyan Selena 2016-os turnéján egy koncertfilmre szerződött vele, ám az énekesnő pszichózisa és kórházba kerülése után azt a verziót, ahogyan a turnét is, lefújták. Éppen ezért láthatunk egy nagy ugrást a dokuban, 2016 és 2019-2020 között. És pont ez a nagy ugrás az, ami egy kicsit elvesz az amúgy igen fontos üzenetű film értékéből. Bár nem szenvedek bipoláris zavarban, mint Selena Gomez, de 20 éve küzdők depresszióval és szorongásos betegséggel, amit D0KUMÁNIA vállalok is, és elmondhatom, hogy ez a vállalás elég necces tud lenni. Ebben a helyzetben rengeteg kéretlen jótanácsnak, felháborodásnak, éttedenkedésnek teszi ki magát a nem ismert ember is (például én), akkor pláne mit kaphat egy híresség, aki gyerekkorától kezdve a nyilvánosság előtt él, és akit mindenki ismerni vél (adott esetben: Selena). Nyilván nem véleden, hogy a filmben tartanak egy határt, éppen csak résnyire nyitják az ajtót, amin keresztül aztán ráláthatunk Selena betegségére - mert ki tudja, milyen hatással lenne egy ennél is nagyobb kitárulkozás Selena karrierjére, üzleti kapcsolataira. A film mégis nagyon hatásosan bemutatja, mennyire alattomos, eseménytől, naptól fiiggeden betegség ez, mennyire gyilkolja az ember önbizalmát, és hogy a bipoláris zavarban szenvedő menynyire szomjazza mások elismerését. Abban sem hazudik, hogy megmutatja, sajnos vannak olyan periódusai a betegségnek, amikor az ember nem ura az impulzusainak, az agya önálló életre kel, és úgy bánik emiatt másokkal, ahogyan nem érdemlik meg. De az is előfordul, hogy éppenséggel akkor nem tud kiállni magáért, amikor kellene, mert az önbizalma romokban hever. A film nagyot ugrik az időben, a bejátszások mégis koherensek. Selena az ágyban, szomorúan, Selena az öltözőben, mérgesen, Selena lefolyó sminkkel, levegőért kapkodva, zihálva sír, mert úgy érzi: kevés. Érdekes, hogy a produkcióban az énekesnő édesanyja csak egy mondat erejéig tűnik fel. Az is kiderül, hogy vannak olyanok körülötte, akik még mindig stigmatizálják a mentális betegséget. Láthatjuk Selena viszonyát a legjobb barátnőjével, talán ebbe a kapcsolatba tekinthetünk be viszonylag közelebbről. Akad egy elég visszás, már-már önpromóciónak is beillő rész a dokumentumfilmben, de ha szánunk arra pár percet a végén, hogy végiggondoljuk, mi is volt ezzel Selena Gomez célja, rájövünk, minden bizonnyal nem önfényezés végett tartotta fontosnak, hogy megmutassa a jótékonysági munkáját. Összességében azt tudom mondani: még a hézagokkal együtt is ritka belevaló vállalás ez a film egy szupersztártól, pláne a mai világban, amikor mindenki tökéletesnek igyekszik mutatni magát. Ne nézzék meg a filmet azok, akik nincsenek tisztában a mentális betegségekkel, vagy úgy érzik, nem szeremék ilyesmivel nyomasztani magukat. Mindenki másnak viszont jó szívvel ajánlom. Herczeg Szonja A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
